Egy pénzetlen vadász egy szűcscsel alkudott Egy medve bőrére, kit egy helyen tudott. A medve még él, mond: de ha az erdőre Kimegyek, meglövöm, s enyim lesz a bőre. Puskám töltetlen volt, ma hogy rám jött szemben Bánom, mert oly szép bőrt nem láttam éltemben. A szűcs kapván rajta, nagy árát igéri, S másnap az erdőre a vadászt kiséri. Hogy lássa a megvett bőr urának végét, S csudálja a vadász bátor vitézségét. A hajnal cseppjei földre még nem szálltak, Hogy a csere szélén nagy bátran megálltak. Ott egy kölykeitől megfosztatott medve, Nekik megy, s a szűcsnek elvész minden kedve. „Ez az, mond a vadász, a kit megalkudtunk, De látom, hogy dühös, jönni roszkor tudtunk.” A szűcs lélektelen mász egy görbe fára, A vadász mint egy holt fekszik a hátára, Tudván, hogy ez a vad nem bántja a dögöt, Nem mozdítá tagját, nem lehelt, nem nyögött. A medve az útját a vadásznak veszi, S fülét hallgatózva a szájára teszi, Látván, hogy nem szuszog, vizell az orrára, Ott hagyja a holtat, s elébb megy dolgára. Akkor a szűcsbe is vissza tér a lélek, Leszáll, s kérdi: „Pajtás hogy vagy? én még élek; De csak most mehessek élve a szállásra, Nem jövök én többé medve vadászásra. De hát neked, mond meg, mit súgott füledbe?” „Ezt: Ne idd be bőröm, míg nincs a kezedbe.”