Titusz
elgondolkodva lépegetett Glória után: valami alapvető
különbség volt Atlanta előző napi, meg a mostani
megjelenésében; és ez nemcsak a viselkedésében beállt
változásra vonatkozott; volt itt még valami azon túl is; ám
akárhogyan is törte a fejét, nem sikerült rájönnie a
különbségre.
Közben megérkeztek a
lakosztályba; Glória távozni készült, de Titusz visszatartotta
őt.
- Maradj még egy kicsit
Glória, kérdeznék valamit: hogy van az, hogy úrnőd egyszer
ilyen, másszor meg olyan?
- Ezen már én is sokat törtem
a fejem, de semmire sem jutottam.
- Mióta tart ez?
- Nem is olyan régóta, de
egyre rosszabb a helyzet, ha rájön a rapli, egyre gonoszabb
dolgokat művel.
- Mit például?
- Szörnyű még kimondani is:
legutóbb bakót fogadott fel! Bakó Atlantiszban, ahol még
börtön sincsen! Különben azzal is fenyegetőzött már, nem is
egyszer, hogy börtönt fog építtetni; de csak tudnám, mire
lenne az jó?
- Semmire, nemes úrhölgy, az
égvilágon semmire!
- Így gondolom én is.
- S az a bakó kiféle?
- Hiszen láttad már; nem más
az, mint Mortiusz!
- Akkor majd közelebbről meg
kell ismerkedni vele; de mondd, meddig tart Atlantánál egy
gonoszsági roham?
- Mikor meddig. Volt olyan,
hogy egész napon által, azután több napon át semmi, máskor meg
napjában többször is. Azt azonban megfigyeltem, hogy fürdés
közben sohasem, s közvetlenül lefekvés, vagy felkelés után
sincs rohama. Tudod, Titusz királyfi, én néha azt hiszem, hogy
Atlantát egy gonosz varázsló kerítette hatalmába, mert ő nem
gonosz valójában.
- Igen, ő nem gonosz; és kire
gondolsz?
- Mortiuszra.
- Igen-igen, lehetséges, de én
azt hiszem, hogy még más is lehet itt...
Titusz elharapta szavát és
csak nézett a messzeségbe elrévedő szemekkel; Glória ijedten
bámulta: vajjon mi baja lett hirtelen?
- Valami baj van, királyfi? -
kérdezte riadtan.
- Nem, semmi - felelte Titusz
- csak hirtelen rámtört az álmosság.
- Akkor magadrahagylak, szép
álmokat.
Glória eltávozott, Esmeralda
utána sompolygott.
Titusz pedig nem volt álmos,
hanem olyan ötlete támadt, amelyet pontosan át kellett
gondolnia; és ehhez egyedül kellett maradnia.
Az ötlet pedig az volt, hogy
valamilyen tárgy az, ami Atlanta gonoszsági rohamát előidézi,
talán a ruhája, hiszen fürdéskor, vagy az ágyban nincs rohama.
Igenám, de ha ruhában van, akkor se mindig keríti hatalmába a
gonosz; na persze, ezt könnyű megmagyarázni, hiszen nem mindig
ugyanazt a ruhát veszi fel, és csak akkor van baj, amikor azt
a bizonyosat viseli.
Titusz tisztán emlékezett
arra, hogy Atlanta kékszínű ruhát viselt legelső
találkozásukkor, a mai ebédnél viszont fehér ruha volt rajta.
Ezek után Titusz úgy érezte,
megfejtette a titkot, és alig várta, hogy ismét találhozhasson
Atlantával: no, ha várta, nem kellett sokáig várnia: két
testőr hatolt be szobájába, arckifejezésük semmi jót nem
ígért; megfogták és vitték Atlanta eleibe. Amint az egyik
folyosón áthaladtak, a könnyező Glória surrant Titusz mellé.
- Bocsáss meg nekem, Titusz
királyfi, óvatlanul elmondtam Atlantának, hogy te beszélgetni
szoktál Esmeraldával és...
Nem fejezhette be, mert a
testőrök tovahurcolták Tituszt.
Atlanta a királyi palota
előtti téren, trónján ülve fogadta Tituszt, vöröslő arccal,
vöröslő ruhában és vöröslő szavakkal.
