Személyek:
Anyu,
királyné (de csak majdnem)
Hamupipőke,
a Grimm-meséből
Julika,
Anyu kislánya
Kati,
Julika iskolatársa
Mari,
Julika iskolatársa
Tolerancia,
Tündérkirálylány
Zsuzsi,
Julika iskolatársa
d’Artagnan,
francia lovag
Dévid,
amerikai filmsztár
Jancsika,
Julika kisöccse
Kismanó,
Tolerancia barátja
(Szín: Julika szobája. Heverő,
íróasztal, székek, ruhásszekrény, könyvszekrény, tévékészülék,
spanyolfal.)
(Amikor a függöny felmegy, a
szín üres. Kisvártatva az ajtó lassan kinyílik, egy fej
jelenik meg a nyílásban, majd a fej tulajdonosa, Kismanó,
óvatosan belopakodik: amint a szoba közepére ér, ismét nyílik
az ajtó, majd nesztelenül belép Tolerancia tündérkirályleány.)
Tolerancia: (Rákiált
Kismanóra.) Most elkaptalak.
Kismanó: (Nagyot ugrik
ijedtében, megfordul, erőt vesz magán, hetykén.) Azt hiszed,
megijedtem?
Tolerancia: (Remekül mulat
rajta.) Bizony.
Kismanó: Tőled??? Egy lánytól?
Aki ráadásul nem is igazi lány, hanem csak tündér.
Tolerancia: (Nevetve.) Nahát,
Kismanó, neked tényleg mindened kicsi, (sorban rámutat saját
magán arra a testrészre, amit megnevez) a kezed, a lábad, a
fejed, az agyad... (e legutóbbit összeszorított hüvelyk-, és
mutatóujja közötti réssel mutatja.)
Kismanó: (Büszkén) Bizony, nem
is akkora lónagy, (végignéz Tolerancián) mint egyeseké...
(most fogja csak fel, hogy mit is helyesel, mérgesen) mi, hogy
az én agyam kicsi?
Tolerancia: (Befejezi az
előzőt) ...egyedül csak a szád nagy; de az aztán óriási. Még,
hogy nem ijedtél meg? Hisz majd' kiugrottál az ablakon.
Kismanó: Na jó, egy kicsit
megijedtem. Te még sose ijedtél meg?
Tolerancia: Egyáltalán, mit
keresel te itt?
Kismanó: Pont ezt akartam én
is kérdezni tőled, ó Tolerancia, te türelem tündérkéje.
(Gúnyosan meghajol.)
Tolerancia: Előbb válaszolj,
azután majd kérdezhetsz.
Kismanó: Engem megidéztek.
Tolerancia: Megidéztek, hová?
Kismanó: Hogy-hogy hová? Hát
ide.
Tolerancia: (Megjátssza az
értetlent, körülnéz.) Mi, ez itt, bíróság? Az szokott
megidézni! (Hivatalos hangon.) Egy heti sarokbaállítás terhe
mellett köteles megjelenni...
Kismanó: Csudi vicces vagy; de
azért bármibe lefogadom, hogy te is hallottad, amikor Julika
azt mondta, hogy itt már csak a csoda segíthet.
Tolerancia: Mondjuk, hogy
hallottam; de csak nem azt akarod mondani, hogy te ezért
jöttél ide?
Kismanó: Képzeld, azért.
Tolerancia: Hogy csodát
csináljál???
Kismanó: (Dacosan.) Hogy
csodát csináljak!
Tolerancia: Jólneveltségem
tiltja, hogy kinevesselek. (Jóízűen nevet.)
Kismanó: (Sértődötten.) Tiltja
a jólneveltsége! Vajjon mit csinálna akkor, ha nem tiltaná?
Tolerancia: (Elfojtja a
nevetését, de ismét kitör belőle.)
Kismanó: Na, és te mi
járatban?
Tolerancia: Azért vagyok itt,
hogy megcsináljam a csodát, mert én tudok csodát
csinálni.
Kismanó: Igen, láttuk.
Tolerancia: Most mire célzol?
Kismanó: Ugyan, semmi
különösre.
Tolerancia: Csak mondd, ha
egyszer már elkezdted.
Kismanó: Na, csak egy kicsi,
egy egészen aprócska baleset... talán még emlékszel is rá;
tudod, amikor Csinoska és Szegényke, meg Eszeske és Hapták
arcát felcserélted...
Tolerancia: Ja, az.
Kismanó: Igen, az. Aztán,
amikor vissza kellett volna csinálnod, hát elfogyott az a
csuda nagy tudományod, a papádnak, a Csudadoktornak kellett...
Tolerancia: Nem érted te azt,
Kismanó!
Kismanó: Akkor magyarázd meg.
Tolerancia: Hát nézd: valamit
kellett hagyni jóapámnak is, hogy produkálhassa magát. Meg
különben is, a családban maradt!
Kismanó: Na, persze.
Tolerancia: De például miért
nem Viktória esetét említed? Nyilván azért, mert az aztán
igazi világcsúcs volt.
Kismanó: Ugyan már.
Tolerancia: Csak lassan,
Kismanó; Viktóriának adtam egy gyűrűt, amit - ha elforgatott -
az egész világ lelassult körülötte.
Kismanó: Az egész világ
lelassult? Hiszen te félrebeszélsz! Nem a világ lassult le,
hanem Viktória gyorsult fel.
Tolerancia: Köszönöm!
(Boldogan mosolyog.)
Kismanó: Nincs mit. (Megriad.)
Most mit köszöntél meg?
Tolerancia: (Huncutkodva.) Hát
észre sem vetted?
Kismanó: Mit???
Tolerancia: Hogy elismerted a
csodámat! Na és, ha már itt tartunk, mit szólsz ahhoz az
űrhajóhoz, ami Titusz királyfit elvitte Atlantisz bolygóra?
Semmi idő alatt! Az már csak nem semmi?
Kismanó: Na, ha nagyon
akarod...
Tolerancia: Ezzel szemben
milyen csodákat vittél végbe te?
Kismanó: Milyen csodákat? Hát
itt van mindjárt például a Plútó.
Tolerancia: A Plútó? Amelyik
megzavarta jelenlétével a csillagászati számításokat?
Kismanó: Igazán? Nahát, erről
nem is tudtam. Miféle számításokat zavart meg az a kis
rendetlen?
