Tolerancia
és Titusz a Népliget egyik tisztásán álltak.
- Figyelj, Titusz. Néhány perc
múlva dél. Most elválnak útjaink egymástól; te elindulsz
Atlantiszba, de búcsúzóul fogadj el tőlem két tanácsot: az
első az én saját tanácsom, a másik pedig bölcs atyámé, akit
különben az emberek csak Csudadoktor néven ismernek.
- Ereszd el, Tolikám.
- Az én tanácsom éppen ez:
próbáld meg választékosabban kifejezni magadat, mert nem lesz
nagy sikered, ha például Atlantának véletlenül olyasmit
találnál mondani, hogy "csüccsenj ide mellém, Atlikám."
Miközben ezt mondta,
Tolerancia átváltozott: arcvonásai átalakultak, szemének és
hajának színe árnyalatnyival világosabb lett, termete is
megnyúlt kissé, hangszíne is megváltozott; Titusz ámulattal
figyelte a változásokat.
- Tolerancia, tündérleányok
legcsodásabbja, fogadd hódolatomat.
- Látom, máris megfogadtad
tanácsomat, ó Titusz királyfi; akkor pedig bízvást remélhetem,
hogy atyám tanácsát is megfogadod, mely íme így hangzik: soha
ne veszítsd el a fejedet. Béke veled, élj boldogul.
Titusznak még rengeteg kérdése
lett volna, azonban Tolerancia - ahogy szokta - füstté
változott és eltűnt az ég kékjében.
A következő percben két
esemény is történt: az egyik, hogy Titusz bámuló szemei előtt
egy űrhajó öltött testet; a másik pedig az, hogy a bokrok
közül egy ördöngös macska bújt elő, búzavirágszín szemével
ránézett Tituszra, elnyávogta magát, majd ődöngve, nemtörődöm
mozdulatokkal, meg-megállva az űrhajóhoz sompolygott, ott még
egyszer körülnézett; akkor az űrhajó ajtaja kinyílt, a macska
meg beugrott az ajtón.
Titusz utánament, s ahogy
belépett, az ajtó becsukódott mögötte. Titusz körülnézett, s
amit először meglátott, az nem volt más, mint egy személyi
számítógép, a macskát ellenben seholsem látta.
Titusz bekapcsolta a
számítógépet.
- Az én nevem Sziszi, téged
hogy hívnak, kedves gazdám?
- Ki beszél? - lepődött meg
Titusz.
- Hogyhogy ki, én, Sziszi, a
személyi számítógép.
- Ja, az más. Az én nevem
Titusz.
- Légy üdvözölve, Titusz
királyfi.
- Már te is kezded a
királyfizást?
- Az én alkotóm, Tolerancia
tündérleány ezt a megnevezést táplálta belém; egyébként én
most őt helyettesítem.
- Igen? Tök jó.
- Valóban, értesüléseim
szerint a tök jó, főzve is, de különösen sütve; ámbár nem
egészen értem, kedves gazdám, miért beszélünk most erről.
- Nem érdekes. Te Sziszi,
mondd, mi ez a macskaügy?
- Miféle macskaügy, édes
gazdám?
- Hát beszökött ide egy
ördöngös macska, csak azt ne mondd, hogy nem tudsz róla.
- Ja, Esmeralda? Hát ő
világcsavargó, ki nem hagyna egy űrutazást, tudod, ez a
rögeszméje.
- Jut eszembe, én is éppen
űrutazás miatt vagyok itt, dehát gondolom, erről te többet
tudsz, mint én.
- Hová utazunk, kedves gazdám?
- Atlantiszba.
- Igenis; és hol van az,
kedves gazdám.
- Te Sziszi, ne csináld ezt
velem; te nem tudod, hol van Atlantisz?
- Bizony nem tudom, kedves
gazdám.
Titusz elképedt.
- Na, szépen állunk. Akkor
most mi lesz, hogyan utazunk oda?
- Ha talán az irányt megadnád,
Titusz királyfi?
Kintről harangszó hallatszott
be, a delet jelezve.
- E percben az égbolt
legmagasabb pontján található.
- Na és a távolsága?
- Száz fényév.
- Na látod, kedves gazdám,
tudod te, hol van Atlantisz.
Titusz roppantul
elcsodálkozott: tényleg tudta.
- Nahát akkor horgonyt fel,
vitorlát bonts, induljunk.
- Egy kis türelmet kérek; nem
árt az óvatosság, azt hiszen, egyikünk sem szeretné, ha
mondjuk Atlantisz középpontjában kötnénk ki; ezért jobb lesz,
ha először csak kilencvenkilencegész-kilencvenkilenctized
fényévnyit ugrunk.
- Te Sziszi, hány évig fog
tartani az az ugrás?
- Tréfás kedvedben vagy, édes
gazdám; hiszen jól tudod, hogy az ugráshoz nincs szükség
időre.
- Na igen, persze, jól tudom.
- Mert, mint ismeretes, a
negyedik dimenzión keresztül történik az ugrás.
- Mint ismeretes; te Sziszi,
ne szórakozz velem.
- De persze vannak, akik nem
jól tűrik az áttérést a negyedik dimenzióba; te, kedves
gazdám, hogy állsz ezzel?
- Tudod mit, Sziszi, utána
megmondom.
- Igenis; hát akkor mehetünk?
- Rajta.
Titusz minden rosszra el volt
készülve, de amit érzett, az ezerszeresen rosszabb volt a
legiszonyúbb rémálomnál; ám szerencsére tényleg nem tartott
semeddig sem, és egy perc múlva már úgy tűnt, csupán álmodta.
