Viktória
mindenre elszántan megragadta a híd korlátját; bizonyos volt
abban, hogy egyetlen lendülettel képes lesz átvetnie magát a
korlát fölött; tornában mindig is az iskola legjobbjai közé
tartozott.
Ekkor azonban valami különös
dolog történt: hirtelen sűrű köd vagy füst keletkezett
körülötte, amely teljesen beburkolta és mintha vissza is fogta
volna: Viktória lendülete megtört; megbabonázva állt és csak
bámulta a kavargó füstöt.
Egyszercsak a füst jellege
kezdett megváltozni: összehúzódott, egyre sűrűbb lett,
lassanként szilárd alakot öltött és végül egy leány alakja
bontakozott ki Viktória bámuló szeme előtt.
Viktória csak nézte a jelenést
és nem tudta, mit csodáljon jobban: a leány tündöklő ruháját,
vagy tündöklő orcáját, melyben égszínkék szemek világítottak,
és amelyet aranyszőke fürtök kereteztek; közben pedig azon
tűnődött, hogyan is lehet füstből ilyen szépet kifaragni.
Akkor a füstből lett leány megszólalt.
- Légy üdvözölve, Viktória. Az
én nevem Tolerancia, azaz Türelem, és Tündérország királyának
leánya vagyok.
Viktória a kezét nyújtotta.
- Szia. Csodaszép a neved,
csodaszép vagy magad is.
- Köszönöm. Fontos küldetést
teljesítek, midőn most megjelentem előtted, ó Viktória. Nem
árulok el titkot, ha elmondom, hogy az én feladatom a kis-, és
nagylányok sorsának figyelemmel kísérése és válságos
helyzetekben a közbelépés.
- Akkor már értem, miért
hívnak Toleranciának.
A tündér elmosolyodott.
- Valóban, sok türelem
szükséges a leányokhoz, de ez jelenleg mellékes. Bizonyára
tudod azt, hogy a te neved jelentése Győzelem, vagy még inkább
az, hogy Győztes; ám te most olyan tettre készülsz, mely nem
méltó nevedhez. Mostani küldetésem lényege az, hogy megóvjalak
téged ettől az elhamarkodott cselekedettől. Nem, ne szólj
semmit, mindent tudok rólad.
- Akkor pedig azt is tudod -
felelte Viktória - hogy előttem bezárult a jövő.
Tolerancia pedig így
válaszolt.
"Jövőm bezárult" hallom
ajkadról a panaszt;
Ám én azért jöttem, hogy
ismét kinyissam azt.
Nem üres kézzel jöttem:
hoztam ajándokot;
S a férfiaknak egy büszke
lányparancsnokot.
Férfiak tisztelnek, ha
tiszteled a nőket;
Csak hűséges legyél, csak
el ne áruld őket.
S kit ünnepel a nagyvilág
minden lánya és fia
Az te vagy, vidáman
vágtató, vitéz Viktória
Ezután Tolerancia kiválasztott
hajzatából egy csillogó szálat és kitépte.
- Tépj ki te is egy szálat a
hajadból, Viktória.
Viktória nem értette, minek
az, de nem kérdezősködött; kiválasztott a fejét borító dús,
gesztenyebarna hajsátorból egy hosszú szálat, és kitépte;
közben azon tépelődött, hogy gyakran szokta-e a tündérleány a
hajzatát tépkedni, és vajjon kinőnek-e újból a kitépett
hajszálak? Bizonyára kinőnek, döntötte el végül, hiszen
különben már kopasznak kéne lennie.
Ezalatt Tolerancia a két
hajszálat gyűrűvé fonta össze és felhúzta Viktória ujjára.
- Most pedig három dolgot véss
jól az eszedbe, ó Viktória. Először: ne beszélj senkinek az
ajándékomról, másodszor: mértékletesen élj vele, és
harmadszor: ne használd rossz, nemtelen célra adományomat,
mert különben elveszíted azt, és a világ gúnyosan fog kacagni
rajtad.
Rámosolygott Viktóriára és
folytatta.
- Most pedig legelső dolgod az
legyen, hogy utazz el Párizsba, a többit majd meglátod. Légy
nagyon boldog, Viktória.
Azzal a tündérleány egyik
kezének hüvelyk-, és mutatóujjával megfogta másik kezének
gyűrűsujját és úgy tett, mintha egy gyűrűt forgatott volna el,
majd visszaváltozott füstté és eltűnt az éj sötétjében.