|
|
KIÉ A BUNDA?
Hol volt, hol nem volt, de valahol mégis volt, Tiszán túl, Dunán túl, hol a kurta farkú malac túr - volt egy birka. Ez a birka mit gondolt, mit nem magában, elszökött a juhász nyájából. Amint ment, mendegélt, találkozott rókáné komámasszonnyal. - Hová, hová, birka komámasszony? - Jaj, ne is kérdezze, rókáné komámasszony. Az én gazdám olyan okos, hogy ha hibát követ el a kos, én vagyok hibás, nem a kos. Most légy okos Domokos! Emiatt elkeseredtem, s világ bujdosója lettem! - Ó, ó, ó - sopánkodott rókáné komámasszony -, ördög vigye gazdurát, így vagyok én akkurát! Ha az uram lop egy libát, én követtem el a hibát. Bujdossunk világgá ketten, komámasszony! Továbbmentek, mendegéltek, sűrű erdő mellé értek. Hát egyszer csak ki toppan elébük? Farkas koma, az bizony. - Adj isten, rókáné komámasszony. - Adj isten, farkas koma. - Ej, de régen láttalak, drága kincsem, szép alak! Így örvendezett farkas koma, de csak kívülről, mert belül haragudott rókánéra, merthogy sokszor becsapta már. Kedvesen-nyájasan felelt rókáné komámasszony:
Biz én is rég láttalak! Hanem ezt az utolsó mondatot elnyelte rókáné komámasszony. Most meg farkas koma vette fel a szót: - Hová, hová, komámasszony? Miért vagy oly szomorú? Talán bizony a hazádban kiütött a háború? Róka kománénak a könnye is kicsordult, amint elkeseregte nagy búját-bánatját. Hogy az ura lop libát, s őrá kenik a hibát! Minden liba nagy galiba, még majd ő kerül dutyiba! S mert nincs senki pártfogója - lett a világ bujdosója. Hej, elszomorodott farkas koma e bús beszédre, hogyne, mikor őneki is az a baja! Mondta is rá nyomban:
Hej, az én sorsom se víg, Mondjam tovább, ne mondjam, bizony mondom: birka, róka, farkas együtt mentek világgá. Mentek, mentek, mendegéltek, s kettőt-hármat alig léptek, farkas koma erősen szemügyre veszi birka komámasszony szép fehér bundáját. Egyszerre csak nagyot mordul, birka asszonysághoz fordul, s kérdi tőle:
Ejnye, a teremburáját, Hej, túri vásár sátor nélkül, mit ér a juh bunda nélkül! - szegény komámasszony kékült-zöldült, hebegett, bégetett, hogy így meg úgy, az isten őt úgy segélje, ez a bunda igaz szerzeménye. Kint az erdőn nőtt a bunda e nyáron, senki fia nem vehette keresztúri vásáron. - Ejnye, ejnye - szólalt meg a rókáné komámasszony is, ki már a nagy vitát unta -, hát már most kié a bunda? - Ilyen-olyan, hányszor mondjam?! - toppantott a farkas koma. - Megesküszöl rája? - kérdezte rókáné komámasszony. - Megesküszöm rája, nem az ő bundája! - Hiszem, hiszem, ha a földet megcsókolod. Mondotta a farkas koma: - No, az ugyan nem nagy dolog. Megcsókolom százszor is. Megtettem ezt másszor is. „Meg ám - gondolta magában rókáné komámasszony -, csakhogy mindig hamisan esküdtél.” - Hát gyerünk az erdőbe. Ott tedd le az esküt. Mentek, mentek, mendegéltek, hamar az erdőbe értek. Elöl ment rókáné komámasszony. Egyenesen arra a helyre vezette, ahol egy csapda volt elrejtve. - No, komám, csókold meg. Ezt a földet kóstold meg! Farkas koma fejét lehajtotta, földet szépen megcsókolta, s - csitt-csatt! - csattant a csapda, farkas koma orrát összecsapta. Akkor rókáné komámasszony szépen meghajtotta magát, s mondotta:
No, ebadta komája,
|