Drága
Viktória!
Félve rovom e sorokat; attól
félek, olvasatlanul fogod eldobni; de ha mégse, ha mégis
elolvasod, feléled a reménység egy szikrája.
Beismerem, nagyot vétettem
ellened, kétszer is; először akkor, amikor hazudtam neked;
amikor azt hazudtam, hogy nem vettek vissza a régi állásomba.
Másodszor pedig akkor, amikor megpróbáltalak arra rábeszélni,
hogy a teniszen szerzett pénzt tartsd meg.
Bocsáss meg nekem Viktória!
Hiszen amikor ezeket a dolgokat csináltam, én nem én voltam.
Gonosz varázslat hálózott be, egy tisztes mamának álcázott
boszorka varázsolt el. Ez a boszorka azt akarta, hogy vegyem
el feleségül a leányát, és én a varázslat hatása alatt tettem
azt, amit tettem.
Hogyan is történt?
Azon a napon, amikor szüleid
elhunytak, meglátogatott minket az a rosszféle öregasszony, a
leányával együtt. Anyám azt mondta róla, hogy régi ismerőse. A
leányt kedvesnek és jólelkűnek ismertem meg, szöges
ellentétben anyjával, akiről különben csak később tudtam meg,
hogy nem is igazi anyja a leánynak, hanem csak a mostohája.
Hamarosan észrevettem, hogy a
leányt feleségül akarják adni hozzám; de azt is, hogy a leány
maga nem akarja ezt.
Én pedig nem tudtam, mit
akarok. Akkori állapotomban csábított a gazdagság ígérete,
hiszen a leány mamája - úgy mondták - gazdag vállalkozó. Az én
anyám, meg a leány anyja is folyton csak duruzsoltak a
fülembe, hogy hagyjalak ott téged és én engedtem. Igaz,
egyszer fellázadtam; ez akkor volt, amikor felhívtalak Téged
Párizsban, de még akkor is a vagyon bűvöletében éltem, és
ahelyett, hogy kiengeszteltelek volna, másodszor is
megbántottalak.
Aznap este pedig megjelent
előttem Tolerancia tündérleány, aki feloldott a gonosz
varázslat alól, és aki azt is elmondta, hogy valójában miért
is akarta a boszorkány hozzámadni a leányát. Azt hitte
ugyanis, hogy én, ha megházasodom, hamarosan nagyon gazdag
leszek; egy másik boszorka, egy vajákos jósnő ezt jósolta
neki. Ez a jóslat pedig igaz volt is, meg nem is. Mert azt nem
látta jósnő, hogy én csak akkor leszek gazdag, ha Téged
veszlek feleségül, és azt sem látta, hogy még így sem leszek
az, hiszen Te ugyan sok pénzt szereztél, de ugyanakkor nyomban
meg is szabadultál attól.
Amikor pedig megszűnt a
varázslat, nyomban rájöttem, hogy tulajdonképpen nem is
szeretem én azt a leányt, én Téged szeretlek, Viktória, csak
Téged, Te vagy az igazi; csak attól félek, hogy már elkéstem,
hogy már semmiképpen nem kellek Neked; és mégis arra kérlek,
bocsáss meg nekem.
Ha pedig mégse tudsz
megbocsátani, azt is megértem, tudom, nehéz elhinni, hogy a
varázslat erősebb lehetett a szerelemnél.
S most rábízom ezt a levelet
Frédire, mert bizonyosan tudom, hogy amikor megtérsz
Párizsból, első utad ide, szüleid házába vezet, hogy
elmondhasd nekik bánatodat. Mennyire szeretném, ha alkalmat
adnál arra, hogy bánatodat enyhítsem. Nem érdekel többé a
pénz, nem kell a gazdagság, csak Te kellesz, csak Téged
akarlak; szeretlek, szeretlek, szeretlek.
Feri.
