A BIMBÓ

Volt egyszer egy szegény ember, annak felesége s egy fia. Egy tehén volt minden gazdag­ságuk, egyebük semmi. Bimbó volt a neve a tehénnek. Egyszer a Bimbónak szép kicsi bocikája lett, s bezzeg hogy volt nagy öröm a szegény ember házában. Lesz már most tejecske is, lesz ám!

De nem sokáig tartott az örömük, mert egyszer csak: volt Bimbó, nincs Bimbó! Úgy eltűnt a pajtából, mintha föld nyelte volna el.

Búsult a szegény ember s a felesége, csakhogy fel nem vetette a nagy búbánat, aztán elindultak ketten jó reggel. Keresték mindenfelé Bimbót, de bizony csak nélküle tértek haza késő este.

- Na, fiam - mondotta a szegény ember -, holnap reggel te indulj a Bimbó keresésére, mert nála nélkül nem lesz tejecske, anélkül pedig keserves az élet.

Még akkor este feltarisznyálták a fiút, ez meg reggelt sem várt, hajnalpirkadáskor útnak indult; ment, mendegélt, maga sem tudta, merre: addig ment, mendegélt, míg rengeteg erdőbe ért. Merthogy elfáradott, leült egy fa alá, elévette tarisznyáját, elkezdett falatozni, s közben folyton kiabálta:

- Bőgj, kedves Bimbó, bőgj, ha valahol életben vagy!

Hát csakugyan valahol messze a Bimbó elbődült, bőgött keservesen, a fiú meg hirtelen felugrott, s szaladva szaladott a bőgés irányába. De hiába, bár jó messzire szaladott, nem találta a tehenet. Nagy fáradtan leült ismét egy fa alá, falatozott, s közben ismét kiabálta:

- Bőgj, kedves Bimbó, bőgj, ha valahol életben vagy!

És csakugyan Bimbó ismét elbődült, bőgött keservesen, s most már valamivel közelebbről hallatszott a bőgése. Nosza, szaladt a fiú, egy rettentő nagy sziklához ért, felment annak a tetejére, s onnét ismét kiabálta:

- Bőgj, kedves Bimbó, ha valahol életben vagy!

Hiszen bőgött a Bimbó, s éppen a szikla tövéből hallatszott a bőgése. A fiú nagy hirtelen lemászott a szikla tövébe, ottan talált egy barlangot, ott volt a Bimbó megkötve, mellette: a bocikája. Nem sokat gondolkozott, eloldotta a tehenet, s nagy sebesen elindult vele hazafelé, utána a bocika, de még egy jó hajításra sem haladott, hallja, hogy kiabál valaki utána. Visszanéz a fiú, s hát egy rettentő nagy óriásasszony szalad utána, s mellette egy leány, az is óriás.

- Jaj, istenem - búsult a fiú -, ezek most mindjárt utolérnek. Mondjad, édes Bimbóm, mit csináljunk?

- Ne félj semmit - mondotta a tehén -, szakíts ki egy szálat a farkamból, s dobd le a földre.

A fiú úgy tett, ahogy a tehén tanácsolta, az meg azt mondotta a szőrszálnak:

- Parancsolom neked, hogy egyszeribe nagy folyóvá változzál, olyan naggyá, hogy azon senki által ne jöhessen, csak a repülő madár!

Abban a pillanatban a szőrszálból szörnyű nagy folyó lett, csak úgy zúgott, hömpölygött. De mikor az óriásasszony a folyó mellé ért, átkiabált:

- Ezzel nem segítettél magadon, fickó! Eredj haza - szólott leányához -, hozd ide az apám nagy ökrét!

Visszaszaladott az óriásleány, s egy szempillantásra jött a nagy ökörrel, ez meg egy szippantásra mind egy cseppig megitta azt a rengeteg sok vizet. Az óriásasszony nagy hirtelen átszaladt a folyó medrén, s futott a fiú után szörnyű kiabálással, fenyegetődzéssel.

- Jaj, kedves Bimbó, édes Bimbó - rémüldözött a fiú -, mondjad: mit csináljunk?

- Tépj ki még egy szálat a farkamból, s dobd le a földre.

Ahogy ez megvolt, mondotta a Bimbó a szőrszálnak:

- Parancsolom, hogy nagy égő máglya legyen belőled, de olyan nagy, hogy rajtad senki át ne jöhessen, csak a repülő madár!

Mindjárt égő máglya lett a szőrszálból, de az óriásasszony megfenyegette a fiút:

- Ezzel nem segítettél magadon, fickó! Eredj - szólt a leányához -, szaladj vissza, hozd el az apám nagy ökrét!

Egy pillantás, kettő, ott volt a nagy ökör, az meg, ami víz volt benne, mind a tűzre eresztette, s egy szempillantásra kialudott az a rettentő nagy égő máglya. Akkor aztán megfutamodott az óriásasszony, szaladott, mint a sebes szél, még annál is sebesebben, egy perc, kettő, mindjárt nyomába ér a fiúnak.

- Jaj, mi lesz most?! - óbégatott a fiú. - Mindjárt utolér!

- Tépj ki még egy szálat a farkamból - mondotta Bimbó -, s dobd le a földre.

Úgy tett a fiú, ahogy a tehén tanácsolta, az meg szólt a szőrszálnak:

- Parancsolom, hogy nagy heggyé változzál, olyan magassá, hogy azon senki át ne jöhessen, csak a repülő madár!

Hiszen lett is a szőrszálból olyan magas hegy, hogy a fiú nem látta a tetejét. De az óriás­asszony most sem hagyta magát, hazaküldte a lányát, hogy hozza el az apjának a vasfúróját.

Nosza, hipp-hopp, itt volt a vasfúró, ezzel az óriásasszony nagy hirtelen átfúrta a hegynek a gyomrát, úgy átfúrta, hogy keresztüllátott rajta. Aztán hasra feküdt, elkezdett mászni a lyukban. De hát a lyuk nem volt elég tágas, az óriásasszony a hegy közepén megakadt, sem előre, sem hátra nem tudott mászni. Ott maradott, kővé változott, ott van még ma is.

A fiú pedig szerencsésen hazaérkezett Bimbóval s a bocikájával, most már volt tejecske, ettek-ittak, vígan voltak, s máig is élnek, ha meg nem haltak.