Tolerancia: Az úgy volt, hogy
a Plútót kicsinysége miatt nem vették észre...
Kismanó: Az biztos igaz, hogy
nagyon kicsi, meg gondolom, el is bújt valahová.
Tolerancia: Elbújt? Nem így
szokták mondani, de azért megjárja. Végül is az a lényeg, hogy
az Uránusz bolygó pályaszámítását a Plútó megzavarta, és az
Uránuszt nem ott találták meg, ahol a számítás szerint lennie
kellett volna.
Kismanó: Biztosan beleugatott
a Plútó.
Tolerancia: Beleugatott???
(Nevet.) Hát, így is lehet mondani. De neked mi közöd a
Plútóhoz?
Kismanó: Na hallod, én vagyok
a gazdája.
Tolerancia: Te vagy a gazdája?
Ilyenről sem hallottam még.
Kismanó: (Harciasan.) Már
miért ne lehetnék én a Plútó gazdája? Talán van valami
kifogásod ellene?
Tolerancia: Dehogy van; csak
szokatlan, például a Jupiternek biztosan nincs gazdája.
Kismanó: Lehet, a Jupitert nem
ismerem.
Tolerancia: Az meg hogy lehet?
Plútót, a legkisebbet ismered, ellenben Jupitert, a
legnagyobbat, meg nem?
Kismanó: A Jupiter a
legnagyobb? Hát akkor azért, mert tudod, én nem szeretem a
nagy dögöket.
Tolerancia: Na hallod, kissé
furcsán beszélsz te a Jupiterről; de még mindig nem tudom,
miféle csodát műveltél Plútóval.
Kismanó: Megmentettem a
fagyhaláltól! (Diadallal néz.)
Tolerancia: (Elhűlve.) Minek?
Kismanó: Hogy-hogy minek? Hát
annak, hogy éljen; (felháborodva) nézzenek oda.
Tolerancia: Hogy éljen?
Dehiszen él az mindenképen.
Kismanó: Persze, hogy él,
hiszen életrekeltettem, pedig már egészen ki volt hűlve, és
csontkeményre fagyott.
Tolerancia: (Fagyosan.) Dehát
akkor sem értem.
Kismanó: Mit nem értesz?
Tolerancia: Mi abban a
különös, hogy megfagyott? Hiszen a Jupiter is meg van fagyva,
pedig sokkal közelebb van a...
Kismanó: (Közbevág.) És ezt
csak most mondod?
Tolerancia: Hát mikor mondtam
volna?
Kismanó: Jó, jó, de mikor
fagyott meg? Mert ha nem túlságosan régen, akkor esetleg őt is
életre kelthetném.
Tolerancia: Mikor fagyott meg?
Hát úgy körülbelül négymilliárd évvel ezelőtt.
Kismanó: (Megdöbben.)
Négymilliárd...? (Lemondóan.) Ha legalább tegnapelőtt lett
volna. Így reménytelen.
Tolerancia: Nadehát a Plútó is
akkortájt fagyott meg.
Kismanó: Kicsoda? A Plútó? Ki
mondta ezt neked?
Tolerancia: Senki sem mondta,
ez köztudott.
Kismanó: Idefigyelj, én már
csak tudom, hogy mikor fagyott meg.
Tolerancia: Hát mikor?
Kismanó: Ma reggel! Na de én
csak elmondtam a varázsigét, már ki is nyitotta a szemét.
Tolerancia: A Plútó kinyitotta
a szemét???
Kismanó: Meg rögtön fel is
állt és vakkantott egyet.
Tolerancia: A Plútó
vakkantott??? Miről beszélsz te?
Kismanó: Mert hát olyan kis
mohó volt, belopózott a fagyasztókamrába, na persze, ott
lógtak a félsertések, azt hitte, most aztán egy jó nagyot fog
lakmározni, de rögtön elment az étvágya, amikor rázárták az
ajtót.
Tolerancia: Már értem, te a
kiskutyádról beszélsz.
Kismanó: Miért, te mire
gondoltál?
Tolerancia: Mire, hát a Plútó
bolygóra.
Kismanó: (Vigyorog.) Nahát,
tényleg?
Tolerancia: (Rámered
Kismanóra.) De te ezt tudtad, mi? (Elhűlve.) Nahát, jól
becsaptál.
Kismanó: Na szóval, kinek
kicsi az agya?
Tolerancia: (Már nevet.) Jó,
jó, visszavonom, amit az agyadról mondtam; de jól jegyezd meg:
(feltartott hüvelykujjával mutatja) eggyel jövök! (Fülel.) Te,
jön Julika, el kell tűnnünk.
Kismanó: Már miért kellene
eltűnnünk?
Tolerancia: Ez igazán
egyszerű! Hogy megjelenhessünk.
Kismanó: Hogy megjelenhessünk?
Dehiszen már meg vagyunk jelenve; méghozzá teljes
életnagyságban!
Tolerancia: Látom, nem érted;
én először mindig füstalakban jelenek meg, csak később leszek
szilárd.
Kismanó: Igen. De mi a
csudáért csinálod ezt? (Mielőtt Tolerancia felelne,
folytatja.) Tudom már, ez az egész nem más, mint
hatásvadászat!
Tolerancia: Nem egészen. Így
biztosan elhiszik, hogy tündér vagyok.
Julika: (Belép.) Én anélkül is
elhiszem.
Tolerancia: Te tudod, ki
vagyok?
Julika: Hát persze. Te vagy
Tolerancia tündérleány, a kis-, és nagylányok pártfogója.
Eleget olvastam rólad. De ki ez a kisfiú? A kisöcséd?
Tolerancia, Kismanó:
(Egyszerre, rémülten.) Még csak az kellene.
Julika: Most melyikőtöket
sértettem meg?
Tolerancia, Kismanó:
(Egyszerre.) Engem!
Julika: Bocsánat, nem akartam
senkit se megsérteni. (Kis szünet.) Azért nem kellene ennyire
megijednetek, nekem is van kisöcsém, a Jancsika, és mindketten
túléltük. (Ezen elréved egy kicsit, majd hozzáteszi.)
Legalábbis eddig. Különben mi járatban vagytok?
Tolerancia: (Kismanóhoz.) Na
látod, hát ez az. Ha elmulasztom a füstölgést, ennek vagyok
kitéve.
