A SZARVAS ÁLLATOK GYŰLÉSE

- Múltkor ott hagytuk abba - kezdte legközelebb Rémusz bácsi -, hogy a Nyúl teljesen meggyógyult. Tulajdonképpen nem is volt igazán beteg. Egy kicsit több káposztát evett a kelleténél, és az megfeküdte a gyomrát: ennyi volt az egész. Egyszóval makkegészséges volt, úgyhogy elfogadhatta a meghívást a szarvas állatok gyűlésére.

- Milyen állatok azok a szarvas állatok? - tudakolta a Kisfiú.

- Hát mindenféle - felelte az öreg. - Van ilyen is, olyan is, csak abban egyformák, hogy mindegyiknek szarv van a fején.

- Például Mezei Benjámin bácsi, a kos - mondta a Kisfiú.

- Az is - bólintott az öreg néger. - Meg a Tehén is, a Bika is, a Kecske is, a Bivaly is, az Őz is, a Szarvas is, a Bölény is, a Zerge is.

- És a csiga - tette hozzá a Kisfiú.

- A csiga?

- A csiga. Mert annak is van szarva.

- Az másféle szarv - felelte Rémusz bácsi. - A csigának puha szarva van, és nincs lába. Mit keresne a csiga a kemény szarvú, négylábú állatok gyülekezetében?

- És mit keresett ott a Nyúl? - vitatkozott a Kisfiú. - Annak semmilyen szarva sincs!

- A Nyulat azért hívták meg a szarvas állatok - mondta Rémusz bácsi -, mert tudták, milyen okos, furfangos eszű állat. Nagyon bíztak benne. Tanácsot akartak kérni tőle egy-egy nehe­zebb kérdésben.

A szarvas állatok általában békés természetű növényevők, és sokat szenvedtek az éles fogú, éles karmú húsevőktől: a Rókától, a Farkastól, a Vadmacskától, a Hiúztól meg a többitől. Elhatározták, hogy az erdő közepén, egy alkalmas helyen összegyűlnek, és megbeszélik, hogyan védekezhetnének a ragadozók ellen.

Meghívták valamennyi szarvas állatot, és ezeken kívül, tanácsadónak, még a Nyulat is.

Hírét vette a nagy tanácskozásnak a Farkas is. Igen érdekelte a dolog, hiszen egyike volt azoknak, akik ellen a szarvas állatok szövetkezni szándékoztak. Igen ám, de hogyan jusson el a találkozó helyére? Az úton mindenfelé őrök állnak, és elkergetik azokat, akik nem hivata­losak a tanácskozásra.

Sokáig törte a fejét, hogy mit tegyen. Aztán pompás ötlete támadt: valami szarvfélét rak a fejére, kijátssza az őröket (akiknek aligha van idejük apróra, egyenként megvizsgálni minden­kit, aki a gyűlésre igyekszik), s azután szerényen meghúzódva, meglapulva valahol az utolsó sorban, kikémleli, hogy mit terveznek a ragadozók ellen a fűevő állatok.

Amit kigondolt, végre is hajtotta. Vágott az erdőn két görbe ágat, az egyiket a jobb füle mögé kötözte a másikat a bal füle mögé, és elindult a szarvas állatok gyülekezőhelyére. Nem kellett sokat keresgélnie az utat, csak éppen követnie kellett az őzek, szarvasok patája nyomát.

Egyszerre csak elébe toppant az egyik őr: Bika bátya.

- Hová, hová? - tudakolta az őr.

- A szarvas állatok gyűlésére - felelte a Farkas.

Bika bátya végigmérte tetőtől talpig.

- Ki vagy, mi vagy? - kérdezte. - Nem emlékszem, hogy valaha is láttalak volna.

- Nem is láthattál, mert eddig igen csendesen, elvonultan éltem, nem jártam társaságba. Én vagyok a Törpeszarvas.

- Ami azt illeti, törpének nem is vagy olyan kicsi! - jegyezte meg a Bika.

- Ez csak azért van, mert nagyon megnőttem - felelte a Farkas. - De képzeld csak el, mennyi­vel nagyobb egy kisebbfajta Óriás-szarvas!

- Óriásszarvas? - csodálkozott a bika. - De hiszen olyan nincs is!

- Nincs? - mondta a Farkas. - Elég hiba. Mert ha volna, mindjárt látnád, milyen kicsi vagyok hozzá képest.

A Bika sosem volt híres a nagy eszéről. Most is bambán hallgatta a Farkas zagyvaságait.

