Tizenötödik fejezet

Misi Mókus szinte elszédült nagy ámulatában, amikor fölérkezett a barlang elé.

Ez a barlang bizony nem afféle közönséges barlang volt, amilyeneket Misi is látott már. Azokban minél mélyebbre mászott be valaki, annál sötétebbek lettek. Ez a barlang azonban a feneke felé egyre világosabb lett, és a fala úgy ragyogott, mintha csupa fénylő gyémánttal lett volna kikövezve.

A barlang legmélyén ott állott a fején Apa-pirra-soka-tir, a nagy fakír. Kétfelől két szolgája legyezte egy-egy nagy legyezővel.

Hirtelen hatalmas hang hasított a barlang csendjébe. Misi Mókus jól tudta, hogy Kacifánt, az elefánt harsogtatja hangját utolsó pihenőjénél. A hatalmas harsogásra akkorát rezdült a barlang levegője, hogy Apa-pirra-soka-tir fehér szakálla egyszerre égnek borzolódott. A bölcs ekkor csodálatos hangon megszólalt:

- Fölborzolódik a szakállam. Tehát jóslatot közölhetek magammal. Vendégeim érkeznek. Elválik, hogy jót vagy rosszat hoznak-e. Íme, a jóslatom saját magamnak!

Misi Mókus gyorsan felmászott a zegzugos sziklaköveken a barlang sötét mennyezetére, ahonnan minden moccanást megfigyelhetett. Aztán így szólt a magasból:

- Légy üdvözölve, nagy bölcs! Jót hoznak a vendégeid!

- Hallak, de nem látlak - felelte erre Apa-pirra-soka-tir. - Szellem vagy, nem kétlem.

- Az vagyok - füllentette Misi. - Mégpedig jó szellemed. Tájékoztatni akarlak, hogy három vendéged érkezik. Ezek közül kettőt ismersz, a harmadikat nem. De meg kell ismerned őt, mert nagyszerű ajándékot hoz neked.

- Ki légyen és mi légyen ő? - érdeklődött Apa-pirra-soka-tir, a nagy bölcs.

- Neve Mókus. Tudod, mi az, ó, Bölcsek Bölcse? - kérdezte Misi.

- Hogyne tudnám, ha meg is mondod, Jó Szellem! - mondta a fakír.

- Nos, jól jegyezd meg: a mókus nem majom, csupán a majomnak fán élő, távoli rokona. Csak a farka bozontos és fekete, meg hát ügyesebb a majomnál! - tájékoztatta Misi a bölcset.

- Már a mindennél is többet tudok, ó, Jó Szellem! - rezegtette a hangját a nagy bölcs. - A mókus nem majom, hanem csak rokon.

- De ne csak tudd, hanem tartsd is hozzá magad, ha ajándékot akarsz! - figyelmeztette Misi.

- Meglesz! - mondta Apa-pirra-soka-tir.

Ám nem tarthatott tovább a fontos tárgyalás, mert a barlang száját irtózatos méretű árnyék takarta el. Kacifánt, az elefánt jelent meg, természetesen Bumbával a hátán.

Misi Mókus pedig a barlang padlásáról máris leszökkent Bumba mellé az elefántra. Onnan gyorsan lecsúsztak mind a ketten az elefánt mellé, hogy részt vegyenek a nagy bölcs ünnepélyes üdvözlésében.

- Adj isten, öreg pajtás, nagy Apa-pirra-soka-tir! - köszönt az elefánt.

- Üdvözöllek, Kacifánt barátom, lelkem fele! - köszönt vissza a fakír. - Minek köszönhetem a hatalmas megtiszteltetést, hogy az őserdő Nagy Főnöke szerencsélteti szerény otthonomat?

- Felvilágosításért jöttem hozzád, nagy bölcs! - kezdte Kacifánt. - Ugyanis két nyavalyás kismajom közül az egyik meg akarja tagadni a fajtáját, és azt állítja, hogy ő nem majom, hanem izé... mi is vagy te?

- Mókus! - rikkantotta bátran Misi.

- Na, hát mondd csak, nagy bölcs - kérdezte az elefánt -, van-e egyáltalán ilyen nevű szerzet a világon?

- Hát e-e-e-e... - köszörülte torkát a nyilatkozathoz a nagy bölcs.

Ezalatt Kacifánt ráförmedt Bumbára és Misi Mókusra:

- Álljatok oda gyorsan a bölcs elé! Hadd szemlélhessen meg jól benneteket! Bumba és Misi Mókus odaperdült a bölcs elé. Az meg rámutatott Bumbára.

- Ez itten a majmok hamisítatlan ivadéka, ó, Kacifánt, de ez a másik nem majom, csak a majom fán élő, távoli rokona, a neve mókus. Különös ismertetőjele, bozontos, fekete farka.

- Püff neki! - bömbölte dühösen az elefánt. - Elvesztettem száz banánt! Hogy az ördög vinné el!

Ezzel már le is zajlott volna a látogatás leglényegesebb része, de Misi Mókus hirtelen közelebb ugrott a nagy bölcshöz.

- Ó, Bölcsek Bölcse, magasztalom véghetetlen tudásodat, és dicsérem igazságérzetedet. De még lenne hozzád egy szerény kérésem.

- Mi légyen az? - akarta tudni Apa-pirra-soka-tir.

- Csak az, hogy mondd meg, van-e olyan fa, amelyik örökké terem.

- Hogyne volna! - válaszolta a bölcs.

- Te tudod, merre találni meg ezt a fát? - faggatta tovább Misi. - Mert ha megmondod, akkor jutalmul tiéd az a száz banán, amit Kacifánt, az elefánt vesztett fogadásunkon.

- Ó, mi sem könnyebb, mint megmagyaráznom a fa helyét! - szólt a bölcs. - Menj a kelő naptól balra és a nyugvótól jobbra! Számolj ötvenötször ötezer-ötszázötvenöt lépést, és máris megérkeztél az örökké termő fa honába, ó, Feketefarkú!

A rejtély nyitja fölpattant. Misi Mókus örömében csak azért nem ugrott ki a bőréből, mivel csak az az egy bőre volt.

- Hát gyerünk, Bumba! - kiáltott barátjának. - Ha velem akarsz tartani, köszönjünk el a tisztelt jelenlevőktől.

Ám Bumba így szólt:

- Ugyan hová sietsz annyira? Az örökké termő fa nem fut el a helyéről. Itt most szépen eléldegélhetünk a száz banánon. Bizonyára megkínálnak vele minket is.

- Szó sem lehet róla! - mondta Misi. - Nekem sürgős az utam. Jössz, vagy nem jössz, Bumba? Mert én egyedül is megyek.

- Már én inkább a banánlakomán maradok! - rázta fejét Bumba.

Erre Misi Mókus megfordult, és kifelé indult a barlangból, Bumba meg fortélyos részvéttel fordult az elefánthoz, aki a szokottnál is mélyebbre lógatta ormányát.

- Ó, Nagy Kacifánt, mi bánt? - kérdezte a lesújtott elefántot.

- Hozzad inkább a száz banánt! - szólalt meg Kacifánt.

És mit volt mit tenni, Bumbának el kellett mennie banánt szedni.