Kismanó: Minek vagy kitéve?
Julika: Igen, minek vagy
kitéve?
Tolerancia: Annak, hogy engem
kérdeznek ki, ahelyett, hogy én kérdeznék.
Julika: Bocsánat, nem akartam
megzavarni az ügymenetet; akkor hát kérdezz te, Tolerancia.
Tolerancia: Csak most már
kivertétek a fejemből a kérdéseket. Nagyon szabálytalan így ez
az egész.
Kismanó: Szabálytalan? (Nagy
nyomatékkal.) Akkor tűnj el...
Tolerancia: (Felháborodik.)
Micsoda?
Kismanó: Azután jelenj meg
újra füstalakban és...
Tolerancia: Vagy úgy.
Kismanó: Igen, úgy; hátha
akkor megint eszedbejutnak a kérdések.
Tolerancia: Igazán nagyon
kedves vagy, de már eszembejutottak.
Kismanó: Remek. Akkor halljuk.
Tolerancia: Halljad tehát.
(Julikához.) Miért is mondtad azt Julika, hogy itt már csak a
csoda segíthet?
Julika: Hát tudod, Tolerancia,
ma van a születésnapom.
Tolerancia: (Tréfásan.) Az
bizony elég nagy baj.
Julika: Az még nem.
Tolerancia: Akkor mi a baj?
Julika: Levelet írtam Dévidnek.
Tolerancia: Talán Dávidnak,
nem?
Julika: Nem Dávid. Dévid.
Tolerancia: Jó, legyen Dévid;
és mit írtál neki?
Julika: Meghívtam a
szülinapomra!
Kismanó: Ide?
Julika: Ide.
Kismanó: Igen, és?
Julika: Dévid Kaliforniában
lakik.
Tolerancia: Kaliforniában???
Julika: Igen. Kalifornia,
jueszej.
Kismanó: Jueszej. Julika,
eszemadta, ej, be szépen mondtad. (A ju, esz,
ej, szótagokat nagy nyomatékkal ejti ki.)
Tolerancia: Az bizony jó mesze
van innen.
Julika: Mert az a hír járta,
hogy idejön Magyarországra filmet forgatni.
Tolerancia: Hisz ez nagyszerű!
Julika: Igen; és ha már itt
van, hozzám is eljöhet, nem?
Kismanó: De még mennyire.
Tolerancia: Persze.
Julika: Meg is ígérte, hogy
eljön, ha csak tíz percre is, de eljön.
Tolerancia: Akkor minden
rendben.
Julika: (Könnyeivel küzködve.)
Persze, minden; csak éppen mégse jön el.
Tolerancia: Dehát miért?
Julika: Mert elmarad a
filmforgatás; és én már meghívtam egy csomó kislányt és...
Tolerancia: Csak nem
harangoztad be előre, hogy itt lesz Dévid?
Julika: Csak annyit mondtam,
hogy nagy meglepetés lesz.
Kismanó: Még szerencse.
Julika: Igen, de valaki mégis
- ahogy mondani szokták - kiszivárogtatta.
Tolerancia: Vajjon ki volt az?
Julika: Csak egyvalaki
lehetett...
Jancsika: (Belép, nagy
hallgatás, gyanakodva.) Rólam beszélsz, Julika?
Julika: Nahát ez az én öcsém.
Mutatkozz be szépen.
Jancsika: Jancsika vagyok,
sziasztok.
Tolerancia: Tolerancia, szia.
Kismanó: Kismanó. Jé, be
hasonlítunk egymásra.
Julika: Te is olyan rosszcsont
vagy?
Jancsika: Már megint kezded,
Julika?
Tolerancia: Térjünk vissza
Dévidre. Tehát, hogy ne maradj szégyenben, az a kívánságod,
hogy varázsoljam neked ide.
Julika: Hát megtennéd?
Tolerancia: Kérj valami
könnyebbet, mondjuk idehozom neked Szinderellát, akarom
mondani, Hamupipőkét.
Kismanó: Vagy mit szólnál
d’Artagnan lovaghoz?
Julika: (Tapsol, örül.)
Idehozzátok őket is? Jaj, be jó!
Tolerancia: (Komoran.) Kellett
nekem ötleteket adnom!
Kismanó: (Jóságosan.) Na,
azért ne ess kétségbe, fog az menni.
Tolerancia: (Kimérten.) Na
hallod, hát miért ne menne? Lássuk csak! (Emelt hangon.)
Hamupipőke! (Kintről kapucsengő hangja hallatszik.)
Jancsika: Mi az, már itt is
van?
Kismanó: Dehogyis, nem megy az
olyan gyorsan. (Kopogtatnak az ajtón.)
Julika: Szabad.
Hamupipőke: (Be. Nagyon
hamupipőkés, szakadt, rongyos, foltozott ruhában lép be, ócska
papuccsal a lábán. Nagyot köszön.) Kezicsókolom.
Jancsika: (Hamupipőkéhez.)
Szia. Jé, ez magyarul köszönt. (Tetszik neki a leány.) Mondd
Hamupipőke, honnan tudsz te magyarul?
Hamupipőke: Hiszen
lefordították magyarra a mesémet, nem? (Körülnéz,
Toleranciához.) Ugye, te vagy az a jó tündér, akitől báli
ruhát kapok, hogy elmehessek az udvari bálra?
Tolerancia: (Megadóan.) Igen,
én.
Hamupipőke: Meg a tökhintót az
egérlovakkal?
Tolerancia: Arra nem lesz
szükség.
Hamupipőke: (Eláll a szava.)
Kismanó: (Hamupipőke helyett
megkérdi.) Miért, gyalog megy a bálba? Ilyet se hallottam még!
Tolerancia: (Kismanóhoz.) Te
csak maradj nyugton. Nem kell sehová menni, itt lesz a bál.
Hamupipőke: Itt? (Kismanóhoz.)
Netán te vagy az a királyfi, aki feleségülvesz engem?
Kismanó: (Szabódik.) Rám ne
számíts, én nem is vagyok királyfi.
Hamupipőke: (Eszébejut valami,
Toleranciához.) Ugye nem feledkezel meg az üvegcipőről?
Tolerancia: A világért sem.
Hamupipőke: Mert anélkül nem
talál rám a királyfi!
Tolerancia: Hát persze.
Hamupipőke: (Várakozóan
álldogál.) Igen.
