A TÜLÖKVÁR

Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon innét, az Óperenciás-tengeren túl, ahol a kis kurta farkú malac túr, túlonnan túl, még azon is túl, volt egyszer egy király.

Ennek a királynak annyi vára volt, hogy szerét-számát sem tudta már.

Egyszer, amint ott üldögélt a palotája tornácán, elkezdette számolgatni, sorolgatni, hogy mi mindenféle vára van neki. Hogy van már neki aranyvára, ezüstvára, gyémántvára; van neki fa vára, de még üvegvára is; van neki mindenféle vára, csak tülökvára nincs. No hiszen, ha nincs, majd lesz. Mindjárt kihirdettette az országban, hogy ki ami tülköt talál, mind hordja az ő udvarába.

Hej, gyerekek, ha láttátok volna, mi történt erre! Megmozdultak a népek mindenfelé, szedték-vették a tülköt, ahol találták, s vitték a király udvarába, ki ölben, ki talyigán, ki hatlovas szekéren. Vitték, ha jól láttam, még bársonyhintón is. Hát egyszer csak annyi a tülök, hogy nem fér a király udvarába.

„Eh - gondolja a király -, minek nekem tülökvár?” Azzal úgy, ahogy odahordatta azt a rengeteg sok tülköt, mind elhordatta, s belehányatta a Tiszába.

Ha majd az a sok tülök mind elázik, csak gyertek, jelentsétek nekem, s tovább mondom a mesémet.