A NYULAK PÁSZTORA

Hol volt, hol nem volt, még hetedhét országon is túl volt, volt egyszer egy szegény asszony s ennek három fia. Olyan szegények voltak, mint a templom egere, vízzel főztek, s bottal reárántottak, úgy éltek egyik napról a másikra.

A legények bizony megelégelték ezt a keserves életet, s rászánták a fejüket, hogy már csak valamerre kimozdulnak hazulról, mert így nem lehet, míg a világ s még két nap.

Azt mondja egyszer a legidősebb az anyjának:

- Édesanyám, süssön nekem egy hamuban sült pogácsát, mert én elindulok szerencsét próbálni.

Süt is a szegény asszony, s a legény elindul világgá. Megy, mendegél ország-világ ellen, hegyen-völgyön által, s egy aranyos kúthoz ér. Letelepedik melléje, eléveszi a hamuban sült pogácsát, s falatozni kezd belőle. Amint ott eddegélne, csak elébe szökik egy kicsi egérke, s azt mondja:

- Hallod-e, te szegény legény, adj egy falatot abból a pogácsából, éppen hét napja, hogy egy falatot sem ettem.

- Nem bánom én - feleli a legény -, ha hetvenhét napja nem ettél is, bár nekem legyen elég.

Csak elcincog nagy szomorún az egérke, bebújt egy likba, a legény pedig továbbmendegélt. Addig ment, addig ment, hogy éppen a király városába ment. Egyenesen a király palotájának tartott, leült a kapu elébe, s ott várta a jó szerencsét. Hát egyszer csak kijő a király maga, meglátja a legényt, még köszön is neki, s megkérdezi:

- Mi járatban vagy, te szegény legény?

- Én bizony, felséges királyom, életem-halálom a te kezedben - felel a legény -, szolgálatot keresek, ha valahol találnék.

Azt mondja a király:

- Jere csak be, legény, van az udvaromban száz darab nyúl, ezeket rád bízom. Hajtsd ki a mezőre, de úgy őrizd, hogy egy is el ne találjon veszni, mert aztán a nyulak s a fejed!...

Másnap reggel kihajtotta a legény a száz darab nyulat, de bizony ahogy kiértek a mezőre, a száz százfelé futott. Haj, megszontyolodik a legény, még nézni sem mert a király palotája felé, megfutamodott, s hazáig meg sem állott. Elbeszéli otthon, hol járt, merre járt, mi minden történt vele, s csak előáll a második legény, hogy most ő próbál szerencsét, s erősen fogadta, hogy ő megőrzi azt a száz nyulat, ha addig él is. Hanem az is úgy járt „kivilágos világra”, mint a legidősebb. Az aranyos kútnál ő is leült falatozni, az egérke tőle is kért egy falatot a hamuban sült pogácsából, de ő bizony nem adott. Aztán addig ment, míg a király városába ért, beszegődött a királyhoz, de ahogy első reggel kihajtotta a nyulakat a mezőre, a száz nyúl éppen százfelé futott.

Hazament ez is nagy szomorún, s most már a legkisebb legény cihelődött neki: hátha neki jobban kedvez a szerencse. Süt az anyja egy hamuban sült pogácsát, akkorát, mint egy jó nagy taligakerék, s azzal elindul világgá. Megy, mendegél, s elérkezik az aranyos kúthoz. Amint ott eddegélne, csak elébe fut az egérke, s igen szépen kéri, hogy adjon neki egy falat pogácsát, mert éppen tizennégy álló napja, hogy nem evett.

- Jó szívvel - mondta a legény -, te kicsi egérke, úgyse kell talán ebből a pogácsából sokáig élnem.

Megköszöni szépen az egérke, s azt mondja:

- No, te szegény legény, jótétel helyébe jót várj. Két bátyádtól kértem már, de egyik sem adott.

Azzal befutott a likba, s egy kicsi kürtöt hozott magával.

- Ezt a kürtöt neked adom - mondta az egérke -, tedd el, még hasznát veheted.

- Ugyan bizony mit tudok én ezzel csinálni? - kérdi a legény.

- Csak vidd el - mondja az egérke -, s akármiféle veszedelemben légy, fúvintsd meg, s minden rossz jóra fordul.