Tolerancia: Igen?
Hamupipőke: (Sürgetően néz.)
Tehát.
Tolerancia: (Nem érti.) Tehát?
Julika: (Toleranciához lép,
súgva.) Azt várja, hogy csináld.
Tolerancia: Ja, hát persze. A
báli ruha rögvest ott lesz a spanyolfal mögött. (Felemeli
mindkét karját, majd úgy tesz, mintha a spanyolfal mögé dobott
volna valamit; a spanyolfal mögül éktelen csörömpölés
hallatszik.)
Hamupipőke: (Felsikolt.) Jaj,
az üvegcipő. (A spanyolfal mögé szalad.)
Kismanó: Hát ez roppant ügyes
volt!
Julika: (Rémülten szalad
Hamupipőke után.) Vigyázz, Hamupipi, el ne vágd a kezed az
üvegcseréppel.
Kismanó: (Rosszallóan.) Nahát
Tolerancia, remekeltél.
Tolerancia: Ugye?
Kismanó: De még mennyire.
Először is: miért nem varázsoltad rá a báli ruhát
Hamupipőkére? Micsoda gyenge kiszolgálás ez?
Tolerancia: Hát idefigyelj,
Kismanó, ez nem is az én feladatom, Hamupipőkét a nagymamám
szponzorálja.
Kismanó: Másodszor:
összetörted az üvegcipőt!
Tolerancia: (Nagyon
megütközik.) Ezt meg honnan veszed?
Kismanó: Hogy-hogy honnan?
Hiszen hallottam a csörömpölést.
Tolerancia: Na és azt
hallottad, amit az imént mondtam, hogy jövök eggyel? A Plútó
kapcsán? Igen? Hát akkor, megjöttem! (Magasraemeli az
üvegcipőt.) Kismanó, téged olyan könnyű becsapni, hogy alig
érdemes.
Kismanó: (Elhűlve bámulja az
üvegcipőt.) De akkor mi a manó tört össze?
Julika: (Előbukkan a
spanyolfal mögül, ragyog.) Az a borzalmas üveghal. Ide dugtam
el, a spanyolfal mögé, hogy ne kelljen látnom. Köszi,
Tolerancia!
Tolerancia: Szóra sem érdemes,
máskor is.
Hamupipőke: (Báliruhában
bukkan elő a spanyolfal mögül, Julikát utánozza.) Köszi,
Tolerancia; de az üvegcipőt mégiscsak elfelejtetted!
Tolerancia: (Megmutatja az
üvegcipőt.) Erre gondolsz?
Hamupipőke: (Tapsikol, örül.)
Jaj, be jó, megvan.
Jancsika: (Kiveszi Tolerancia
kezéből az üvegcipőt.) Gyere Hamupipi, segítek felvenni.
Hamupipőke: Köszönöm, nemes
királyfi; mert ugye te vagy a királyfi?
Jancsika: Királyfinak ugyan
nem vagyok királyfi, de azért...
Hamupipőke: (Tiltakozik.) Nem,
nem. Nagyon kedves vagy, de nem; mert tudod, én csak
királyfihoz mehetek feleségül. Így írták meg a mesémet.
Jancsika: Na, és ha átírom?
Hamupipőke: Hidd el, nem
lehet: már amúgyis nagyon át van írva; meg különbenis: az én
mesém a gyerekek szívében él.
Kismanó: Most figyeljetek.
(Látványos kézmozdulatokkal kiséri a mondanivalóját.)
Csiribi-csiribá, hókusz-pókusz, ott legyek, ahol akarok...
(meghökken, de gyorsan kijavítja magát) akarom mondani,
d’Artagnan lovag legyen itt. (Közben az ablakhoz megy, és
észrevétlenül kifelé integet. Megint megszólal a kapucsengő.)
Tolerancia: (Elismerően.) Na,
egész jól integetsz.
d’Artagnan: (Hatalmas bajusz,
kecskeszakáll, de szemüveg is. Kivont karddal becsörtet a
szobába, franciának hangzó halandzsa szöveget mond.)
Madmoazell et messziőr, pardon bonzsur... (Kismanó odasiet
hozzá, kézmozdulattal figyelmezteti a szemüvegre, közben úgy
helyezkedik, hogy eltakarja Tolerancia és Julika elől; miután
d’Artagnan gyorsan lekapta és zsebrevágta a szemüveget,
Kismanó látványos mozdulattal végigsimítja egyik ujjával az
ajkát, amire rögtön magyarul folytatja.) Valami varázslat
történhetett velem; éppen a Milédit üldöztem és akkor
egyszerre... (félbeszakítja magát, körülnéz) hová kerültem?
(Választ sem várva, folytatja.) Sejtem, hogy a Milédi
idemenekült. Hol van, ki az? (Toleranciát nézi.)
Tolerancia: Tolerancia
tündérkirályleány vagyok.
d’Artagnan: Aha, tündér. Akkor
nyilván azért nem találom a Milédit, mert elvarázsoltad!
(Hamupipőkéhez.) Talán ön az, szép hölgy?
Hamupipőke: Ugyan hová
gondolsz? Hamupipőke vagyok, te vagy netán a királyfi?
d’Artagnan: Hamupipőke? Vagy
úgy. (Julikához.) Akkor talán te? De nem, nem, az nem lehet,
ámbár úgy vélem, téged is elvarázsoltak, ifjú hölgy. A szívem
azt súgja, te Konsztansz vagy.
Julika: (Kimérten.) De ha azt
súgja szíved, akkor mire véljem, hogy úgy törsz be szobámba,
mint egy fajankó, kardoddal és szavaiddal hadonászva!?
d’Artagnan: (Visszadugja
kardját a hüvelyébe, majd lekapja kalapját fejéről, nagy
gráciával meglengeti és meghajol.) Ezer bocsánat árva
fejemnek, nevem d’Artagnan, a nemes gaszkonyi nemzetségből.
Benned kit tisztelhetek, nemes hölgy?
Julika: Julika vagyok.
d’Artagnan: Zsülika? De mi a
rangod, kedves Zsülika?
Julika: Nem Zsülika. Julika!
Minden cafrang nélkül.
d’Artagnan: S ez az ifjú
lovag?
Jancsika: Most én jövök?
Jancsika vagyok.
