Tizenhetedik fejezetEgy szó, mint száz, Misi Mókus is bágyadtan dőlt le a pázsitra. Az utazás fáradalmai és a jó lakoma után nem is lehetett csodálni. Alapjában egészen kellemesnek és mulatságosnak tartotta a helyzetet. Semmi dolga. Kitűnő ellátása. Ezekkel a magukkal is tehetetlen, elbutult rokonokkal elszórakozhat, ha unatkozik. Egyébként felőlük a fejére állhat. Ezek ugyan nem fegyelmezik, nem gátolják meg a maga kedvtelésében! Mélyen aludt Misi, amikor nagy döfölés, egy siránkozó hang ébresztette föl. - Drága kis rokon! Megvédtél bennünket a dongótól. Most nagyobb ellenség közeleg. Nézd csak! Ott kúszik felénk a fűben! Misi álmos szemét dörzsölve odapillantott. Hát csakugyan, látja, hogy egy nagy csörgőkígyó karikázik előre a fűben! Föl-fölemeli lapos fejét, és a mókusokat kémleli. A sok kövér mókus kétségbeesett jajveszékelésbe és rimánkodásba kezdett: - Jaj! Jaj! Kígyók legdicsőbbje, ne bántsál engemet! - Jaj! Jaj! Kímélj meg engem, boldogtalant! Misi Mókus jól megjegyezte, hogy minden kövér mókus csakis saját maga érdekében könyörög a kígyónak. Hát erre rárivallt Misi a legközelebbi nyivákoló rokonra: - Mit vinnyogsz? Mit vinnyogtok? Hiszen egy kígyó elől könnyű tovaugrani, ha bántana lenn a földön. A fán pedig felényi gyorsan sem kúszik a kígyó. Gyertek, kússzunk a fára! - De ki bír elugrani? A szöcske bír! - De ki bír a fára mászni? - Ezt nyüszítette egyik kövér mókus, mint a másik. A kígyó pedig már ott meredt rájuk néhány lépésnyire. Akkor, egyszerre majdnem több mint fél testével magasba lendült a kígyó, és fejét ringatva kezdte harci énekét énekelni: Csirr-csirr-csirr-csirr! Szi-szi-szi! Aztán megint lesunyta hirtelen lapos fejét a kígyó. Misi tudta, hogy most a támadáshoz vesz lendületet. Máris kapta Misi az ágat, amivel a dongót elűzte. És közben magának mondta: - Majd én elintézlek, te utálatos csúszómászó féreg! Már látom, nagyon elbíztad magad, mert a mókusok könnyű zsákmányok voltak! Azzal Misi néhány szökkenéssel a kígyó előtt termett. A kígyó pedig éppen akkor kezdett harci énekének másik szakaszába: Csür-csür-szi-szi-lem-lem-lem. Misi Mókus szintén harci dalban válaszolt: Támadj, támadj, ocsmány féreg! De úgy ám! És amikor a nagy kígyó csak egy araszra emelte föl támadó fejét a fűből, Misi kemény faága akkorát csapott rá, hogy a kígyó, mint az ostor, lendült félre. Bezzeg rögtön a farkába szállt a kígyó bátorsága. Nemhogy új támadásra indult volna, de a fájdalom és a rémület sziszegésével iszkolt tova onnan a pázsiton. Ha vonat után kötik, akkor sem fut sebesebben! A halálra vált és halálra készült sok kövér mókus nem tudott hová lenni az álmélkodástól. Aztán tudni való, hogy a gyámoltalan, a gyáva lény bizakodik el legjobban valami sikeren. A sok kövér mókuson Misi csodálkozott a legjobban, mert azok hencegőn, ostobán kezdtek karattyolni: - Majd itt tartjuk ezt a kis hős rokont... Ő lesz a mi testőrünk! Nem fér többé hozzánk veszély, ne búsuljunk!... Elkergeti, megöli a mi kedves kis rokonunk!... Nagy dicsőség az, ha ilyen mókus is akad a mi derék fajtánk között! Misi Mókus ráhagyta duzzadt rokonaira: mondjanak akármit. Hiszen aránylag jól érezte magát közöttük. Mókázott, játszott, lakomázott, hevert egész nap... Mit kívánhat mást egy mókus?
|