A FARKAS ÉS A RÓKA OSZTOZKODÁSA

- Ma arról mesélek, hogyan csapta be a Róka a Farkast - mondta egyik este Rémusz bácsi.

- Miért nem inkább a Nyúlról mesélsz? - kérdezte a Kisfiú.

- Már megint a Nyúl! - csóválta meg a fejét az öreg. - Egyetlen napig sem lehetsz meg nélküle?

- Múltkor is másról meséltél - mondta szemrehányóan a Kisfiú.

- Sok állat van - magyarázta Rémusz bácsi -, és mindegyikkel történt valami érdekes dolog. Például a Rókával és a Farkassal is, amikor egy ökrön osztozkodtak. Ezt talán ne is meséljem el?

- De meséld el - felelte a Kisfiú. - Hanem azért a Nyúlról is legyen a mesében szó.

Rémusz bácsi felsóhajtott.

- Rendben van - mondta engedékenyen. - Szó lesz benne a Nyúlról is.

A Róka és a Farkas egyszer valamiképpen hozzájutott egy elhullott ökörhöz. Elhatározták, hogy megosztoznak a húsán.

- Enyém a mája - mondta a Farkas, és mivel ő volt az erősebb kettejük közül, a Rókának engednie kellett.

- Legyen a tied - hagyta rá.

- Enyém a combja is - jelentette ki a Farkas.

- Mind a négy? - kérdezte megütődve a Róka.

- Mind a négy - felelte a Farkas.

- Legyen a tied az is - sóhajtotta a Róka.

- És ezenfelül még a szügye is, a melle is, a csülke is...

- Hát akkor mi jut nekem? - méltatlankodott a Róka.

- Ami megmarad - válaszolta a Farkas.

Látta a Róka, hogy alkudozással nem sokra megy. Majd inkább furfanggal boldogul!

- Legyen a tied a szügye, a melle, a csülke is - mondta megadóan.

A Farkas jól értett a mészárossághoz, ügyesen feldarabolta az ökröt.

Csak akkor jutott eszébe, hogy valami edényféle kellene, amelyben hazaviheti a részét.

- Hazaszaladok valami edényért - mondta a Rókának. - Addig vigyázz a húsra. De nyitva tartsd ám a szemedet!

- Rám bízhatod! - felelte a Róka.

Alig várta, hogy egyedül maradjon. Amikor a Farkas már messze járt, felnyalábolta a májat és a húsnak vagy egy harmadát, és elrejtette egy odvas fában.

Jött a Farkas az edénnyel. A Róka nagy jajveszékelve fogadta:

- Jaj, jaj, jaj! Amíg otthon jártál, egy ember felnyalábolta a májat és a hús javát, és elfutott vele.

Szörnyen megharagudott a Farkas.

- Merre futott az az ember? - ordította. - Hadd fogjam meg, hadd harapjam át a torkát!

- Arrafelé szaladt - mutatott a Róka találomra az egyik irányba. - Ha nagyon sietsz, még utolérheted!

A Farkas letette az edényt, és elrohant. A Róka pedig felnyalábolta a hús másik harmadát, és elrejtette egy sziklahasadékban. Lihegve, zihálva, visszaérkezett a Farkas.

- Nem értem utol! - panaszolta.

- Jaj, jaj, jaj! - óbégatott a Róka. - Az még csak a kisebbik baj, hogy azt az embert nem érted utol! A nagyobbik baj az, hogy amíg a tolvajt üldözted, egy másik ember is ellopott egy nyaláb húst!

- Megölöm! - üvöltötte a Farkas. - Merre ment?

- Arra - mutatott a Róka a másik irányba.

A Farkas, fogát csattogtatva, eliramodott. A Róka meg belerakta a maradék húst, abba az edénybe, amelyet a Farkas otthagyott, azután fogta az edényt, és elindult hazafelé.

„Mire a Farkas észbe kap - gondolta -, én már régen otthon leszek!”

- És a Nyúl? - szólt közbe a Kisfiú. - Azt ígérted, hogy róla is szó lesz a mesében!

- Ne légy olyan türelmetlen! - intette Rémusz bácsi. - Amit ígértem, megtartom.

Vidáman indult hazafelé a Róka, kezében a húsos edénnyel. Azt számolgatta magában, hogy mit eszik meg belőle aznap, és mit tesz el másnapra.

Csakhogy hiba csúszott a számításába. Nem gondolt arra, hogy néhanapján a Farkas is képes némi ravaszkodásra.

A Farkas, amikor másodszor is hiába kereste a tolvajt, gyanút fogott. Kerülő úton tért vissza oda, ahol a Rókát hagyta, és egy bokor mögül mindent kilesett.

Váratlanul odatoppant a Róka elé.

A Róka ötölt-hatolt, szabadkozni próbált, hogy így meg úgy, csak azért akarta elvinni a hús maradékát, hogy ne kerüljön tolvaj kezére az is - de aztán a Farkas villogó, vérben forgó szemébe, csattogó agyaraira nézett, és jobbnak látta, ha magyarázkodás helyett inkább eldobja a húsos edényt, és sebesen kereket old.

A Farkas sem tűnődött, hanem a Róka után vetette magát.

Utolérte-e? Megtépázta-e? Ez már nem tartozik ehhez a történethez.

- Hát a Nyúl? - szólalt meg újra a Kisfiú. - Mikor jön már a Nyúl?

- Most.

- Most? Hiszen már vége a mesének!

- Még nincs egészen vége - felelte Rémusz bácsi. - Egy nagyon kicsi hátra van még belőle.

Nemcsak a Róka számításába csúszott hiba, hanem a Farkaséba is. Nem gondolt arra, hogy több bokor is van az erdőben... Pedig egy másik bokor mögött is lapult valaki, és mindent látott. Mindent látott: azt is, hogy a Róka is, a Farkas is otthagyta a földön a hússal tele edényt.

Amikor úgy találta, hogy tiszta a levegő, előbújt a bokorból, felkapta a húsos edényt, és nyugodtan, sietség nélkül magával vitte, éppen az ellenkező irányba, mint amerre a Róka meg a Farkas szaladt. Ez a valaki a Nyúl volt.

De hiszen a Nyúl nem eszik húst! Nem is magának zsákmányolta. Volt egy jó barátja, egy szegény beteg, öreg kutya: annak vitte. Húslevest főzött belőle, velős csonttal, sok zöldséggel. A szegény beteg mindjárt jobban érezte magát, amikor megette.