Tolerancia: S most lássuk Dá...
bocsánat Dévidet. De ez már kissé nehezebb ügy. (Karját
széttárja, szemét lehunyja, felkiált.) Dévid.
Férfikórus: (A színfalak
mögül.) Melyik?
Kismanó: (Röhög.) Befér ide
mind az ötmillió Dévid?
Tolerancia: (Maga elé.) Jól
sejtettem hát, hogy ez nagyon nehéz lesz. (Emelt hangon.)
Hasszelhof!
Férfikórus: De azt mondani is
kell ám, kisanyám.
Tolerancia: (Megvetően.)
Micsoda stílus. Neveletlen banda.
Kismanó: (Kajánul.) Nem hallom
a kapucsengőt! Biztos, hogy jól mondtad a varázsigét?
Jancsika: Hiszen nem is
mondott varázsigét.
Kismanó: Attól még mondhatta
rosszul.
Jancsika: Ezt nem értem.
Tolerancia: Ez szellemesség
volt, Kismanó módra, kár, hogy senki sem értékeli. (Kopognak
az ajtón.)
Julika: (Felragyog.) Már itt
is van. (Rohan ajtót nyitni, az ajtóban Anyu van.)
Anyu: Ki kér oroszkrém tortát,
gyerekek? Van somlói galuska is. Julika csinálta.
Julika: (Lehervad.) Ja, csak
az édesség jött meg?
Anyu: Ez mind az
osztálytársad, Julika? Ez a nagylány ismerősnek tűnik.
Julika: Persze, hogy ismerős,
ő Tolerancia.
Anyu: A tündérleány?
Tolerancia: (Méltósággal.)
Igen, Tolerancia vagyok, Tündérország királyának leánya.
Anyu: Szia, hogy vagy?
Kismanó: Köszöni kedves
kérdését, rosszul.
Anyu: Rosszul? Mi a manó!
Kismanó: Pardon, pardon, a
manó én vagyok. Kismanó.
Anyu. Szia. De ő miért van
rosszul.
Kismanó: Nem akar sikerülni a
varázslata.
Anyu: Miféle varázslat?
Tolerancia: Majd én, ha szabad
kérnem. Ide szólítottam Dévid Hasszelhoffot, de valahogy nem
akar megjönni.
Anyu: (Julikát nézi.) Szóval a
Dévid Hasszelhoffot. Mindjárt gondolhattam volna. Különben
megjött már.
Julika: (Nagy szemet mereszt
Anyura.) Megjött??? Akkor hol van???
Anyu: (Nyugodtan.) A
konyhában.
Julika: (Megdöbben.) A
konyhában??? Dehát mit csinál ott?
Anyu: (Nyugodtan.) Somlói
galuskát eszik.
Julika: (Csaknem sír.) A Dévid
somlói galuskát eszik???
Anyu: (Nyugodtan.) Azt.
Julika: (Mint előbb.) Rögtön
elsírom magam.
Anyu: Ugyan miért? Nagyon
ízlik neki.
Tolerancia: (Ragyog,
Kismanóhoz.) Na, mit szólsz, pupák? Most add elő a
magánszámodat.
Kismanó: Milyen magánszám?
Tolerancia: Mely arról szól,
hogy kinek milyen varázslat nem akar sikerülni.
Kismanó: Egyszer én is
tévedhetek, nem?
Tolerancia: Csak az a baj,
hogy te mindig tévedsz.
Julika: (Eddig gondolkodott.)
De miért a konyhában???
Anyu: Mert ott van a pesti
nagymama, aki szóval tartja őt. Részletesen beszámolt rólad,
születésedtől kezdve. Mikor otthagytam őket, már nyolcéves
voltál.
Julika: De Anyu! Mit ért abból
a Dévid?
Anyu: Mit? Mindent! Néha még
közbe is szól.
Julika: De azt meg a pesti
nagymama nem érti.
Anyu: Miért ne értené?
Julika: Mert nem tud angolul.
Anyu: Nem is kell, hogy
tudjon!
Julika: Ezt nem értem.
Anyu: Mit nem értesz? Dévid is
magyarul beszél!
Julika: (Majdnem elájul.)
Dévid ért magyarul?
Anyu: Na hallod; hiszen magyar
származású.
Julika: (Révedezve.) De ha tud
magyarul, akkor mire volt jó annyira törnöm magam az angol
nyelvben?
Anyu: Nahát igazis, miért? Ez,
kislányom, most már rejtély marad örökre. (Hamupipőkére
pillant.) Ki ez a lány? Aha, látom már, ő Hamupipőke.
Hamupipőke: Ugye nem a
mostohának tetszik lenni?
Anyu: Nem ám.
Hamupipőke: Miről tetszett
megismerni?
Anyu: Az üvegcipődről. (d’Artagnan
felé fordul.) Na és ez az úr? Csak nem d’Artagnan lovag?
d’Artagnan: Úgy van asszonyom;
de én is sejtem az ön kilétét. (Letérdelve csókol kezet
Anyunak.)
Anyu: Tévedés, d’Artagnan úr,
én nem a francia királyné vagyok.
d’Artagnan: Asszonyom, bennem
megbízhat.
Anyu: (Megadja magát.)
Számítok a titoktartására.
d’Artagnan: (Mélyen meghajol.)
Különben miről ismert meg engem, asszonyom?
Anyu: Semmiről.
d’Artagnan: (Elcsodálkozik.)
De akkor...
Anyu: Viszont ismerem a
lányomat.
d’Artagnan: (Bizonytalanul.)
Aha...
Anyu: Most olvassa hatodszor a
Három Testőrt.
d’Artagnan: Ki az a három
testőr?
Anyu: Atosz, Portosz, Aramisz.
d’Artagnan: (Meglepődik.) Hát
megírták a történetüket? Kicsoda? Talán Sziránó dö Berzserak
úr?
Julika: (Már eddig is akarta
mondani, most hozzájut.) Csak ötödször.
d’Artagnan: Valóban? De azt az
urat nem ismerem.
Julika: Melyiket?
d’Artagnan: Azt a Dzsak Ötöd
szőrt! Bizonyosan azért, mert angol. De hadd jegyezzem meg, a
szőrrel kell kezdeni.
Julika: (Kétségbeesetten.) Mit
kell kezdeni a szőrrel?
d’Artagnan: A nevét; úgy kell
mondani, hogy szőr Dzsak Ötöd!