Amíg azon törte a fejét, hogy volt-e valami értelme annak, amit hallott, a Farkas, fején a mesterséges két szarvval, továbbsétált.

A gyülekezőhelyen már mind együtt voltak a szarvas állatok. Akkora volt a nyüzsgés, kiabálás, hogy a Farkas biztonságosan elosonhatott közöttük egy jó, rejtett zugba, egy szikla tövébe, ahonnan mindent könnyen kileshetett.

Egy ágas-bogas agancsú öreg szarvas elnöklésével hamarosan tanácskozásba kezdtek, de nem ám valami rendben, hanem ide-oda topogva, lármásan, egymás szavába vágva. A Farkas azon­ban annyit mindenesetre megértett a szavukból, hogy ha már szarvuk van, ezentúl használni akarják.

- Csak találkozzam a Farkassal! - fogadkozott a Bölény. - Felöklelem, mielőtt eszébe jutna támadni vagy akár csak védekezni is.

„Jó tudni az effélét!” - mormolta magában a Farkas.

Nem vette észre, hogy a közelében ott ült a Nyúl. Azért helyezkedett el ő is a szikla tövében, mert attól tartott, hogy a sok izgő-mozgó, tolongó, rúgkapáló állat véletlenül kárt tesz benne a patájával.

A Nyúl ellenben észrevette azt a furcsa, szarvas állatot a szikla rejtett zugában, és titokban jól megnézte.

Egy kis egér szaladt arra éppen: úgy látszik, megriasztotta a sokadalom. A Farkas - aki nem válogatós a húsételekben - hirtelen odakapott, és egy harapásra befalta szegényt.

A gyűlés részvevőinek kisebb gondjuk is nagyobb volt, mint hogy az effajta apróságokra figyeljenek. A Nyúlnak azonban szöget ütött a fejébe a dolog.

Egy őz mellett ült. A Nyúl, mintha csak egy kis dalt dudorászna, ezt súgta a fülébe:

Ez a szarvas: szarvas, csakhogy
nem egészen.
Ha egészen szarvas volna,
s nem amolyan farkasforma,
eszébe se jutna az, hogy
egerésszen.

Az Őz a szónok szavára figyelt (még mindig a Szarvas beszélt), és ezért ráförmedt a Nyúlra:

- Csitt! Nem azért hívtunk meg a tanácskozásra, hogy úgy dalolgass itt, mintha mulatságon volnál!

A Nyúl vállat vont: ha nem hallgat a szavára, ő bizony nem erőlteti. De azért továbbra is szemmel tartotta a sziklazugban rejtőző különös állatot.

Nemhiába tartotta szemmel, mert az a különös állat most is különös dolgot művelt: vaka­ródzott. Úgy látszik, bolha csíphette, s emiatt - nem gondolva arra, hogy ilyesmit semmiféle szarvas, patás állat soha nem cselekszik - két mellső lábára támaszkodva felült, és az egyik hátsó lába karmaival megvakarta a füle tövét. Ettől elmozdult a helyéről az odamadzagolt két görbe faág. Gyorsan megigazította, és visszafeküdt a helyére.

A Nyúl megint megbökte a mellette ülő Őzet, és a fülébe dúdolta:

Ez a szarvas igen-igen
furcsa fajta.
Azért olyan furcsa fajta,
mert a füle, mert a szarva
meg a karma: igen-igen
furcsa rajta.

Az Őz még javában a szónokot hallgatta (a Szarvas még most sem hagyta abba a beszédet), így hát türelmetlenül rászólt a Nyúlra:

- Nyughass már! Fontos dolgokról van szó. Nem érek rá a bolondságaidra figyelni.

A Nyúl megint visszahúzódott. Fél szemét azonban nem vette le arról a furcsafajta szarvasról.

Nemhiába nézte. A különös állat felállt, és nagyot ásított, akkorát, hogy kilátszott valamennyi agyara, azután jobbról-balról meglegyezgette magát a lompos, bozontos farkával.

A Nyúl harmadszor is odahajolt az Őz füléhez:

Nézd a szarvát, hosszú karmát,
lompos farkát,
éles fogát, hegyes fülit,
meg hogy milyen hetykén ül itt!
Ki látott már ilyenfajta
szarvas marhát?

A szónok történetesen egy kis szünetet tartott a beszédében, úgyhogy az Őz ezúttal ráért meghallgatni, mit mond a Nyúl.

- Mit beszélsz? - kérdezte meghökkenten. - Hol az a furcsa állat?

