A BÉKÁK BESZÉDE

Másnap estefelé a Kisfiú ezzel köszöntött be Rémusz bácsihoz:

- Bugybugy-putypuruty!

Rémusz bácsi éppen szöget vert egy csizma sarkába. Felnézett a munkájából, és így felelt:

- Rumkumkumkum-humhumhum! - de még csak el sem mosolyodott.

- Ezt miért mondtad? - kérdezte a Kisfiú csodálkozva.

- Teknősnyelven szóltál hozzám - felelte az öreg. - Én pedig kecskebékanyelven válaszoltam.

- És mit jelent az, amit mondtál? - érdeklődött a Kisfiú.

- Nem tudom egészen biztosan - mondta Rémusz bácsi. - A folyó partján hallottam, amikor legutóbb arra jártam.

- Lehet, hogy azt jelenti, hogy: szervusz?

- Lehet - felelte az öreg.

- Hát akkor: rumkumkumkum-humhumhum - mondta a Kisfiú.

Rémusz bácsi letette a kalapácsot, és kezet nyújtott.

- Bugybugy-putypuruty - válaszolta barátságosan.

- Mesélni is békanyelven fogsz? - érdeklődött a Kisfiú.

- Embernyelven is, békanyelven is - felelte Rémusz bácsi.

Amikor a Teknős - bugybugy-putypuruty - lemerült az iszapba, a Kecskebéka, aki éppen ott hűsölt, nagyon megörült neki, mert már régen nem találkoztak.

- Rumkumkumkum-humhumhum - üdvözölte, és mindjárt megkérdezte tőle: - Pumpum­vamvam-vamvamvam?

- Hudrubadra-mutymutykuty - felelte a Teknős.

Meghallotta a Vöröshasú Béka, és nem állta meg, hogy közbe ne szóljon:

- Ümmömm-ümmöm.

De ezt már a varangyos béka sem hagyhatta szó nélkül.

- Kvákkvákkvákkvák - mondta.

Jól elbeszélgettek.

A Róka a parton állt és fülelt. Szerette volna eltalálni, hogy miről folyik a társalgás odalent a víz alatt, de egy kukkot sem tudott ellesni belőle.

- Pedig az előbb még megértették egymást, a Teknős és a Róka - vetette ellen a Kisfiú.

- Persze - felelte Rémusz bácsi. - Mert szárazföldi állat-nyelven beszélt, most pedig vízi nyelven.

- És azt nem érti a Róka?

- Nem bizony. Éppen azért hallgatódzott olyan figyelmesen, mert azt remélte, hogy előbb-utóbb mégiscsak sikerül elkapnia egy-két értelmes hangot.

- És sikerült? kérdezte a Kisfiú.

- Mindjárt megtudod - felelte Rémusz bácsi.

Szálltak a buborékok, hozták-vitték a titkos vízi beszédet. A Róka ide-oda fordította a fejét, és egyre beljebb lépdelt a partról a vízbe.

- Brekeke! - mondta egy apró zöld béka.

De a Róka így értette:

- Gyere be!

- Menjek be? - csodálkozott a Róka, és körülnézett. - Ki hív engem?

- Kva-kvákkvák - szólt a varangyos béka.

A Róka azonban így hallotta:

- A bátyád.

Nagyon megütődött ezen a válaszon a Róka, mert eddig úgy tudta, hogy a bátyja éppolyan kevéssé szereti a vizet, akárcsak ő maga.

Meg is kérdezte:

- Hát te mit keresel a vízben?

- Ümmöm, ümmöm - mondta a Vöröshasú Béka.

A Róka meg ezt értette:

- Fürdöm, fürdöm.

Oda néz, ahonnan a hangot hallotta, vagyis a vízbe, és látja, hogy csakugyan: ott áll a bátyja, éppen szemben.

(Azazhogy a saját tükörképe állt ott, azt nézte a bátyjának.)

- Brekeke! - kiabált megint a zöld béka, s ez most is éppen úgy hangzott, mintha ezt mondta volna: gyere be!

- Inkább te gyere ki! - felelte a Róka, és már nyúlt is a saját képmása felé, hogy kihúzza a vízből.

Hanem egy kicsit elhirtelenkedte a dolgot, megcsúszott, elesett, és fejjel előre, belepottyant a vízbe. Alig tudott kikecmeregni belőle.

- Hahaha! - nevettek a nagy békák.

A kisebbek meg így:

- Hehehe!

És volt ott egy egészen pici béka, az így nevetett:

- Hihihi!

- És ez mit jelentett vízi nyelven? - kérdezte a Kisfiú.

- Olyasfélét, mint szárazföldi nyelven.

- És a Teknős hogy nevetett?

- Sehogy - felelte Rémusz bácsi. - Mert addigra már mélyen aludt odalent a folyó fenekén, a puha iszapban.

Kézbe vette a kalapácsot, amelyet az előbb letett maga mellé.

- Neked is aludni illenék már - mondta. - Nem vagy még álmos?

- Egy kicsit.

- Hát akkor: bugybugy-putypuruty!

- Humkumkumkum-humhumhum! - ásított a Kisfiú, és hazament.