Egyszervolt,
holnemvolt, az Óperenciás tengeren túl, az Üveghegyen innen,
volt egyszer egy kisfiú, aki a Mesebeli Birodalomban éldegélt;
ámbár ő ezt nem tudta, mert a bennszülöttek a birodalmukat
egyszerűen csak Magyarországnak nevezték.
A kisfiú valójában királyfi
volt, de ő ezt sem tudta, mert mindenki csak Titusznak
szólította.
Az tény, hogy Titusz a budai
Királyi Várban született, mert aznap éppen beengedték a Várba
azokat, akik szerették volna belülről is látni a hajdani
magyar királyok lakhelyét. Titusz szülei is ezek között
voltak, éppen a trónteremben tartózkodtak, Titusznak még csak
egy hét múlva kellett volna megszületnie, ám hogy, hogy nem,
az édesanyja egyszerre csak úgy érezte, gyermeke rögtön
megszületik; és érzése nem csalta meg, Titusz néhány perc
múlva valóban világrajött, éppen a déli harangszóra. Mármost
ki más lenne királyfi, mint az, aki királyi várban, méghozzá
annak tróntermében született?
Titusz édesszülei korán
meghaltak, s a fiú ezután árvaházban élt, mivel nem voltak
rokonai, akik magukhoz fogadhatták volna őt.
A fiú tizennyolcadik
születésnapján történt az a rendkívüli és csodás esemény, ami
egész további életét eldöntötte és meghatározta; és hogy mi
volt ez az esemény, azt szép sorjában rögvest el fogom
mesélni.
A születésnap azzal kezdődött,
hogy az árvaház igazgatója magához hívatta Tituszt és közölte
vele, amit különben a fiú amúgyis tudott már, hogy a mai
nappal nagykorú lett és el kell hagynia az árvaházat.
Ezután Titusz felkereste azt a
helyet, amit a legjobban szeretett az árvaházban, vagyis a
könyvtárszobát és találomra leemelt egy könyvet az egyik
polcról. A könyv réges-régi mondákkal és legendákkal
foglalkozott. Ahogy lapozgatott a könyvben, egy mondára akadt,
mely Atlantiszról szólt.
Az Atlantisz szó mintha rég
elfeledett emlékeket idézett volna fel benne, ezért
figyelmesen és kissé megrendülve olvasta el a regét, amint itt
következik.