Julika: (Elhűlve néz egy
darabig, majd megérti.) De én nem azt mondtam, hogy dzsak,
hanem csak azt, hogy csak.
d’Artagnan: Csak csak?
Csakhogy ilyen keresztnév nincsen, még abban a fura angolban
sem.
Julika: Nem keresztnév.
d’Artagnan: Vezetéknév?
Julika: Az se; értsd már meg,
anyunak mondtam, hogy csak ötödször olvasom, nem hatodszor.
d’Artagnan: Ja úgy, az
anyakirálynének mondtad.
Julika: (Nevet.) Igen, az
anyakirálynének.
Jancsika: (Nagyon tetszik
neki, nevetve.) Anyakirályné, kérek somlói galuskát.
David: (Belép az ajtón, senki
sem veszi észre, mindenki a somlói galuskát lesi.)
Jancsika: (Hamupipőkéhez
fordul.) Te is kérsz... (közben észreveszi Dévidet, rámered,
eláll a szava.)
David: (Azt hiszi, őt
kérdezték.) Köszönöm, én már a konyhában ettem.
Julika: Dévid!
David: Igen, Dzsulájke?
Julika: Julika vagyok!
David: Ja úgy; akkor ki a
Dzsulájke? (Toleranciát nézi.)
Tolerancia: Ne engem
nézegessen, miszter, én csak az a tü... (elharapja) szóval az
vagyok, aki magát idehozta.
David: (Nevet.) Kislány! Engem
nem hozott ide senki, magamtól jöttem, Dzsulájke hívott meg, s
miután amúgyis itt forgatok Magyarországon, hát eljöttem.
(Várakozóan Hamupipőke felé fordul.)
Hamupipőke: (Nagyon tetszik
neki Dévid.) Te vagy a királyfi? (Választ sem várva, a nyakába
borul.)
Julika: Ereszted el Dévidet?
Nem neked hívtam meg.
Hamupipőke: Ha ilyen hangon
beszélsz velem, akkor te nem lehetsz más, mint az egyik
mostohanővérem!
David: Hiszen ez Hamupipőke.
(Kibontakozik az ölelésből.) Nem vagyok királyfi, legfeljebb
csak filmkirályfi; de az nem az igazi. (Julika felé fordul.)
Akkor mégis csak te lehetsz a Dzsulájke.
Julika: (Nem nyugszik bele.)
Figyelj ide, Dévid. (A spanyolfalhoz lép, és nagy betűkkel
ráírja: YOULEEKAA.) Na, hogy hívnak?
David: (Olvassa a feliratot.)
Ju-li-ka.
Julika: Na, látod, tudod te.
David: Tehát így hívnak?
Julika? Dehát akkor miért nem így írtad alá a nevedet a
levélben???
Julika: (Kis iróniával.) Hogy
nehezebb legyen kiejteni.
David: Aha. Hát akkor: Hepi
börszdé tu ju... (kis gondolkodás után) ...lika. (Megcsókolja
Julikát.)
Julika: (Majdnem elájul.)
Köszönöm.
Tolerancia: Nos hát Julika, én
is boldog születésnapot kívánok, remélem, sikerült
hozzájárulnom; az én küldetésem befejeződött, élj boldogul. (Arconcsókolja
Julikát.)
Kismanó: Ne siess annyira,
várj meg, én is megyek. Boldog szülinapot, Julika.
(Megcsókolja.)
Julika: Várjatok, kikísérlek
benneteket. (Toleranciával és Kismanóval együtt kimegy.)
Jancsika: (Alig várta már,
hogy szólhasson Dévidhez.) Kitt is itt van?
David: Kittisitt? Az ki?
Jancsika: Hogy hoztad-e
magaddal Kittet.
Hamupipőke: (Közbevág.) Minek
neked kitt? A mostohám ugyan még az ablakot is velem
kitteltette, de neked csak nem kell ilyesmit csinálnod?
Jancsika: Amiről én beszélek,
az nem gitt, hanem kitt.
Hamupipőke: Hiszen én is azt
mondom.
Jancsika: De értsd meg,
Hamupipi, az ablakot nem kittelik, hanem gittelik.
Hamupipőke: Mindegy, hogyan
nevezed, akkor is rondaság.
Kitt hangja: Elnézést kérek,
hölgyeim és uraim, amiért közbeszólok: ki itt a ronda?
David: Kitt, már megint
érzékenykedsz?
Kitt hangja: Már megbocsáss
Májkel, de én egyáltalán nem vagyok ronda, ellenkezőleg,
nagyon is szép vagyok. Ezt mindenki tudja.
Hamupipőke: Ki beszél itt?
Jancsika: Egy autó.
Hamupipőke: Mi az, hogy autó?
Jancsika: Hogy mondjam, egy
tök jó hintó, önmagától jár.
Hamupipőke: Tökhintó? Hát ez
az...
Jancsika: Nem, nem, az a hintó
Dévidé.
Hamupipőke: Akkor mégiscsak ő
a királyfi, azzal visz el engem a királyi palotába, ahol
megesküszünk.
David: Tévedsz, Hamupipi, én
nem szoktam megnősülni.
d’Artagnan: Hintó? Nem ott
rejtőzködik a Milédi? Mert az ám a szokása, elrejtőzik a hintó
mélyén.
David: Miszter, kicsoda maga?
Julika: (Közben visszatért.)
Hadd mutassam be; ő d’Artagnan.
David: A negyedik testőr?
Julika: Az.
David: Ja, vagy úgy. Akkor ez
valami kosztümös film lesz; csak azt nem értem, hogy
Hamupipőke és d’Artagnan hogyan illik össze.
Julika: Dévid, most ne azzal
törődj. Tudod, ez itt az én szülinapom, szeretném, ha velem is
foglalkoznál egy kicsit.
David: Jó, jó, de hol a
szövegkönyv?
Julika: Minek az neked?
David: Hát hogy mondjam a
szöveget?
Julika: Anélkül nem is tudsz
udvarolni?
David: (Felelni akar, de nem
jut hozzá, nagy zsivajgással egy csoport kislány ront be a
szobába.)
Kati: Szia, Julika, boldog
szülinapot.
Zsuzsi: Julika, megjött a
Hasszelhoff?
Mari: Mit kérded, hát nem
látod?
