Bé
is sajnálta Eleonórát amiatt, hogy elvesztette édesanyját; ám
mindez nem akadályozta meg abban, hogy bizonyos ellenérzéseket
tápláljon vele szemben. Ezek az ellenérzések a területi
igények, valamint a lelki és testi különbözőségek talaján
növekedtek; másképpen kifejezve: Bének meg kellett osztania
szobáját Eleonórával, továbbá el kellett viselnie
szobatársnője irgalmatlan okosságát: például azt, hogy
Eleonóra a matekot úgy vágta, mint Bé a krumplit, azonkívül
végig kellett néznie, hogy Eleonórát nap mint nap legalább
öt-hat fiú kísérgeti haza iskola után, míg neki legfeljebb, ha
két-három lovagja akadt; azelőtt persze nagyon meg volt
elégedve ezzel a létszámmal, hiszen a fiúk csak a táskája
cipelésére voltak igazán alkalmasak, erre pedig valójában egy
is elég lett volna.
És még valami: Tolerancia
jóslata szerint az új nővér tanítóként fog fellépni Bével
szemben: és ez lett volna az, amit Bé végkép nem tudott volna
elviselni; és már fogalmazta is magában azokat a lesújtó
szavakat, amiket akkor fog Eleonóra fejéhez vágni, amikor az
majd megpróbálja elkezdeni az oktatást; ám akárhogy is várta
ezt az alkalmat, Eleonórának láthatóan a legkisebb gondja is
nagyobb volt annál, minthogy ilyesmivel foglalkozzon.
Végül is Bé hozta szóba a
dolgot.
- Eleonóra, ha jól emlékszem,
Tolerancia azt jósolta, hogy te engem meg fogsz tanítani olyan
dolgokra, amiknek most még híjával vagyok.
- Igazán? - kérdezte Eleonóra
szórakozottan.
- Igazán. Mikor fogsz hozzá?
- Mihez?
- Mihez, hát a tanításhoz.
- Milyen tanításhoz?
- Ha én azt tudnám - sóhajtott
Bé.
- Miért, Tolerancia nem
mondta?
- Nem.
- Akkor meg én honnan tudjam?
A két lány tanácstalanul nézte
egymást.
- Akkor most mi legyen?
Azonban hiába töprengtek, nem
jutott eszükbe semmi, azazhogy Bének valami mégiscsak eszébe
jutott.
- A matek. Annak valóban a
híjával vagyok.
Így azután Eleonóra
matematikára tanította Bét; és éppen időben, az iskolai évvége
vészesen közeledett és Bé - mint tudjuk - már három elégtelen
osztályzattal büszkélkedhetett.
Eleonóra pedig pedagógiai
lángésznek bizonyult: mert alig foglalkozott egy hete Bével,
amikor az történt, hogy a matek tanárnő a matekkönyvből a
következő házifeladatot jelölte ki.
"Ha három tyúk három nap alatt
három tojást tojik, akkor mennyit tojik egy tyúk egy nap
alatt?"
Bé még otthon is
elkeseredetten bámulta a könyvből alattomosan rávigyorgó
rejtélyt.
- Ezt én soha, de soha meg nem
tudom oldani - közölte Eleonórával.
- Jaj, dehogy nem - válaszolt
Eleonóra és megkopogtatta Bé homlokát - csak azt kell
használni, ami ott belül van.
- Igazán? - hitetlenkedett Bé,
de azért megpróbálta; és lássatok csodát, néhány percnyi
gondolkodás után meglett a megoldás.
Másnap a matektanárnő a
matekóra kezdetén szelíden megkérdezte, kinek sikerült a
házifeladatot megoldani. Bizony alig volt jelentkező, Bén
kívül csak még hárman tették fel a kezüket. A tanárnő
végignézte a kezekhez tartozó arcokat.
- Bé - kérdezte szigorúan - te
miért tetted fel a kezedet? Csak nem azt akarod velem
elhitetni, hogy megoldottad a házifeladatot?
- Ibolya néni kérem - kezdte
Bé sértődötten, de Ibolya néni nem engedte befejezni.
- Jó, jó, majd mindjárt
meglátjuk. Gyere ki a füzeteddel együtt.
A tanárnő a füzet megnézése
után megkérdezte.
- Ugye neked van egy nővéred,
hogy is hívják, Eleonóra?
- Igen.
- Te Bé, nem ő csinálta meg a
te matekfeladatodat?
Bé a fejét rázta.
- Na jó. Szóval te csináltad
meg egyedül? Hát akkor légy szíves megmagyarázni a megoldást.
- Igen - mondta Bé. - Ugye, ha
három tyúk három tojást tojna egy nap alatt, akkor egy tyúk
egy nap alatt egyet tojna; mivel azonban a három tyúk a három
tojást nem egy, hanem három nap alatt tojja meg, tehát
háromszor több idő alatt, ezért az egy tyúk egy nap alatt nem
egy tojást, hanem csak egyharmad tojást tojik.
Bé látta az osztálytársai
arcán, hogy még mindig nem értik a megoldást, azért
magyarázólag hozzátette.
- Mert hogyha egy tyúk egy nap
alatt egyharmad tojást tojik, akkor három tyúk háromszor
annyit, azaz pontosan egy tojást, akkor pedig három nap alatt
megint csak háromszor több lesz a tojások száma, tehát három!
A matektanárnő csak nézte Bét.
- Ezt nem értem - suttogta,
mert hangosan szólni nem volt ereje.
- Akkor elmondom még egyszer -
készségeskedett Bé - tehát, ha...
- Azt nem értem - vágott közbe
a tanárnő - hogy te hogyan tudtad megoldani a példát.
Még feltett három-négy
villámkérdést Bének, utána sóhajtott egy fájdalmasat.
- Te Bé, most olyan történt,
ami még sohasem: jelesre feleltél; de jól jegyezd meg: ezentúl
csakis jeles feleletet fogadok el tőled. Világos?
Bé a helyére ment, kivette az
üzenőfüzetet a táskájából, visszament a katedrához és
odanyújtotta a tanárnőnek.
- Most mit akarsz ezzel? -
értetlenkedett Ibolya néni. - Ja vagy úgy, ha az egyest
megüzentem jó szüleidnek, akkor üzenjem meg az ötöst is, ugye?
Hát... tulajdonképpen jogos a kérés.
