Meglehet ismerni kit‑kit munkájáról, Mint a sast körméről, s a tehént vajáról. A munkás méhecskék egykor mézt csináltak, Melyen a rest herék soká disputáltak. Nem tudván magok közt lépni egyességre, A darázst bíróul választották végre. Ki jó pénzért előállván hívásokra, Függeszté füleit a bizonyságokra. „Barnák, s kurták azok, a tanuk így szóltak, Kik ott táboronként repdestek, s danoltak.” A méhek rettegtek, látván, hogy ő velek, S a herékkel közök a nevezett jelek, Sok egyéb tanukat a darázs esketett, Semmi bizonyosra de még sem mehetett. Előhivattatta a dolgos hangyákat: De ezek sem tudtak adni több próbákat. „Két hónapja immár, mond egy, hogy foly perünk, Munka ideje van, s mindnyájan heverünk. Azonban költséggel tartjuk is a bírót, Ő eszi a vajat, mi isszuk az írót Miért húzza vonja perünk ily sokára? Lépjen a dolognak az igaz okára. Csináljunk mind ketten ma mézet előtte, Így meg fog tetszeni, a lépet ki szőtte.” Nem jó lesz! a herék rútul kiabáltak, De minthogy a méhek örömmel ráálltak; Az értelmes bíró közöttök széjjel néz: „Tudom már én, úgy mond, kiké legyen a méz.” S azt nagy dícsérettel adta a méheknek, S éhes szemök koppant a felpereseknek. Így kéne ítélni: gyakran a törvények Az ártatlan perest beszívó örvények. Így processus gyanánt a bölcs bíró lenne, S tíz húsz esztendőre egy kis ügy nem menne, De addig pereltünk sokszor mi egy csigán; Hogy mikor megnyertük, osztoztunk a héján. Azt ami benne volt, a bíró kiszopta, S a hosszas processus időnket ellopta. A törvénykönyv oly volt, mint egy sűrű csere, Hol megbútt, a kinek hamis volt a pere: A rejtek helyt neki pénzért megmutatta, Ki lelke kárával rossz ügyét folytatta. De már bölcs Józsefünk itt is fáklyát gyújtott, Hogy e szövevényben járjunk, fonalt nyujtott.