Zsuzsi: (Rövidlátóan pislog.)
Olyan messzire én nem látok fel. Nem ülnél le, Dévid?
Szeretnélek megnézni.
David: (Leül.) Hát itt vagyok,
nézegessetek. (A lányok körbefogják, udvarolnak neki.)
Julika: (Durcásan hátatfordít
Dévidnek.) Na persze, nem ő udvarol a lányoknak, hanem azok
neki.
Jancsika: Már a Bandinak is
meg kellett volna jönnie.
Julika: (Megütődve.) Kinek
kellett volna megjönnie?
Jancsika: Bandinak.
Julika: Na, még csak az
kellene, hogy hívatlanul beállítson.
Jancsika: Nem hívatlanul
jönne.
Julika: De igen.
Jancsika: De nem.
Julika: Hogy-hogy nem?
Eszemágában sem volt őt meghívni.
Jancsika: De nekem eszemágában
volt.
Julika: Te az én szülinapomra
vendéget hívsz nekem?
Jancsika: Miért ne hívhatnék
vendéget?
Julika: (Mérgesen.) Akkor
foglalkozzál te vele, jó!
Jancsika: Hiszen azért hívtam,
hogy boldog szülinapot kívánjon neked, Julika.
Julika: Igen? Akkor már biztos
az lesz.
Jancsika: Azért ne haragudj rá
ennyire.
Julika: Minek irkál nekem
szerelmes leveleket?
Jancsika: Mert hát szerelmes
beléd. (A levegőbe bámulva.) Ki érti ezt?
Julika: Hagyjon engem békén...
Jancsika: Tudom, te a Dévidbe
vagy szerelmes és...
Julika: (Közbevág.) Nem vagyok
szerelmes belé.
Jancsika: (Zavartalanul
folytatja) ... azért hívtad meg a szülinapodra. Mekkora nagy
melák.
Julika: Nem melák.
David: (Lerázza magáról a
leányokat, Julikához.) Szabad egy táncra? (Táncolnak.)
Jancsika: (Hamupipőkét kéri
fel táncolni.)
Anyu: (d’Artagnanhoz.)
Idefigyelj, te hogyishívják, mondd meg már, ki vagy te
valójában?
d’Artagnan: Királynőm, én
d’Artagnan lovag vagyok, a nemes...
Anyu: Nemes vagy nemtelen, te
nem d’Artagnan vagy!
d’Artagnan: Királynőm, hadd
jegyezzem, meg, hogy...
Anyu: Hagyd már a
királynőzést. Hamupipőke elárulta, hogy...
d’Artagnan: Hamupipőke??? Mit
tudhatott Hamupipőke rólam???
Anyu: (Nagy lélegzettel, mint
aki most kipakol.) Még, hogy mit tudott rólad? (Más hangon.)
Semmit.
d’Artagnan: Semmit??? Dehát,
ha semmit se tudott, akkor... (értetlenül néz) nem értem.
Anyu: Dehogynem. Mert te
viszont mindent tudsz Hamupipőkéről, igaz?
d’Artagnan: Miből olyan
nyilvánvaló ez?
Anyu: Nem vacakoltál a
nevével!
d’Artagnan: Mit nem csináltam?
Anyu: Nem cikizted, pedig az
is különös név, ugyanúgy, mint a szőr Dzsak Ötöd!
d’Artagnan: Na jó, és akkor?
Anyu: d’Artagnan jóval előbb
élt, mint a Grimmek.
d’Artagnan: Mint a...
kicsodák?
Anyu: Akik megírták Hamupipőke
meséjét; így aztán, ha te volnál d’Artagnan, fogalmad sem
lenne, kicsoda is ő.
d’Artagnan: (Elhűlve mered
Anyura.) Hát persze. Nahát, erre nem gondoltam.
Anyu: (Nevetve.) Meg azonkívül
lóg a bajuszod is.
d’Artagnan: Ez már Kismanó
hanyagsága. (Nyomogatja a bajuszát, hátha visszaragad a
helyére.)
Anyu: Ja, igen, már akartam is
mondani, te összejátszottál Kismanóval, ugye?
d’Artagnan: Hát... persze.
Anyu: Te Bandi vagy, nem?
d’Artagnan: (Megsemmisülten,
halkan.) Igen. (Kis szünet után riadtan.) Most mit tetszik
velem csinálni?
Anyu: Visszaragasztom a
bajuszodat. (A könyvszekrény egyik nyitott polcáról tubusos
ragasztót vesz ki, és cselekszi azt, amit mondott.)
Hamupipőke: (Otthagyja
Jancsikát, és elviszi Dévidet Julikától, most ő táncol vele.)
Julika: (d’Artagnanhoz.) Hős
lovag, akarsz táncolni velem? (Táncolnak. Amint vége a
táncszámnak, Dévid elbúcsúzik Julikától.)
David: Mennem kell, még
egyszer minden jót kívánok neked, Julika, igazán nagyon jól
éreztem magam nálad. (Megcsókolja, mindenkinek búcsút int és
el.)
Hamupipőke: (Dévid után
szalad.) Mikor lesz az esküvő?
David: (El, Kati, Zsuzsi és
Mari az ajtóig elkísérik, majd d’Artagnanhoz csatlakoznak,
most őt rajongják körül.)
Hamupipőke: Dévid királyfi,
megyek veled. (El.)
Jancsika: Ilyet én még nem is
láttam. Hamupipőke szalad a királyfi után, aki nem is
királyfi! Ez tisztára elfelejtette a meséjét. Na, de az a
Dévid jól érezte magát.
Julika: (Aki hosszan nézett
Dévid után.) Jól érezte magát. Azt meghiszem, négy lány
udvarolt neki.
Jancsika: Julika, te újabban
már ötig sem tudsz számolni?
Julika: Mi az, hogy ötig... Ki
volt az ötödik, mi? (Jancsika szélesen vigyorog.) Csak nem
rólam beszélsz? Én ugyan nem udvaroltam neki.
Jancsika: (Szólni akar, de
Anyu leinti.)
Anyu: Na és neked, Julika, nem
udvarolt senki?
Julika: Senki. (Anyu
állhatatosan nézi.) Hacsak d’Artagnan nem.
Anyu: Aha.
Jancsika: Aha.
Julika: Dehát ő nem számít.
Anyu: Aha.
Jancsika: Aha.
