HOGY FOGOTT LOVAT A RÓKA?

Másnap Rémusz bácsi így folytatta a mesét:

A Rókának, ott, Liba anyó háza előtt, nem sok ideje maradt a töprenkedésre, hogy vajon vélet­lenül járt-e arrafelé a Kutya, vagy szándékosan leselkedett-e a kapu előtt. Később azonban, amikor meggondolta a dolgot, rájött, hogy csakis a Nyúl biztathatta fel a Kutyát.

Elhatározta, hogy alaposan megfizet neki ezért a csínyért.

A következő napon, déltájt, elbújt a bokorban. Nemsokára már hallja is, hogy - lippiti-klippiti, lippiti-klippiti - jön a Nyúl az úton. A Róka megvárta, amíg a Nyúl odaérkezik a bokorhoz. Akkor aztán ráugrott, és megfogta a fülét.

- Most megcsíptelek! - nevetett. - És ha már megcsíptelek, hát mindjárt meg is eszlek!

- Megeszel? - csodálkozott a Nyúl. - Csak nem vagy éhes?

- De bizony, éhes vagyok! - felelte a Róka. - Ha tudni akarod, ma még nem reggeliztem, és nem is ebédeltem.

- Belátom, hogy akkor igazán éhes lehetsz - bólintott a Nyúl. Hanem ha annyira éhes vagy, aligha lakhatsz jól egy olyan sovány kis falattal, mint amilyen én vagyok!

- Soványnak sovány vagy - ismerte el a Róka -, de azért mégis megeszlek, mert nagyon harag­szom rád.

- A harag rossz tanácsadó - mondta a Nyúl. - Én a te helyedben kiadósabb ebédet enném.

- Olyant eszem, amilyen akad - felelte a Róka.

- Hát akkor semmi baj! - rikkantotta a Nyúl. - Amott a mezőn egy beteg ló fekszik. Annak a húsa nemcsak ebédre, hanem még vacsorára is elég, magadnak és az egész családodnak.

- Hol fekszik az a ló? - érdeklődött a Róka.

- Ha eleresztesz, megmutatom.

- Ha megmutatod, eleresztelek.

Ebben aztán meg is állapodtak. A Nyúl elvezette a Rókát a mezőre, az egyik boglyához, és csakugyan: egy ló feküdt ott az árnyékban.

- Láthatod, hogy igazat mondtam! - szólt a Nyúl. - Itt a ló!

Azt azonban már nem tette hozzá, hogy a lónak semmi baja sincs, csak éppen elaludt a nagy melegben.

A Róka eleresztette a Nyúl fülét.

- Hát ennek a húsa igazán elég lesz ebédre is, vacsorára is - mondta. - De hogy vigyem haza?

- Nincs annál egyszerűbb - felelte a Nyúl. - Hozzákötözöm a farkadat a ló farkához, úgy aztán elhúzod. Én is segítek.

- Hátha feléled a ló! - aggodalmaskodott a Róka.

- Nincs már abban egy szemernyi élet sem - nyugtatta meg a Nyúl. - Ha nem volnék ilyen kicsi és gyenge, a farkam pedig nem volna ilyen kurta: magamat is befognám.

A Róka még habozott, tűnődött egy kicsit, de okosabb neki sem jutott az eszébe.

- Keríts valami jó madzagot - mondta a Nyúlnak -, és kötözd a lóhoz a farkamat.

Nem kellett messzire menni madzagért: ott hevert a ló kötőféke, az éppen megfelelt. A Nyúl jól odakötötte a Róka farkát a ló farkához, ki is próbálta, erősen tart-e. Hátrább lépett, és nagyot kiáltott:

- Húzd meg, Róka koma! Húzd meg, rajta!

A Róka nekikészült.

De hát a nagy kiáltozásra a ló is felébredt, nyújtózott egyet.

- No, most! - vezényelt a Nyúl, de jó hangosan. - Húzd meg, ne sajnáld!

Hanem erre már talpra ugrott a ló, és felrántotta a magasba a Rókát.

- Segítség! - jajdult fel a Róka.

A Nyúl azonban egyre csak biztatta:

- Ne hagyd magad! Fogd jó keményen azt a lovat, mert különben oda az ebéd meg a vacsora!

A ló meglengette a farkát.

A Róka vele himbálódzott a levegőben.

- Szabadíts meg! - könyörgött a Nyúlnak.

De a Nyúl mintha nem hallotta volna.

- Vágd a földhöz, Róka szomszéd, ne kíméld! - kiáltozott. - Csak nem ijedsz meg egy ilyen beteg gebétől? Mihelyt letepered, mindjárt megkötözöm!

A ló, farkán a kellemetlen teherrel, mérgében felágaskodott, prüszkölt, nyerített, hányta-vetette magát. Hanem a Rókától nem bírt szabadulni, olyan szorosan összemadzagolta kettejüket a Nyúl.

- Csak még egy kis kitartás! - bátorította a Nyúl a Rókát. - Ez a boldogtalan ló már úgysem bírja sokáig!

- Ő még bírja, de én nem bírom! - nyögött a Róka.

- Üsd, vágd, ne sajnáld! - ordítozott a Nyúl.

A tanácsot azonban nem a Róka fogadta meg, hanem a ló. Hirtelen a két mellső lábára ugrott, a hátsó kettővel pedig oldalba rúgta a farkán fityegő Rókát.

Ki tudja, mi történik, ha még egyszer-kétszer megismétli! Szerencsére azonban a kötőfék elszakadt. A Róka a földre huppant, a ló meg elvágtatott.

- A Róka pedig megkergette a Nyulat? - kérdezte a Kisfiú.

- Dehogyis volt annak kedve kergetődzni! - felelte Rémusz bácsi. - Minden tagja fájt, örült, hogy nagy nehezen hazavánszoroghatott. Neked még nem kell hazamenned?

- De igen - felelte a Kisfiú.

Útközben azt játszotta, hogy ő a Róka, akit megrúgott a ló, minden tagja fáj.

Rémusz bácsi utána szólt az ajtóból:

- Ha Anya meglát, azt hiszi, hogy valami bajod történt. Hallod-e! Ne vánszorogj úgy, mint egy beteg róka!

- Jó! - kiáltott vissza a Kisfiú.

És úgy futott haza - lippiti-klippiti, lippiti-klippiti -, szökdécselve, fürgén, mint egy egészsé­ges nyúl.