HOGYAN CSŐSZKÖDÖTT A RÓKA KERTJÉBEN A NYÚL?

Egyik napon a Kisfiú egy marék földimogyorót szedett, és elvitte Rémusz bácsihoz. Mindjárt nekiláttak mind a ketten, el is fogyott egykettőre az utolsó szemig.

Akkor ezt mondta az öreg:

- Tudok egy olyan mesét, amelyben mogyoróról van szó.

- Az jó - felelte a Kisfiú.

- Hát akkor hallgasd meg.

A Nyúl nagyon szerette a földimogyorót. De nem valami gyakran jutott hozzá ehhez a csemegéhez. Neki magának csak egy kis káposztásföldje volt, azokat a kerteket pedig, ahol mogyoró termett, kerítés védte. De még ha nem védte volna is: a Nyúl sokat adott a becsületére, és még csak egy szem mogyorót sem vett el a máséból.

Hanem a Rókának egyszer valami nagy ravaszság jutott az eszébe.

Teleültette a kertjét földimogyoróval. Amikor megérett a termés ezt mondta a Nyúlnak:

- Tudom, hogy nagyon szereted a földimogyorót, de nem valami gyakran jutsz ehhez a csemegéhez.

- Ez bizony igaz - felelte a Nyúl. - Mert én egy szemet sem veszek el a máséból. Nálam a becsület az első. Én már ilyen vagyok.

- Ilyen vagyok én is. Csak egy a különbség: az, hogy én nem szeretem a földimogyorót.

- Nem szereted? Hát akkor minek ültetted tele mogyoróval a kertedet?

- Őszintén megmondom - válaszolta a Róka. - Szeretnék leszokni a húsevésről. Az a sok nehéz étel megfekszi a gyomromat, és a vadászatot is meguntam. Mostanában, ha elfog az éhség, és nincs más étel a háznál, kimegyek a kertbe, és majszolok egy kis földimogyorót. Igen laktatós, egészséges táplálék.

- És ezenfelül igen jó ízű is - tette hozzá a Nyúl.

- No, látod, éppen itt a baj! - felelte a Róka. - Hiába igyekszem megszeretni, sehogy sem jövök rá az ízére. Ezért is fogy olyan lassan a termés. A végén még ott szárad el a bokron.

- Nagy kár lenne érte.

- Ezt mondom én is. És ha nekem magamnak nem kell, miért ne egye meg más? Olyan, aki szereti.

- Igaz is! - helyeselt a Nyúl. - Miért ne?

- Van a sövényen egy kis kapu - folytatta a Róka. - Éjjel-nappal nyitva áll. Ha étvágyad támad egy kis földimogyoróra, menj be nyugodtan akármikor, és falatozzál kedved szerint.

- Köszönöm szépen - felelte a Nyúl. - Lehet akár mindjárt is?

- Miért ne? - felelte a Róka. - Hanem jó lesz sietni, mert mindjárt besötétedik.

Futott a Nyúl, egyenesen a Róka kertjébe. Honnan tudhatta volna, hogy a Róka csapdát állított ahhoz az éjjel-nappal nyitva álló kis kapuhoz?

Pedig egész éjjel azon dolgozott a Róka a családjával együtt. Egy erős, rugalmas növendék fát lehajlított a földig, és hurkot kötött a végére. Aki belép a kis kapun, annak a nyakára hurko­lódik a kötél, a fa pedig hirtelen felegyenesedik, és magával rántja azt, aki a hurokba szorult.

Futott a Nyúl, be a kis kapun. Egy lépés, és máris a nyakára hurkolódott a kötél. A fa pedig hirtelen felegyenesedett, és a magasba rántotta.

Ott himbálódzott a Nyúl, ég és föld között, és hamarjában nem tudta, mitől féljen jobban: attól-e, hogy leesik, és megüti magát, vagy attól-e, hogy nem esik le.

Mert azt rögtön kitalálta, hogy a Róka éppen neki állította ezt a csapdát, és gyanította, hogy csak valami gonosz szándéka lehet vele.

Próbálta kioldani a hurkot, rúgkapált, fickándozott, erőlködött.

De csak azt érte el vele, hogy a kötél még jobban megszorult a nyakán.

„Nagy szamár vagyok! - dühöngött magában. - Gondolhattam volna, hogy a Róka nem ok nélkül hív meg a kertjébe!”

Hanem hát a dühöngés nem használt.

Jó szerencsére éppen arra tévedt a Farkas.

Máskor a Nyúl éppenséggel nem örült volna a találkozásnak (mert a Farkas sohasem titkolta el, hogy mennyire kedveli a nyúlpecsenyét, a Nyúl pedig sohasem titkolta el, hogy mennyire utálja azokat, akik a nyúlpecsenyét kedvelik), most azonban felderült a képe.

„Épp jókor jössz, Farkas koma! - mormolta a bajusza alatt. - Jobbkor nem is jöhettél.”

De egyetlen szóval sem árulta el, hogy mit gondol, sőt úgy tett, mintha meg sem látná a Farkast. Mint aki saját jókedvéből hintázik a kötélen, egy kis dalt dudorászott, de úgy, hogy a Farkas is megértse:

Csősznek fogadott a Róka:
vigyázzak a mogyoróra,
s minden tolvaj fürjet, varjat
szorgalmasan elzavarjak.

- És aztán mit fizet a Róka a csőszködésért? - szólalt meg a Farkas a fa tövében.

A Nyúl adta a meglepettet.