Julika: (Jancsikához.) Most
mit aházol?
Jancsika: Csak csatlakozom
anyuhoz.
Julika: Aha.
Anyu: Hiszen ő a kedvenced,
nem?
Julika: Aha. (Nézi a lánykör
közepén d’Artagnant.)
Anyu: (Követi Julika
tekintetét.) Meg a többi lánynak is. Pedig mintha olyan
malacképű lenne.
Julika: Kicsoda? d’Artagnan?
Dehogy malacképű.
Jancsika: Tudod Anyu, ki a
malacképű? Bandi!
Anyu: Bandi?
Jancsika: Persze, kérdezd csak
meg Julikát; ő ennek a kérdésnek a szakértője.
Julika: Igenis, Bandi
malacképű!
Anyu: De d’Artagnan nem.
Julika: d’Artagnan nem.
Anyu: (Odaszól d’Artagnannak.)
Nemes lovag, idefáradnál egy percre?
d’Artagnan: (Azonnal otthagyja
a lányokat.) Nemes úrhölgy, mit tehetek önért?
Anyu: Hallottad valaha hírét
Malacképű Bandinak?
d’Artagnan: A neve után
ítélve, valami mókamester lehet, de sajnos...
Anyu: Mókamester? Az meglehet.
Különben Julikától többet is megtudhatsz róla. Jó mulatást.
(El.)
Jancsika: Várj, anyakirályné,
én is megyek. (El.)
d’Artagnan: Most már kíváncsi
vagyok, ki az a Malacképű Bandi. (A lányok lassanként köréje
gyűlnek.)
Julika: Iskolatársam, folyton
szerelmes levelekkel gyötör.
d’Artagnan: (Nagyon
megütődik.) Ekkora borzalmat én még nem is hallottam.
Akasztanivaló gazember. Hol lakik?
Julika: Minek az neked?
d’Artagnan: Na hallod, kihívom
párbajra, és miszlikbe aprítom. (A lányok boldogan
rémüldöznek.)
Kati: Ez aztán az igazi lovag.
Mari: (Megfogja d’Artagnan
kezét.) Nemes lovag, akarod, hogy Konsztansz helyébe lépjek?
Zsuzsi: Mari, te nem ismered a
mértéktartást; ez erős!
Mari: De miért? Konsztansz
halott, és én miért ne vigasztalhatnám szegény árvát?
Kati: Miért éppen te? Más
lányok is vannak a világon. (Megfogja d’Artagnan másik kezét.)
Zsuzsi: Újabb önjelölt; én még
ilyen gátlásnélküli lányokat nem is láttam. (Megfogja
d’Artagnan mindkét kezét.)
Mari: Ó, te kis gátlásos;
talán te akarnál Konsztansz utódja lenni?
Julika: Lányok, ne
veszekedjetek és főleg hagyjátok egy darabban a lovagot. Egy
szülinap nem attól lesz különlegesen ünnepélyes, ha valakit
széttéptek.
Zsuzsi: Ez erős.
Mari: Ha ezzel azt akartad
mondani, hogy Julika azon az alapon akarná kisajátítani
d’Artagnant, hogy szülinapja van, akkor egyetértek.
d’Artagnan: Megengednék
hölgyeim, hogy én is beleártsam magam ebbe a dologba? Már csak
azért is, mert sejtésem szerint valami közöm nekem is van
hozzá.
Kati: Csak tessék.
d’Artagnan: (Egyszerre beszél
Katihoz, Marihoz, Zsuzsihoz.) Hölgyeim! Kegyedék mind
különlegesen finom úrhölgyek, és eszem szerint boldogan lennék
bármelyikük lovagja; ámde szívem mást választott magának.
(Julika felé fordul; amíg beszél, Tolerancia és Kismanó
belépnek.)
Julika: Engem? Akkor a
szülinapom mégiscsak jól sikerült.
Kismanó: Na és, kinek
köszönheted? Ki varázsolta ide d’Artagnant?
Julika: Te, Kismanó.
Tolerancia: Még, hogy
varázsoltál. Nevetnem kell. (Komoran méregeti Kismanót.)
Kismanó: Akkor csak nevess.
(Közben Julika és d’Artagnan a háttérbe vonulnak.)
Tolerancia: A te varázslásod
abból állt, hogy bajuszt ragasztottál Bandi orra alá. Azt se
jól csináltad, mert lejött. Mivel ragasztottad oda?
Kismanó: Keményítővel.
Tolerancia: (Oktatóan.)
Legközelebb pillanatragasztót használj. Akkor nem jön le a
bajusza, legfeljebb az orrával együtt.
Kismanó: Igazán bájos ötlet!
Na és az öltözet? Meg a kard?
Tolerancia: De ha én nem
változtattam volna egy kicsit az arcvonásain, akkor hiábavaló
lett volna minden, mert Julika ráismert volna.
Kismanó: Mit csináltál?
Változtattál az arcvonásain? A beleegyezése nélkül? Nem félsz
a Csudadoktor papádtól?
Tolerancia: Mit vagy úgy oda?
Rögtön visszacsinálom. (Int d’Artagnan felé.)
Julika: (Megütődve nézegeti
d’Artagnant.) Nekem úgy rémlik, te nem d’Artagnan, hanem Bandi
vagy.
d’Artagnan: A Malacképű?
Julika: Hát... igen.
d’Artagnan: Mikor jöttél rá?
Julika: Hogy mikor?
(Felvágósan.) Hát... rögtön az elején.
d’Artagnan: Ügyesen titkoltad!
Julika: Na jó, hát csak most
jöttem rá.
d’Artagnan: És, még mindig
malacképű vagyok?
Julika: Hát... nem.
d’Artagnan: Nem??? Az meg hogy
lehet?
Julika: Hát tudod, Bandiként
lehetsz malacképű, de d’Artagnanként nem!
d’Artagnan: Akkor... akkor...
Julika: Igen?
d’Artagnan: Akkor...
táncoljunk. (Táncolnak.)
Kismanó: Mi az? Már megy neked
a visszaváltoztatás is? Figyelemreméltó fejlődés!
Tolerancia: Bizony; de hogyan
fejlődsz te?
Kismanó: Azt csak bízd rám,
nem tőled fogom megtanulni... (tovább vitatkoznak, de már nem
érteni mit mondanak, mert)
Függöny