„No! - gondolja magában a szegény legény -, ha nem használ, nem is árt, elviszem magam­mal.” Bedugta a tarisznyájába, azzal továbbindult, s meg sem állott a király városáig, s abban is a király palotájának kapujáig.

Megérkezik, letelepedik a kapuban, s hát egyszer jő a király.

- Mit keressz itt, szegény legény? - kérdezi a király. Elmondja, hogy miben fáradozik, szeretne valami jó helyen szolgálatba állani.

- Éppen jó helyen jársz - mondja a király -, van száz nyulam, akiknek egy ügyes pásztor kéne, mert eddig még nem akadt kedvem szerint való.

Egyszeribe kezet adnak, de a király ugyancsak lelkére köti a legénynek, hogy el ne vesszen egy is a nyulakból, mert aztán a nyulak s a feje...

Jól van. A legény másnap reggel kimegy a mezőre a száz darab nyúllal, de meg sem szagolják ezek a füvet, ahány, annyifelé iramodik.

- Hej-haj! - kiált a legény. - Mit csináljak most már?!

Eszébe jut a kürt, előrántja, beléfuvint, s hát az a száz darab nyúl egyszerre megfordul, s úgy összefut, mint megannyi juh.

Látta ezt a király a palota tornácáról, megcsavargatta a fejét, semmiképpen el nem tudta gondolni, hogy miféle ördöngös ügyességgel gyűjtötte össze a legény azokat a nyulakat.

„No megállj - gondolta magában -, azért ma mégis fog hiányzani legalább egy a százból. Ha nem egyéb, próbára teszlek.”

Mindjárt megparancsolja egy szolgálónak, hogy menjen ki a mezőre egy zsákkal, s kérjen a pásztortól egy nyulat a király nevében.

Kimegy a leány, kéri a nyulat, de a legény azt mondja, hogy ő bizony még a királynak sem ad, mert neki a feje drága.

- De így s de úgy - mondja a leány, vendégség lesz a háznál, s a király mindkettejüknek fejét véteti, ha nem lesz nyúl az asztalon.

Amint így vikotálódnának, honnét, honnét nem, csak ott terem a kicsi egérke, s odasuttint a legénynek:

- Csak adj oda egyet, ne félj, a többit bízd reám.

A legény hallgat az egérke szavára, fülénél fog egy nyulat nagy hirtelen, bédugja a zsákba, s a leány elindul vele. Abban a percben csak felszökik az egérke a zsákra, s míg a leány százat lépne, kirágja a zsák végét, a nyúl kiugrik belőle, s úgy visszafutott a többihez, mintha a szemét vették volna ki. Az egérke pedig leszökött a zsákról, nagy hirtelen felkapott egy nagy darab tehéntrágyát, belédugta a zsákba, s a leány úgy hazament, hogy semmit észre sem vett.

No, elkövetkezik este. Megy a legény haza, betereli a száz nyulat a nagykapun. Hát jő elébe a király, ordítozott, hogy rengett belé az udvar.

- Jere csak, jere, te kötélre való, mit küldöttél nekem a zsákban?!

Feleli a legény:

- Szökjék ki a két szemem, ha nem nyulat, felséges királyom.

Hívják a szolgálót.

- Hát mit adott neked a pásztor, te leány?

- Nekem bizony, felséges királyom, életem-halálom a kezedben - igazán nyulat adott.

- Hm! - mondja a király. - Még ilyent sem ettem világéletemben, hát most már hol a nyúl?

Számlálják a nyúlsereget, egyszer, kétszer, háromszor, de csak mindig száz jött ki.

- No, hallod-e, te szegény legény - mondja a király -, még ilyen pásztorom sem volt, hogy küldjön is nyulat, s ne is hiányozzék. Hát mit kívánsz?

- Csak egy zsák pénzt, felséges királyom, mert nagy a szegénység otthon.

A király tüstént méretett egy istenes nagy zsák pénzt, hogy a legény tizenkét ökörrel húzatta haza. De bezzeg meggazdagodtak. Olyan erősen meggazdagodtak, hogy máig is élnek, ha meg nem haltak.