- Nini! - kiáltotta. - Észre sem vettem, hogy itt vagy. Mit kérdezel?

- Azt, hogy jó bért fizet-e a Róka ezért a madár-hessegetésért.

- Megjárja - felelte a Nyúl. - Óránként három fityfirittyet.

- Fityfiritty? - furcsálkodott a Farkas. - Hát az micsoda? Soha hírét sem hallottam.

Nem is hallhatta, mert a Nyúl akkor találta ki.

- Nem hallottad? - álmélkodott a Nyúl. - Hát az hogy lehet? A városban már régóta ez a pénz járja.

- És mekkora pénz az a fityfiritty? - érdeklődött a Farkas.

- Három fityfiritty két szopós bárány ára - magyarázta a Nyúl. - Kilenc fityfirittyért már egy anyányi juhot kaphatsz a vásáron.

- De hiszen ez azt jelenti - számolgatta a Farkas -, hogy háromórai szolgálattal megkereshetem egy juh árát! Nem bíznád rám vagy egy félnapra azt a csőszködést?

- Nem tehetem - válaszolta a Nyúl. - A Róka csakis bennem bízik meg. Aztán meg nekem is szükségem van a pénzre.

- De hiszen te nem eszel bárányt, juhot!

- Ó, te bolond! - nevetett a Nyúl. - Hát azt gondolod, hogy a pénzen csak egyféle dolgot kapni? Nem bárányt, nem juhot, hanem káposztát, salátát veszek a vásárban. A keresetemből kitelik már egy szekérderéknyi.

- No, látod! - erősködött a Farkas. - Már elég pénzt szereztél. Nincs csúnyább, mint a kapzsiság. Igazán átengedhetnéd a helyedet egy-két órára!

- De mit szól hozzá a Róka? - habozott a Nyúl.

- A Róka a legkedvesebb pajtásom - felelte a Farkas. - Még örül is majd, hogy én is egy kis pénzhez jutok.

A Nyúl kérette magát egy ideig, azután, mint aki nagy nehezen enged a rábeszélésnek, így szólt:

- Hát nem bánom, cseréljünk helyet. De ha a Róka megharagszik én nem tehetek róla.

- Bízd csak rám.

A Farkas ugrott egyet, megragadta a kötelet, és a fa csúcsával együtt lehúzta a földre. A Nyúl is megfogta a kötelet, kiszabadította a fejét a hurokból, és a hurkot ráigazította a Farkas nyakára.

- Ereszd el! - vezényelt.

Ő maga is eleresztette a kötelet.

A hurok megszorult, a fa hirtelen felegyenesedett, és a magasba rántotta a Farkast.

Ott himbálódzott, ég és föld között.

- Jó mulatást! - kiáltotta nevetve a Nyúl. - Szerencsés csőszködést!

S azzal gyorsan elszelelt a kis kapun át a mogyoróskertből, mert hallotta, hogy jön a Róka.

Nem futott messze, csak a közeli tocsogóig, ott megbújt a zsombékban. Addigra lassan bealkonyodott.

A Róka pedig belesett a kis kapun, és látta, hogy valami állat himbálódzik a kötélen. Hallotta is, hogy egy kis dalt énekel:

Meghálálja majd a Róka:
vigyázok a mogyoróra.
Nem jön tolvaj a kertbe, nem,
valamennyit elkergetem.

„Ejnye, be jó kedve van a Nyúlnak! - gondolta magában a Róka. - No de nem sokáig, mert mindjárt meghálálom a csőszködést.”

Felkapott a kerítés tövéből egy jó vastag, erős, görcsös botot, és se szó, se beszéd, végighúzott vele azon, akit a sötétben a Nyúlnak nézett.

- Jaj jaj jaj! - ordított fel a Farkas. - Mit csinálsz, Róka szomszéd?

- Kiadom a fizetést a csőszködésért - felelte a Róka, és ütötte-verte a Farkast, ahol csak érte.

Jó időbe telt, ameddig kimagyarázkodtak, és a Róka kisegítette a hurokból a cimboráját.

- Az a furfangos Nyúl megint kifogott rajtunk! - csóválta a fejét a Róka.

- Utoljára történt! - fogadkozott a Farkas. - Megyek és megfogom.

Rohant is tüstént, arra, amerre az imént a Nyúl szaladt. A tocsogóban, a zsombék mögül meg­szólalt egy hang:

- Kvákkvákkvák! Hová igyekszel, Farkas szomszéd?

A Farkas azt hitte, hogy a Varangyos Béka szól hozzá.

- A Nyulat hajszolom - felelte. - Nem láttad valamerre?

- Már hogyne láttam volna! - vartyogott békahangon a Nyúl. - Hiszen csak az előbb nyargalt erre.

- És merre futott?

- Arra, a mocsáron át, az erdő felé.

A Farkas nekiiramodott a mocsárnak. Persze nyakig elmerült az iszapban, alig tudott kikászá­lódni belőle.

- És a Nyúl? - kérdezte a Kisfiú.

- A Nyúl kimászott a zsombék mögül, és szép kényelmesen hazaballagott.

- És máskor sem fogta meg a Farkas a Nyulat?

- Azt, hogy mi történt máskor, én is majd máskor mondom el - felelte Rémusz bácsi. - Most ballagj haza te is, szép kényelmesen.

- Ballagok - mondta a Kisfiú. - Szép kényelmesen.

Rémusz bácsi utána nézett az ablakon, és látta, hogy szép kényelmesen fél lábon ugrálja végig az utat, egészen a kertkapuig.