Egy utas hogy megállt egy erdő szélébe’, Egy makk alatt nyögő tölgyfa tünt szemébe, Gondosan vizsgálja, mi volna még belől, S szörnyű nagy tököket lát jobb és bal felől. E két célon sorra legelteti szemét, Álmélkodva nézi gyümölcsüknek nemét. Végre mond: ha minden jól van e világon, Mért terem ily kis makk ez iszonyú ágon? Mikor e kis plánta mázsás tököt nevel, S húsz tölgyfa levéllel felér itt egy levél. Töknek kéne inkább teremni e nagy fán; S makknak e föld színén csuszkáló kis plántán. Szint így nincs pedig rend az emberek között Melyben habzó szívem sokszor megütközött. Sok agyatlan fejek ülnek a fő sorban A felséges elmék csúszkálnak a porban. Jó előmente van az álnok erkölcsnek Egy napról másra nincs kenyere sok bölcsnek. Ezek kételkedni már tovább nem hagynak: Hiszem, hogy mindenek történetből vannak. Ily gondolatokkal a fa alá mégyen, Hogy ellankadt teste déli álmot végyen. Lerakja ruháját s fekszik a hátára. Ott csakhamar egy makk esik az orrára. Felserken, néz széjjel: hát bugyog a vére; Akkor bezzeg ő is elméjére tére, Mondván: „Hogy ha e makk disznó tök lett volna, Izekre repedt szám több igét nem szólna. Utaidban Isten! bölcsességid nagyok, S hogy piszkáltam bennök, látom bolond vagyok: Mert gáncsot kerestem kezed munkájában, Holott nem voltam én titkaid házában.”