Második fejezet

Rókus Mókus bácsi a legöregebb és legtapasztaltabb tagja volt a mókusok társadalmának. Így hát esze is olyan sok volt, hogy minden tudománya már el sem fért a fejében. A tudósok könyvekbe jegyzik föl a tudományt, Rókus Mókus bácsinak pedig egy óriási üres diója volt, abba karcolta bele éles fogával a sok tudnivalót, hogy az el ne felejtődjék. A diót mindig magával hordta. Most is ott lógott a nyakában, amikor megjelent.

- Hívtatok! Itt vagyok! Mivel szolgálhatok?

- Csakhogy itt van, Rókus bácsi! - fogadta az üdvözlést Mókus apó. Azzal mindjárt rámutatott a kis Misi farkára. - Mondja csak, Rókus bácsi: mit jelent ez, hogy ennek a kölyöknek fekete a farka?

Rókus bácsi megszemlélte Misi farkát. Aztán így felelt:

- Üm! Hát ez sokat jelenthet!

- Csakugyan? De ennyiből még semmit sem okoskodhatunk ki! - vágta rá Mókus apó.

- Az igaz! - hagyta rá Rókus bácsi, de mindjárt hozzáfűzte: - Várjatok csak, mindjárt belenézek a bűvös diómba, és kiolvasom onnan a jóslatot töviről hegyire.

- Hát csak gyorsan olvassa ki azokat a bűvigéket! Ne emésztessen soká bennünket a kíváncsisággal! - kérte Mókus anyó.

- Ó, hát ezt azonnal megtehetem! - mondta Rókus bácsi. - Csak azután lesz egy kis bökkenő, ha a bűvigéket kiolvastam.

- Hogyhogy? - kérdezte Mókus apó.

- Mert hát ha elkántáltam a bűvigéket, akkor következik a jóslat kinyilatkoztatása. Abból aztán megtudjuk, hogy milyen jövő vár arra a mókusra, amelyik fekete farokkal született. De viszont...

Mókus apó türelmetlenül vágott Rókus bácsi beszédébe:

- Kezdje el máris!

- Nem kezdem el addig, míg be nem fejeztem a mondókámat - válaszolta Rókus bácsi rendületlen nyugalommal.

- Nos hát fejezze be - biztatta Mókus apó.

- Tehát tudnotok kell okvetlenül, hogy a kinyilatkoztatott jóslat csak úgy érvényes, ha utána rögtön minden bűvigére egy diót és egy mogyorót kapok, s azt békével elfogyasztom.

- Ajjajaj! - legyintett Mókus apó. - Kezdhette volna mindjárt azzal, hogy diót és mogyorót kér a bűvölésért. Halljuk hát, hogy mennyit!

- Hát ha kevés bűvigét kell elkántálnom, kevesebb dió és mogyoró kell; ha többet kell kántálnom, akkor több. Kerekítsük ki mindenképpen száz dióra, mogyoróra az összeget! - alkudozott fondorlatosan Rókus Mókus.

- Jól van! Megkapja, Rókus bácsi, csak halljuk már azt a bűvölést! - egyeztek bele a háziak.

Erre aztán Rókus bácsi kiakasztotta nyakából a bűvös diót, és kettényitotta maga előtt a földön. Körüljárta néhányszor, s a végén egyre gyorsabban futotta körül. Végül hirtelen mellékuporodott, és befújt a dióba. Sűrű füst kavargott föl a dióból, úgyhogy Rókus bácsi alig látszott ki belőle. Mókus anyóék megilletődve várták, mi lesz ebből. Csak a kis Mókus csecsemők sivalkodtak a nagy csöndben.

Rókus bácsi pedig a füstfellegben hol fölugrott, hol visszaguggolt a dió mellé. Közben ezt hajtogatta:

Hókuszpókusz,
Csidri-mókusz,
Fekete farkú nagyapám
Tótágast lógott a fán.

Így folyt jó ideig. Mókus apóék az ismétlődő bűvigék minden újabb szakaszára megremegtek. Aztán egyszerre eloszlott a füst, és Rókus bácsi felkelt. Csak ennyit szólt:

- Kész!

Micsoda? Micsoda kész? Nem értjük! - izgultak Mókus anyóék.

- Persze, hogy nem értitek! - szólt Rókus bácsi. - Csak akkor fogjátok megérteni, ha a bűvölés eredményét érthető szavakba foglalom.

- Bökje már ki, ha nem akarja, hogy megrepesszen bennünket a kíváncsiság! - kiáltotta türelmetlenül Mókus apó.

Rókus bácsi tehát kihirdette:

- Ha a vörös mókus fekete farokkal születik, az a legnagyobb szerencse. A fekete farkú mókus mind ügyes, mind erős, mind eszes, mind agyafúrt. Mindből a mókusnép vezére lesz, ha ugyan ügyesebb, eszesebb, erősebb, agyafúrtabb nem akad nála. Diktum, faktum, punktum!

- Nagyszerű! - sikoltotta Mókus anyó. - Látod, apókám, én éreztem, hogy Misike fekete farka nem hozhat ránk rosszat!

Mikor ezt kimondta Mókus anyó, éppen Misike fekete farkincáját látta, amint nagyokat csapkod erre is, arra is szundikáló testvérei között; visít, ficánkol, egyszerre fölriasztja a társaságot, és olyan sivalkodás kerekedik az odúban, mint egy kis szélvész.

Míg Mókus anyó odaugrott, hogy lecsitítsa kicsinyei zenebonáját, Mókus apó ezt dörmögte:

- Én úgy nézem, hogy ez a fekete farkú kölyök karmester lesz valaha. Mert nem elég, hogy ő maga hadarász és bömböl, de a többit is ő bőgeti... No de mindegy! - fűzte hozzá. - Jöjjön, Rókus bácsi, hadd folyósítsam magának a bűvölés fáradságáért a bérét!

Így egyelőre le is zárult az első hercehurca a kis Misi Mókus körül, de nem az utolsó. Ezt mindjárt megmondhatjuk.