A DICSEKEDŐK

Volt egyszer egy ember s annak három fia. Ez az ember a két idősebbik fiát mesterségre adta. Az egyikből borbély, a másikból kovács lett. A legkisebb fiúnak nem kellett semmiféle mesterség. Ez beállott katonának.

Esztendő múlt esztendő után, a fiúk nem jártak haza. Egyszer aztán levelet kaptak, hogy siessenek haza, ha még életben akarják látni az apjukat. Jöttek is a fiúk azonnal, s hát csakugyan halálán volt az apjuk.

- Ó, édes fiaim - örvendezett a haldokló ember -, csakhogy még egyszer láthatlak! Mondjátok el nekem, melyik mire vitte. Jól kitanultátok-e a mesterségeteket?

Mondta a legidősebbik:

- Ne búsuljon, édesapám! Én jól kitanultam a mesterségemet. Úgy tudok beretválni, hogy a nyulat futtában megberetválom.

- Na, ez igen szép - örvendezett az öregember. - Ha olyan jól tudsz beretválni, akkor te a jég hátán is megélsz, édes fiam.

- Érettem se búsuljon, édesapám - mondta a második legény, a kovács. - Én meg úgy kitanultam a mesterségemet, hogy a lóra futtában felverem a patkót, meg le is veszem róla!

- Ó de jó, istenem, ó de jó! - örvendezett az öregember.

Aztán a katona fiát kérdezte:

- Hát te, fiam, milyen katona vagy? Jól tudsz-e bánni a karddal?

- Jól ám! - mondta a katona. - Hallgasson csak ide, édesapám. Egyszer sétáltam az utcán, mégpedig a legfényesebb ruhámban. Amint sétáltam, hullani kezdett az eső. Hej, uram teremtőm - gondoltam magamban -, most mit csináljak? Megijedtem, hogy az eső átáztatja az én szép atillámat. No, nem gondolkoztam sokáig. Hirtelen kirántottam a kardomat, s olyan gyorsan vagdalkoztam magam körül, hogy egy csepp eső sem esett rám. Hej, hogy csudál­kozott a többi katona, amikor visszamentem a kaszárnyába! Kérdezték, mit csináltam, hogy nem vert meg az eső. Aztán jött az ezredes úr. Az is megkérdezte. Haptákba vágtam magamat, s mondtam: - „Jelentem alássan, vitéz ezredes úr, nem csináltam én egyebet, csak kirántottam a kardomat, s azzal visszavertem az esőt!” „Derék vitéz vagy, fiam” - mondta az ezredes úr, s egy zacskó aranyat adott ajándékba.

- Ó, istenem, istenem - örvendezett az öregember -, most már igazán nyugodtan halok meg! Látom, hogy megéltek a magatok mesterségéből. Nincs szükségetek arra a pénzecskére, amit lassanként összekuporgattam.

Hej, hogy lekonyult a dicsekedő fiúk orra! Úgy elment a kedvük a dicsekedéstől, hogy soha többet nem dicsekedtek.