Egy víz partján egykor egy jobbágy fát vága, S némely száraz ágért egy fűzfára hága. Azonban fejszéje, melyet kölcsön kére, Kezéből beesett a víz fenekére. Ezt látván elfakad sírva, s mond: „Istenem! Látom minden gonosz megesküdt ellenem, Gyermekimnek otthon nem lévén kenyerök, E kis fán reménylem hogy négy poltrát nyerek, Azon egy kenyeret vehetek számukra, S nem néznek ma estve éh szemmel anyjukra. De íme, a honnan boldogságom várom, Látom reménytelen, az neveli károm. E fejszét nem lehet többé megtalálni S már azért legalább négy nap kell kapálni. Éhen hal meg addig szegény házam népe.” Így sírt, Mercurius mikor hozzá lépe, S mond neki: „Ne búsulj a fejszén, jó paraszt: Meg lesz, ne félj semmit, megtaláltam én azt. S egy szép arany fejszét nyújtván jobb kezével Reménylem fát vágtál, monda, e fejszével.” Melyre az éhen holt kegyes paraszt így szólt: „Uram! az én fejszém oly szép fényes nem volt!” Ő megelégedvén ez igaz szavával, S megint megkinálja egy ezüst baltával. „E volt hát a tied?” De a vén tagadja S szavát Mercurius ismét helyben hagyja. Végre egy vas fejszét előtte felemel; „Uram ez az enyim!” a vén vígan felel; Nem örülne jobban egy vak két szemének, Mint ő örült szegény a meglelt fejszének. Pajtásihoz megyen ily örömmel tele, S beszéli, miként bánt Mercurius vele, Hogy arany és ezüst fejszékkel kinálta; De ő a magáét bennök nem találta. Mond erre egy jobbágy: „Ugyan bolond voltál, Az arany fejszére hogy ekképen szóltál. Én ráhagytam volna ötszáz csegélyével; Mert felért volna az ezer vas fejszével.” Így szól s a magáét a vízbe bocsátja: „Add elő a fejszém, jó Mercur” kiáltja Mercurius eljő ordító szavára S egy szép arany fejszét oda visz számára, S kérdi, ismer‑e e drága fejszére? „Úgy van, mond a jobbágy, enyim csegélyére; A ki csinálta is megtudnám mutatni, Húsz, harminc tanuval megtudnám vallatni.” „Megőszült vén disznó, Mercurius felel, E csalárd hazugság helyt vén szádban hogy lel. Mivel hogy e hazug bizonyságot tetted; Keressed fejszédet a hová vetetted”... Azonban a másik jó jobbágy számára Adja a két fejszét Jupiter szavára. „Jó szívedért paraszt, mond e béred leszen, Tudd meg, hogy a jókkal Jupiter így teszen.” E pogány mesének ez rövid értelme Hogy a jók körül jár az Úr segedelme, Utál az ő lelke minden hazugokat S mind a két világon megveri azokat.