Azon
az éjszakán a három leány már nem sokat tudott aludni; mert
amikor beköltöztek a szállodába, már hajnalodott; korán reggel
pedig rengeteg telefonhívás érkezett Viktóriához.
Később Christine is
bekopogtatott.
- Megfelelő a lakosztály? -
kérdezte.
Viktória áradozva felelt.
- Egy királynak is megfelelne.
- Hát egy királynőnek? -
mosolygott Christine.
- Milyen királynőnek?
- Neked, kedves Viktória, ugye
tegeződhetünk?
- Persze, de akkor sem értem,
kedves Christine, hogy miféle királynőről beszélsz.
- Rólad, Viktória, te a
párizsiak szemében az év hősnője és királynője vagy.
- Igazán? De hiszen én nem
csináltam semmi különöset, nem is nagyon értem, miért
ünnepelnek annyira.
- Hogy nem csináltál semmi
különöset? De bizony csináltál, méghozzá olyan különöset, hogy
most már mindenki hozzád akar férkőzni; és ezek között van
egy, aki az én barátnőm, és arra kérlek, hallgasd meg
ajánlatát.
- Ha te kéred, Christine, már
el is fogadtam.
- Azért ne hamarkodd el. A
Roland-Garros teniszverseny intéző-bizottságának egyik
tagjáról van szó, Celestine a neve, azt szeretné, ha
résztvennél a versenyen, Ildikó helyett.
- De Christine, az én
tenisztudásom messze nem üti meg azt a mértéket, amelyet...
- Megértelek; de e percben ez
teljesen mellékes körülmény; csak az lenne a fontos, hogy
megjelenjél a pályán, a hírneved mágnesként vonzaná a
teniszstadionba a nézőket; és persze nem ingyen kívánnák.
E percben kopogtak az ajtón,
majd egy élénk fiatal nő szökkent be rajta és egyenesen
Viktóriát vette célba.
- Te vagy Viktória, csak semmi
tagadás, felismertelek, engem Celestine-nek hívnak - Celestine
néhány napilapot lobogtatott a kezében - mondd, hogy
csináltad, engedd meg, hogy megpusziljam ezt a páratlan hősnőt
- Celestine engedélyt nem várva, hatalmas puszit cuppantott
Viktória arcára - remélem Christine-nek már sikerült
rábeszélnie téged a Roland-Garrosra, mi? Még nem? Nahát, pedig
annak meg kell lennie, ha nem elég a húszezer, felajánlok
harmincezret...
- Celestine! - Christine
hangja vágott, mint a késpenge; Celestine szinte lélegzetvétel
nélkül folytatta.
- Pardon, hatvanezret akartam
mondani, egy kis nyelvbotlás, de ne is a pénzért tedd, hanem a
hazádért, édesem, ugye megteszed?
Viktória kissé szédült ettől a
szóáradattól, de azért bólintott, főként azért, mert Mónika és
Hilda is buzgón bólogatott.
- Rendben van, ha már ti is
ennyire akarjátok, de a pénz Ildikót illeti.
Így lett Viktória a
Roland-Garros résztvevője.