- Te gazfickó, aki Titusznak
és királyfinak nevezed magad, állj elém és valld be bűneidet,
mert bebizonyult bűnösséged.
- Felséges királynő, nem tudok
semmiről, miféle bűnökkel vádolsz engem?
- Nem tudsz semmiről? Csakhogy
undok macskád, ez az Esmeralda, vagy hogy hívják, elárulta ám,
amit különben azonnal megsejtettem, hogy az életemre törtök.
- Esmeralda? Megkérdezhetem
felségedet, mikor történt ez?
- Hogy mikor? Az imént akadtam
vele össze, és az a dög keresztkérdéseim hatására mindent
bevallott.
Titusz ámultan nézett Atlanta
vadul villogó szemébe; hogy tud ilyen szemérmetlenül hazudni?
Hiszen Esmeralda eddig csakis Titusz jelenlétében volt
hajlandó beszélni; és még ha történetesen meg is szólalt
volna, ugyan mit tudott volna bevallani? Semmit, az égvilágon
semmit!
Atlanta felvette
legméltóságteljesebb tartását, úgy mondta ki az ítéletet.
- Feje vétessék a
gyalázatosnak.
Titusz nem sokat tudott ugyan
a bírósági eljárásról, azt azért mégis sajátságosnak tartotta,
hogy a vádló és a bíró ugyanaz a személy, védő nincs, és még
csak meg sem hallgatják a vádlott védekezését; s végül, hogy
az ítéletet már előre meghozták; ez utóbbit abból gyanította,
hogy Mortiusz már ott is állt hatalmas pallosára támaszkodva,
készenlétben az ítélet végrehajtására; mellette két segédje,
akit Morgánusz testőrei közül választott ki magának.
"Ha meg akartam ismerkedni
Mortiusszal, ugyan gyorsan teljesült a kívánságom, no persze
nem igazán ilyenformán gondoltam" - füstölgött Titusz magában.
Esmeralda sündörögve előkerült
valahonnan, odasétált Tituszhoz.
- Bakó, teljesítsd
kötelességedet - szólt Atlanta.
Ekkor eszébeötlött Titusznak,
hogy mindenütt szokás a halálraítélt utolsó kívánságát
teljesíteni.
- Királynőm, te pedig
teljesítsd utolsó kívánságomat.
- Mi légyen az?
- El akarok búcsúzni
Esmeraldától.
Atlanta intett, Titusz
felvette a macskát.
- Esmeralda, lásd, küldetésem
kudarcba fulladt.
- Na, ne nyávogj
ostobaságokat; és különben is, talán már nem emlékszel arra,
hogy mit tanácsolt Toli papája neked: sohase veszítsd el a
fejedet?
- Igazad van, azt tanácsolta.
- Akkor meg mi a csudáért
vágatod le a fejedet, mi?
Erre bizony Titusz nem tudott
mit felelni, de Esmeralda nem is várt választ.
- Na jó, jó, egyet se búsulj,
én majd mindjárt jól megkarmolom ezt az izét, ezt a bakót, te
meg húzzál be neki egyet, csak arra vigyázz, hogy jó nagyot
üssél.
Azzal Esmeralda kiugrott
Titusz kezéből, egyenesen rá a bakó vállára; akkor
villámgyorsan beleakasztotta mancsának kieresztett körmeit
Mortiusz csuklyájába és lerántotta azt a bakó fejéről.
Mortiusz a vállához kapott, hogy megfogja Esmeraldát, de csak
a levegőbe markolt, a macska akkor már a másik vállán volt, és
onnan adott neki egy kiadós körmöspofont.
Titusz pedig megdöbbenve nézte
a csuklya alól előtűnő arcot: mert ha hiszitek, ha nem,
Mortiusz nem volt más, mint Morgánusz! Ezen pedig Titusz úgy
elbámult, hogy elfelejtette, mit is mondott neki Esmeralda,
aki most befejezve a Mortiusz-Morgánusz elleni harcot,
leugrott a földre, onnan bíztatta a fiút.
- Vágj be neki egyet fejfájás
ellen.
