Ekkor
a bokrok közül előlépett egy tetőtől-talpig feketébe öltözött,
fejnélküli alak és meghajolt Atlanta előtt.
- Felség, ha megengeded, majd
én fogom őrizni őt - a szavak tompán törtek elő az egész fejét
beborító csuklya alól, amelyen csak két kerek lyuk volt
kivágva, azon keresztül villogtak elő szemei.
Így derült ki, hogy mégiscsak
van feje a fekete embernek.
- Jól van, Mortiusz - intett
Atlanta.
Akkor Mortiusz a saját
lakására vitte Tituszt, és ott bezárta egy szobába.
Titusz pedig ezalatt rájött
valamire, ami valójában annyira egyszerű volt, hogy most
utólag csak elbámult saját bugyutaságán, hogy eddig nem
sejdítette meg: a kék ikercsillag nemcsak égitestet jelenthet,
hanem például valakinek a szemepárját is; valakiét, akinek
szeme kéken világít, mint az égbolt; és ki más lehet az, mint
maga Atlanta?
Bizony erről van szó, nem
másról; és bizony most nem ragyog Atlanta kék ikercsillaga,
éppen ellenkezőleg: éjsötéten villog, homlokán pedig a harag
felhői villámlanak.
Titusz még sokáig töprengett
volna, ha közben az álom el nem nyomta volna; azután pedig
egyszercsak arra ébredt, hogy Mortiusz ébresztgeti. Felült,
amire Mortiusz szó nélkül kivezette a lakásból az utcára, és
magárahagyta.
Titusz az alvástól még félig
kábultan támolygott néhány lépést; azután leült egy utcai
padra, akkor pedig egy jólismert nyivákoló hang rászólt.
- Na, miért nem ülsz mindjárt
rám?
Titusz nagyon megörült.
- Te vagy az, Esmeralda? Hogy
kerülsz ide? Rám vártál?
- Hogy kerülök ide? Errefelé
sétálgattam véletlenül. Te, Titi, nincs nálad véletlenül
valami harapnivaló?
- Sajnos nincs.
- Ettől tartottam.
- Pedig nem lenne rossz enni
valamit, én is éhes vagyok.
- Akkor lopjunk egy kis
husikát - Esmeralda megnyalta a szája szélét.
- Lopni nem szabad. - Titusz
rosszallóan nézte a gátlástalan macskát.
- Persze, az embereknek nem
szabad, de a macskáknak? Egyet se félj, lopok én neked is.
- Igazán kedves vagy, de nem
kérek belőle.
- Akkor meg kérjél valakitől.
- Hogy képzeled, egy királyfi
nem koldulhat.
- Atlantától sem?
- Te kerge macska, te! Atlanta
lecsukatott, most meg persze megvendégel, mi?
Most Esmeralda nézett
rosszallóan.
- Mondd Titi, te sosem
használod a fejedet? Az fel sem tűnt neked, hogy kiengedtek a
fogságból? Talán Mortiusz rádúnt, azt hiszed?
- Gondolod, hogy Atlanta...
Nem fejezhette be a mondatot,
mert ekkor a magasból egy légijármű ereszkedett le melléjük és
Glória lépett ki belőle.
- Titusz királyfi, Atlanta
királynő kéri, hogy légy vendége ebédre.
Esmeraldának egyszeriben
pokoli jókedve kerekedett, rákacsintott Tituszra, nem bírt
magával, beszállás után ugrott egy nagyot, és éppen Glória
ölében kötött ki.
Glória szegény, meg el nem
tudta képzelni, mi történik vele: alighogy leült, valami az
ölébe zuhan; a biztonság kedvéért sikkantott egyet, utána
azonban látva, hogy csak Esmeralda az, megnyugodott és
megsimogatta a macskát, aki erre dorombolni kezdett.
- Aranyos állat, kár, hogy
nálunk nincs ilyen.
- Szépséges Glória, mondd,
Atlanta királynő nem haragszik már rám?
- Erről győződj meg saját
magad.
Valóban, Atlanta mosolyogva
köszöntötte őt, amint megérkeztek; és Titusz meglepve látta,
hogy kíséretében a sok leány között egy férfi is tartózkodik,
akit Atlanta így mutatott be.
- Titusz királyfi, ő Morgánusz,
a fivérem.
Morgánusz mosolyogva hajolt
meg.
- Jó Titusz királyfi,
Atlantától hallom, hogy téged Tolerancia küldött mihozzánk?
- Igen, fenség, hát ismered
őt?
