Bé
pedig most már tudta, hogy az a kéményseprőlány mégiscsak
Tolerancia volt; különösen, amikor harmadnapon a jóslata is
beteljesedett! Ezt a jóslatot különben Bé kételkedéssel
fogadta, vagy legalábbis érthetetlennek találta: mert hát
hogyan is lehetne három napon belül nővére? Ki hallott már
ilyet? Még Tündérországban sem születhet ennyi idő alatt egy
gyermek, még ha lány is az illető, akkor sem.
Így füstölgött magában, ám
azért mégis izgatottan várta a harmadnapot. Ezen a napon már
reggel izgatottan számolta össze a reggelizőasztalnál
helyetfoglaló személyeket, (persze önmagát is beleértve), de
sehogysem akartak négynél többen lenni.
Délután, amikor hazaérkezett
az iskolából, Öcsi már otthon volt, de nem tudott semmit az új
nővérről. Később sem javult a helyzet, már anyu meg apu is
megérkezett, de nővér - hát az sehol.
Vacsorához készülődtek már,
(ami abból állt, hogy anyu megpróbálta összeterelni a
családját az étkezőbe) amikor végre megszólalt a bejárati
csengő.
Tudni kell, hogy Bé legfeljebb
akkor szokott ajtót nyitni, ha egyedül volt otthon, (akkor sem
szívesen) most azonban szélvészszerűen rohant az ajtóhoz, anyu
megdöbbenten nézett utána.
Az ajtóban egy világszép leány
állt.
- Légy üdvözölve, kedves
húgocskám; a nevem Eleonóra - mondta, azután félretolta Bét az
ajtóból és besétált.
- Lépj be és foglalj helyet -
udvariaskodott Bé, kissé elkésve, mert Eleonóra addigra már a
nappali szoba egyik karosszékében üldögélt.
Anyu bedugta fejét a nappali
ajtaján.
- Ki az? - kérdezte kíváncsian
- az iskolatársnőd?
- Nem - sóhajtott Bé -
Eleonóra a nővérem.
A anyu egyik leányról a
másikra nézett, majd egy jót nevetett.
- Mi van ezen olyan mulatságos
- méltatlankodott Bé; Eleonóra ellenben csak vállatvont.
- Hát csak annyi, hogyha lenne
nővéred, legelőször is én tudnék róla. Honnan veszed, hogy ez
a lány a nővéred?
- Tolerancia mondta.
- Tolerancia? Ki az a
Tolerancia?
A két leány összenézett;
micsoda szülő ez, még Toleranciát sem ismeri?
- Tündérlány - magyarázta
türelmesen Bé - három nappal ezelőtt megjósolta nekem, hogy új
nővért kapok.
Anyu mosolygott, mint aki
mindent ért.
- Ja, úgy, hát akkor minden
rendben van. - Eleonórához fordult. - Velünk vacsorázol,
Eleonóra?
Eleonóra meghökkent: ezt most
miért kellett megkérdezni, hát nem magától értetődő, hogy
velük vacsorázik?
Apu kérdő tekintetére anyu
széles mosollyal újságolta, hogy megérkezett a Tolerancia
által megjósolt kislány, aki nem más, mint Bé nővére.
Kacsintott is egyet hozzá, így apu szintén érteni vélte a
helyzetet, és nem tett fel keresztkérdéseket, már csak azért
sem, mert Öcsi éppen most rontott elő a szobájából, ahol eddig
a vasúti terepasztalával foglalkozott.
- Te vagy az új nővérem? -
támadta meg Eleonórát.
Eleonóra végigmérte Öcsit.
- Na, ezt a kis mitugrászt
elengedtem volna.
- Gyere, súgok valamit. -
Azzal Öcsi lehúzta magához Eleonóra fejét és szószerint ezt
sustorogta a fülébe.
- Psp szissz prsss süsss. -
Régi trükkje volt ez Öcsinek, de Eleonóra nem vette be.
- Majd megmondom, kivel
szórakozz.
Vacsora után Eleonóra
felajánlotta, hogy elmosogat.
Most aztán anyun volt a
csodálkozás sora. Hát hogyne: először is: ilyenkorú lány -
tizenhétnek becsülte Eleonórát - még a mosogat szót sem
szívesen ejti ki a száján, nemhogy csinálná; másodszor pedig:
milyen alapon vállalkozna egy vendég ilyesmire?
- Dehát, hogy képzeled azt,
kislányom?
- Hát úgy, hogy kimegyek a
konyhába, azután mosogatószert csöpögtetek a szivacsra és...
- Jaj, nem úgy értem, vendéget
én nem fogok be házimunkára.
- Úgy, bizony, kislányom -
tódította a apu is.
- Igen, apu - válaszolta
Eleonóra.
- Miért szólít ez a lány engem
apunak? - kérdezte apu súgva anyutól, aki nevetve válaszolt.
- Hiszen Bé nővére.
- Aha. - Apu ugyan nem értett
semmit, de egyelőre nem bolygatta a dolgot, a tévében egy
érdekes film kezdődött éppen, azt nézték mindnyájan.
Amikor a film befejeződött,
Eleonóra nyújtózkodott egyet.
- Hú, be álmos vagyok. Megyek
a fürdőszobába.
Apu és anyu csak néztek.
Később apu megkérdezte.
- Mit csinál ez a lány a
fürdőszobában? Már negyedórája benn van.
- Fürdik - válaszolta Bé.
- Mit csinál? Fürdik? Nálunk?
Ráadásul késő este? Ilyet se hallottam még.
Anyu se igen értette a dolgot;
és értetlensége a borzalomig fokozódott, amikor Eleonóra
visszatért a fürdőszobából: anyu kimeredt szemmel észlelte,
hogy Eleonóra - hálóinget vett magára.
Na most, mit lehet erre
mondani?
- Aludj nálunk Eleonóra, már
késő volna hazamenned.
- Mi volna késő? Hazamennem?
Hiszen otthon vagyok! Vagy talán nem akartok befogadni?
Apu nem bírta tovább.
- Dehát miből gondolod, hogy
befogadnánk téged, Eleonóra?
- Abból, apu, hogy én a te
lányod vagyok.
- Én vagyok a papád? Igazán?
Ezt nem is tudtam.
Anyu sem igen értette.
- Na és ki a te mamád? Talán
én?
- Oh dehogy.
- Hát akkor kicsoda?
- Emília!
- Emília???
Apu első feleségét hívták
Emíliának; még jó, hogy apu egyáltalán emlékezett a nevére,
hiszen tizennyolc éve már annak, hogy elvált tőle.
- Dehát Emíliának nem volt
gyermeke.
- De igen, volt, és van is:
én!
Kiderült, hogy Eleonóra a
válás után született meg, és Emília eltitkolta apu előtt
várandós állapotát; így történhetett meg, hogy Eleonóra a
papája tudta nélkül jött a világra.
Eleonóra ezután bemutatta a
személyazonosságát igazoló okmányokat, amire apu
elérzékenyülve szorította karjába újdonsült leányát.
Anyu is belenyugodott a
helyzetbe, ám neki még volt egy kérdése.
- Ha Emília eddig eltitkolta
Eleonórát, akkor most mégis miért hozakodik elő vele?
Eleonóra szeme könnybe lábadt.
- Nem hozakodik elő, meghalt.
Eleonóra szeméből kiesett egy
könnycsepp, meg még egy, utána sorban a többi is.
- Jaj, ne haragudj, szegény
kicsikém - és anyu gyengéden magához ölelte Eleonórát.
