Egy vadász a nyulat egykor mintegy lopó Fektében megleste, s vele volt hat kopó. Mit tudott mást tenni a nyúl félelmében, Kereste életét lába védelmében. Szalad mindenfelé egész erejéből, Hogy kimenekedjék a vadász körméből. Kétszer is elfutja már régi nyomását, Hogy így megcsalhassa a kopók szaglását. Néha nagyot ugrik, néha vizet keres; Hogy eltéveszthesse nyomát ott a deres; Vizsgál, ha kaphatna más nyulat fektében, Hogy így azt vethetné a kopók elébe: De keveset szolgál minden mestersége, A deresnek hozzá nincsen embersége: Látja hogy mindenütt hág fáradt sarkába’. Hogy azért ne essék a vadász markába, Beszaladt végtére egy sűrű cserjébe, Hol csaptak az ágak a kopók szemébe, S ekképen sokára a nyúl megszabadult, S majd félholtan szegény egy helyen meglapult. Egy veréb hogy látja szörnyű fáradságát, Kérdi, hová tette lába gyorsaságát? Szemtelen! Hány ízben magad mint dicsérted, Mondtam, hogy nem adnám egyik szárnyam érted. Megmondám, hogy így jársz, nincsen három napja! Azonban őkelmét az ölyű elkapja. A nyúl felel: Látom neked sem barátod Az ölyű, mert szádat körmei közt tátod... Gonosz szívnek jele másokat megvetni: Nagy vétek a szegényt kínjában nevetni.