CSÓNAKOT ÉPÍT A NYÚL MEG A RÓKA

Amikor a Kisfiú másnap odaállt Rémusz bácsi elé, mind a két kezét a háta mögött tartotta. Csak úgy pukkadozott a nevetéstől.

Rémusz bácsi ráhunyorított.

- No, add ide gyorsan azt a követ, ami a vacsorából maradt - mondta.

A Kisfiú meglepődött. Egyik kezével Rémusz bácsi ölébe tett egy nagy, gömbölyű kavicsot.

- Honnan tudtad, hogy követ hoztam?

- Onnan, hogy ismerlek - felelte Rémusz bácsi. - Most pedig add ide azt az édes süteményt is, amit Anya küldött.

A kisfiú még jobban elcsodálkozott. Másik kezével egy kis csomagot tett az öreg néger ölébe.

- Honnan tudtad, hogy süteményt is hoztam? - kérdezte.

- Onnan, hogy Anyát is ismerem. Te azt mondtad neki: „Viszek egy nagy, gömbölyű kavicsot Rémusz bácsinak” - és akkor Anya azt felelte: „Jó. De akkor vigyél neki egy kis édes süteményt is.” Így történt?

- Így - mondta a Kisfiú. - Te mindent tudsz!

Rémusz bácsi elégedetten simította végig a szakállát.

- Mindent éppen nem tudok - mondta. - De azért egyet-mást megtanultam az életben. Azt is tudom például, hogy milyen csónakot épített a Nyúl, és milyent a Róka.

- Meséld el! - kérte a Kisfiú.

A Nyúl okos is volt, ügyes is volt, fürge is volt, könnyű is volt, de egyet mégsem tudott: úszni.

Pedig jó lett volna, ha úszni is tud, mert annak a városkának a közelében, amelyben lakott, volt egy széles, nagy folyóvíz, és azon csak úgy kelhetett át, hogy néhanap szívességből átvitte a hátán valamelyik jól úszó barátja.

Elhatározta, hogy csónakot épít. Kivágott egy alkalmas fát, bordát, palánkot faragott és - mivel fiatal korában az ácsmesterséget is kitanulta - egykettőre elkészült a munkával. Nem mondhatni, hogy valami díszes alkotmány volt a csónak, amely a keze alól kikerült, de a célnak éppen megfelelt.

Arra ment a Róka.

- Hát te min mesterkedel? - kérdezte a Nyulat.

- Csónakot építettem - felelte a Nyúl -, már el is készült. Éppen csak vízre kell ereszteni. Nem segítenél?

Ketten vízre lökték a csónakot.

- Szívesen építenék én is egy ilyen alkalmatosságot - mondta a Róka. - Csak nem tudom, hogy kezdjek hozzá.

- Vágj ki egy alkalmas fát, faragj bordát, palánkot, és ha értesz az ácsmesterséghez, egykettőre elkészülsz a munkával.

Közben azonban látja a Nyúl, hogy a Róka igen sandán kerülgeti.

„Nem csónakra van ennek kedve, hanem nyúlhúsra!” - gondolta magában.

Ezért aztán így folytatta:

- Ha azonban egyszerűbb csónakkal is megelégszel: sárból is igen formás holmit tapaszthatsz, mégpedig igen hamar.

- Az lesz a jó! - mondta a Róka. - Megmutatod, hogyan csináljam?

- Még segítek is! - felelte a Nyúl. - Aztán, ha kész a csónak, átevezünk arra a magányos kis szigetre: én a fából ácsolt, te meg a sárból tapasztott csónakon.

A Rókának felvillant a szeme.

- Csak mi magunk leszünk azon a szigeten? - tudakolta.

- Csak mi magunk.

A Róka megnyalta a szája szélét.

- Hát akkor gyerünk, tapasszuk meg gyorsan azt a csónakot!

Mindjárt dologhoz is láttak. A Róka hordta a vizet, a Nyúl dagasztotta a sarat. Nem telt bele sok idő: készen állt a Róka csónakja is.

- Csinos, formás jószág - ismerte el a Róka.

- Éppen csak vízre kell ereszteni - mondta a Nyúl. - Egy-kettő, gyürkőzzünk neki!

Vízre lökték ezt a csónakot is.

Mindjárt be is szálltak: a Nyúl a fából ácsolt, a Róka pedig a sárból tapasztott csónakba, és evezni kezdtek a magányos sziget felé. A folyó közepe táján megszólalt a Róka:

- Mintha szivárogna a víz a csónak fenekén!

- Oda se neki! - felelte a Nyúl. - Amíg új a csónak, addig mindig szivárog rajta a víz.

Kisvártatva ezt mondta a Róka:

- Most már az oldala is szivárog!

- Az a jó! - válaszolta a Nyúl. - Mennél több a csónakban a víz, annál hamarabb bedagad.

Hanem rövidesen már nem is szivárgott, hanem csak úgy ömlött a víz a Róka csónakjába, alulról is, oldalról is.

- Mindjárt elmerülök! - kiáltotta a Róka.

- Ugyan, ugyan! - nyugtatta a Nyúl. - Nem lesz az mindjárt! Egy-két perc is beletelik abba...

Eltelt az egy-két perc. Most már nem is ömlött, hanem zúdult, zuhogott a csónakba a víz.

- Szétmállik a csónak! - ordította a Róka. - Mit tegyek?

- Egyetlen tanácsot adhatok - kiáltott vissza a Nyúl -, mégpedig azt, hogy soha többé ne ülj sárból tapasztott csónakba. Hiszen minden gyerek tudja, hogy a sár elolvad a vízben...

Hallotta-e a Róka, nem bizonyos, mert addigra diribdarabra hullott szét a sárcsónak, a Róka pedig prüszkölve, kapálózva úszott a part felé.

- És kijutott a partra? - kérdezte a Kisfiú.

- Persze hogy kijutott - felelte Rémusz bácsi. - Hiszen ha nem jutott volna ki, nem mesél­hetnék róla többet!

- Igaz! - ismerte el a Kisfiú.