Egy vad koca hatot ellett egy időben,
Mikor szűken termett a makk az erdőben.
Híven tartá őket, míg győzte szoptatni,
S majd erős étkekre kivánta szoktatni.
Ily célból egy öreg bikkfához vezette,
S előttök a lehullt megért makkot ette.
Melybe a malackák hogy belé haraptak,
Érezvén jó ízét, nem soká rákaptak.
De hogy a makk lassan hullt, megunták
várni,
S hogy hiába kellett a fa alá járni.
Azt röfögték, hogy azt kidűtni kellene,
De bolond eszöknek anyjok állt ellene,
Mondván, hogy az étel tovább kell még
mánál,
Nincs pedig az erdőn több e makkos
fánál,
Mérgökben mint a tők, vállakon a serték
Bár felálltak, mégis illetni nem
merték...
De csakhamar történt a vénnek halála,
Melyet az árva nyáj azért nem sajnála,
Mert már a mi tetszett, a fával
tehették,
S elterült makkjait bővebben ehették.
Más nap túrni kezdték azt egyakarattal,
Soká az izmos fa küzdött mind a hattal,
Sok ujjával a föld gyomrát megragadta,
Mintegy szánván őket, fejét csóválgatta.
De mikor kiásták ágas gyökereit,
S elrágták zsírjának s éltének ereit,
Lerohan a földre rettentő zúgással,
Mintegy ezt kiáltván panaszló morgással:
Próbálatlan vadak! jól van, megbánjátok,
Hogy hű dajkátokat bennem kitúrjátok.
Ők látván, hogy eltölt makkal a fa alja,
S hogy elnyúlt a földön felső s alsó
gallya,
Örültek e kivánt megnyert lakadalmon,
Jól lakva hevertek vígan a makk halmon;
Mihelyt felserkentek, azt szabadon
ették,
S hogy már zsémbes anyjok nem röfög,
szerették;
De e víg békesség nem sokáig tarta,
Mert szűkülvén a makk, egyik a mást
marta,
S nyolc napra azután, hogy étkök
elfogyott,
Az árva nyáj éhen mind egymásra rogyott.
Sok szülék javai mint e fa úgy járnak,
Melyeket nehezen a rossz fiak várnak.
Csak alig dugatott földbe hideg testek,
Már pompára költik azt, a mit kerestek,
Minden nap vendégség, tánc, muzsika
nálok,
A szép köntöst szebbek, a bált váltják
bálok.
A szülék próbálván, mely sok törődéssel
S gonddal gyűlt a jószág, megérték
kevéssel,
Jó helyre pénzöket interesre adták,
Azt is a mi bejött, bölcsen takargatták;
De az interessel ezek be nem érik,
A másutt tenyésző tőke pénzt felkérik.
Sőt kölcsön is kérnek, förödnek
vígságban,
Míg lassankint fülig ülnek adósságban.
Mely miatt ártatlan gyermekeik végre,
Pompás rangból jutnak kevély
szegénységre.
|
