Esmeralda
abban a pillanatban leugrott Glória öléből, amint Morgánusz
meghalt és a trón lépcsőjén állva, nagy figyelemmel kísérte
a történteket. A legutolsó szavak nem nagyon tetszettek
neki, azért most felpúpozta magát és megvetően hátat
fordított az ölelkező párnak.
- Szívem szépséges
királynője - ismételte meg Titusz szavait nyivákoló hangján
- de bezzeg azt elfelejtette megköszönni, hogy elintéztem a
bakót. Jól adja az a kis fruska is, méghogy Titusz mentette
meg őt; de ki hívta fel a figyelmét őkelmének a türkiz
fülbevalókra, he? Na de az is ostoba, aki hálát vár az
emberektől, pedig egy kis ennivalót igazán megérdemelnék,
ide se jövök többet...
- Ne haragudj rájuk - lépett
oda hozzá Glória - ők most egymással vannak elfoglalva, de
nézd, én gondoltam rád, hoztam neked husikát.
Esmeralda megenyhülten
nézett búzavirágszín szemével a leányra.
- Na, végre valaki, akiben
van egy kis állati érzés.
Esmeralda megette a husikát,
utána letisztogatta magát, végül ásított egy nagyot; akkor
Glória ölbevette, és elgondolkozva megsimogatta.
- Kék ikercsillag a szemed -
suttogta.
Esmeralda összegömbölyödött,
elégedetten dorombolni kezdett és egészen addig dorombolt,
amíg el nem nyomta az álom.
