Másnap
Karcsi bácsit felhívta a futball-világbajnokság szervező
bizottságának elnöke.
- Hallom, hogy fontolóra vette
Viktória beválogatását a magyar csapatba, ami ugyan
példanélküli...
Karcsi bácsi hüledezett.
- Na de kedves uram...
- ... de biztosíthatom arról,
hogy mi minden erőnkkel támogatjuk Önt ebben. Már
puhatolóztunk is a világszövetség illetékeseinél, és úgy
látjuk, elvileg nincs akadálya a dolognak. Hát, sok
szerencsét.
Karcsi bácsi pedig törhette a
fejét, hogy honnan tudják jobban azt a francia szervezők, hogy
neki mi a szándéka, mint ő saját maga.
A dolog pedig így esett. Hilda
beszélt Christine-nel, az meg beszélt az Excelsior
szállodalánc elnökével, akinek a szervezőbizottság elnöke
történetesen jó barátja volt; ők ketten azután megvitatták,
hogy milyen óriási reklám lenne Viktória részvétele a
labdarúgó világbajnokságon, mert, szó, ami szó, a magyar
csapat mérkőzéseire nemigen keltek el a belépőjegyek. Ezután a
szervezőbizottság elnöke felhívta a labdarúgó-világszövetség
elnökét.
Délután abban a kórteremben,
ahol a sebesült focisták feküdtek, Kázmér megjegyezte.
- Karcsi bácsi, óriási ötlet
volt magától, hogy Viktóriát...
- Már te is kezded? - Karcsi
bácsi rámeredt Kázmérra, azután tekintete Hildára tévedt.
A nem sérült fiúk is ott
voltak, ők is beleszóltak, mind ünnepelték Karcsi bácsi
páratlan bölcsességét, hogy Viktóriát...
Karcsi bácsi eleinte
bosszankodott, de végül is beadta a derekát.
- Dehiszen még nem is tudjuk,
hogy Viktória vállalja-e.
- Miazhogy vállalja -
tüzeskedett Hilda.
- Tőle magától szeretném
hallani.
- Persze, hogy vállalom,
Karcsi bácsi.
- Hát rendben van, legyen,
csak azután meg ne bánjátok; de van egy feltételem.
- Milyen feltétel?
- Az, hogy Viktória legyen a
csapatkapitány!
A fiúk egy percre
meghökkentek, de azután nagy lelkesedéssel megválasztották
Viktóriát kapitánynak.