- Toleranciát? Nem,
személyesen nem, csak hallottam már róla: réges-régen, amikor
Atlantisz népe még a Földön élt, valamelyik Atlanta
találkozott vele egyszer; s e találkozás alkalmával a jó
Tolerancia kisegítette őt a bajból.
Ekkor Atlanta bájosan
mosolyogva fordult Tituszhoz.
- Az ebéd tálalva van, te
vezess engem az asztalhoz, Titusz királyfi.
Titusz megrendülve nézte
Atlantát: most, hogy a leány orcáján a nem a harag, hanem a
mosoly rózsái virultak, csodaszépnek találta, és csak
ámult-bámult, nemigen értette, mitől és hogyan következett be
ez a gyökeres fordulat Atlanta viselkedésében.
Esmeralda pedig az evés
emlegetésére hangosan nyávogni kezdett; Atlanta rámosolygott,
Titusz pedig bemutatta őt.
- Királynőm, ez Esmeralda, aki
a macskák nemes fajához tartozik; főfoglalkozása az
egérvadászat.
- Esmeralda? Szép neved van,
méltó kecsességedhez; szívből sajnálom, hogy nálunk nincs
egér, így nem tudlak azzal megkínálni.
- Biztosíthatom felségedet,
nem fontos éppen egeret ennie, más is megteszi, ha Esmeralda
kaphat némi tejet, azzal elverheti éhségét.
Az étkek, amiket felszolgáltak
az asztalnál, hasonlítottak a földi ételekhez, de volt néhány
szokatlan formájú és ízű étel is. Közben Titusz elbeszélte
jövetele célját.
- Királynőm, innen
Atlantiszról olyan üzenet érkezett a Földre, amely kissé
megriasztotta Tolerancia tündérlányt, és azt hiszem joggal,
hiszen valamiféle rendellenességre utalt; s engem ért az a
megtiszteltetés, hogy ideutazva, megkérdezzem, hogy van-e
szükségetek földi segítségre, s ha igen, akkor erőmhöz mérten,
segítséget nyújtsak.
Bár szavait Atlantához
intézte, mégis Morgánusz válaszolt, amit Titusz meglehetősen
furcsának talált.
- Jó királyfi, igen nagy
hálára köteleztél minket, amikor habozás nélkül vállalkoztál
eme nagy utazásra; ám úgy vélem, vállalkozásodat bízvást
tekintheted csupán ismeretszerzési alkalomnak, mivel az
általad említett rendellenességről nincs tudomásunk, és
egyébként sincs semmi olyan nehézségünk, amelyet mi magunk ne
tudnánk áthidalni; mindazonáltal köszönjük fáradozásodat.
Morgánusz mindezt udvariasan
mosolyogva mondotta el; de Titusz mégis nyugtalanul hallgatta,
mert volt valami ellentmondásos Morgánusz viselkedésében, amit
Titusz csak a szónoklat befejezésekor fejtett meg:
Morgánusznak csak az ajka mosolygott, szemében ellenben komor
árnyék sötétlett. Titusz ismét Atlantához fordult.
- Felséges királynő: amit
eddig tettem, az szóra sem érdemes; különben pedig csak én
lehetek hálás a sorsnak, hogy veled megismerkedhettem, és
mosolyod fényében megfürödhettem.
Ekkor Atlanta elbocsátotta
udvarhölgyeit; s amikor azok eltávoztak, ismét megszólalt.
- Figyelj Titusz, hagyjuk a
túlzott udvariaskodást, meg a mellébeszélést: áruld el,
valójában miért jöttél?
- Királynőm és fenség - kezdte
Titusz, de Atlanta leintette.
- Atlanta és Morgánusz; így
szólíts bennünket.
- Jó. Tehát Atlanta, én azért
jöttem el hozzád, mert olvastam Atlantisz történetét,
megismertem az Atlanták ragyogó tulajdonságait, szépségüket,
jóságukat, okosságukat, melyeknek te is birtokában vagy, és
végül Tolerancia megmutatott téged testi valóságodban is.
- Eddig értem, folytasd.
- Nincs mit folytatni, én
belédszerettem, ennyi az egész.
- Belémszerettél? Hűha, ez
aztán a megtiszteltetés.
- Gúnyolódsz, Atlanta?
- Dehogyis.
Megint Morgánusz szólt közbe.
- Megérted ugye, hogy
közléseden kicsit el kell gondolkoznunk.
Atlanta csöngetett,
kisvártatva Glória lépett be.
- Glória drágám, vezesd el
Titusz királyfit a számára kijelölt lakosztályba.