- Csendesen! - intette a Nyúl az Őzet. - Itt ül, mindjárt mellettem, ebben a sziklazugban.

Az Őz odasandított.

- De hiszen ez nem más... - suttogta. - Nem más, mint...

- ...a Farkas! - egészítette ki a Nyúl. - És azt hiszem, legjobb, ha mindjárt szólsz is valamelyik erősebb állatnak, hogy kém van közöttünk.

- Éppen itt jön a Bölény!

- De titokban ám! - figyelmeztette a Nyúl az Őzet. - Máskülönben gyanút fog a Farkas, és elmenekül!

Hanem a Farkas máris gyanút fogott. Látta a Nyulat, észrevette a nagy sugdosódást meg azt, hogy az Őz oda-odasandít feléje. Amikor aztán az Őz odalépett a Bölényhez, jobbnak vélte, ha otthagyja a gyülekezetet.

Csakhogy még mindig akkora volt a tolakodás, hogy a Farkas hol egy kecskébe, hol egy szarvasba, hol egy kosba botlott.

- Bocsánat! - mondogatta. - Kérek egy kis helyet!

Így történt, hogy a Bölény utolérte.

- Kihez van szerencsém? - kérdezte udvariasan.

- Én vagyok a Törpeszarvas - válaszolta a Farkas, de sokkal bizonytalanabbul, mint idejövet, amikor a Bikának felelgetett.

- Nem emlékszem, hogy valaha is láttalak volna - ráncolta a homlokát a Bölény.

- Nem is láthattál, mert eddig igen csendesen, elvonultan éltem, nem jártam társaságba.

A Bölénynek úgy villámlott a szeme, úgy tágult, szűkült az orrlyuka, hogy meglátszott rajta: nem sokáig bírja türtőztetni a haragját. De egyelőre még türtőztette.

- Értem - mondta nyugodtan. - Abban a csendes magányosságban, ott növesztetted ilyen hosszúra a karmaidat, ott köszörülted ilyen hegyesre a fogaidat, ott nevelted ilyen szép bozontosra a farkadat. Csak éppen a szarvad maradt egy kicsit satnya.

A Farkas, amennyire tehette, húzódott hátrafelé.

- Látom, szeretnél hazamenni - szólt a Bölény. - Igazad is van, mert a szónok nagyon hossza­dalmasan beszél.

- Nehéz kijutni innen! - hebegte zavartan a Farkas, mert most már nem tudta, hányadán áll.

- Majd én segítek! - felelte készségesen a Bölény.

Azzal leszegte a fejét, nekirontott a Farkasnak, és a szarvával akkorát penderített rajta, hogy kalimpálva, forogva átrepült a gyülekezet feje fölött. Nagy sokára valami puffanás hallatszott: akkor ért földet a Farkas, a patakon túl, a szúrós csipkebokrok között.

Mindenki látta, hallotta, hogy mi történt, kivéve a bőbeszédű Szarvast, mert az csak a saját szónoklatára figyelt. El is csodálkozott roppantul, amikor egyszerre csak hallja, hogy az állatok, egyre többen, ezt kiabálják:

- Éljen a Nyúl! Éljen a Nyúl!

- A Nyúl? - kérdezte megütődve. - Miért éppen a Nyúl?

A Bölény odarúgtatott hozzá, és gyorsan megmagyarázta. A Szarvas csak egy pillanatig tétovázott.

- Kedves barátaim! - kiáltotta. - Indítványozom, hogy a Nyulat, kiváló szolgálataiért, válasszuk meg Tiszteletbeli Szarvas Fő-állatnak! Hol az a Nyúl? Hadd szorítsam meg a becsületes kezét a gyűlés minden részvevője nevében!

De a Nyúl - lippiti-klippiti - akkor már messze járt. Sosem szerette az ünneplést: most is ügyesen megszökött előle a tolongó, rúgkapáló szarvas állatok lábai között.

Rémusz bácsi felállt, és odalépett a polchoz. Két görbe faágat vett le róla és egy kis madzagot.

- Tessék - nyújtotta oda a Kisfiúnak.

- Mi ez? - kérdezte a Kisfiú.

- Két görbe faág és egy kis zsineg - felelte az öreg. - Hogy ne kelljen keresgélned, ha szarvat akarsz kötni a fejedre.

A Kisfiú azonban nem nyúlt az ágak után.

- Nem játszom Farkast - mondta. - Nyulat játszom.

És azzal ügyesen átbújt Rémusz bácsi két lába között, és - lippiti-klippiti - hazaszaladt.