Tizedik fejezet

Hosszú ideig volt Misi Mókus a ládában a hajó potyautasa.

Ki-kinézett búvóhelyéből, néha látta az utasokat is. Egyszer kis híja volt, hogy meg nem fogta a hajóskapitány foxikutyája, és föl nem fedezték ugatására Misi búvóhelyét. De ezt a veszedelmet is szerencsésen kikerülte.

Egy szép napon nagy tülkölés és zakatolás után a hajó kikötött valahol. A matrózok megint fölemelték a ládát. Az emelődaru a hajóból kitette a ládát Misivel együtt a szárazföldre.

Kutya baja sem esett. Még csak tengeribetegséget sem kapott a hajó ringatásától, mint más utasok első hajóútjukon. Hiszen Misi Mókus a szélfújta fák ágain futkosva megszokta a himbálózást.

A hosszú út alatt mégis okosodott Misi Mókus, és az első kínálkozó percben, mikor már semmi gyanús neszt sem hallott a láda körül, fölnyomta a fedelét, és uzsgyé, kimászott a szabadba.

Eddigi tapasztalataiból okulva Misi Mókus tudta már, hogy az emberek közelléte ránézve kockázatos: könnyen elcsípik. Hát azon volt, hogy minél távolabb jusson onnan, ahol sok ember mozog. Itt pedig úgy, mint minden kikötőben, ember ember hátán tolongott.

Misi Mókus észrevett a közelben egy nagy fát. Sohasem látott még ilyet. A törzse olyan volt, mintha nagy pikkelyek borítanák. A koronáját pedig akkora levelek alkották, mint egy-egy kisebb lepedő. Alighanem pálmafa volt.

Misi Mókus sebes iramban elérte a nagy fát, fölkúszott a törzsén, és elbújt a levelei közé. Az egyik levél alatt nagy, fürtös gyümölcs lógott. Tapasztaljuk csak meg, ehető-e. Vagy az is olyan, mint a vadgesztenye meg a platángubó?

Misi leharapott egy gyümölcsgubót a fáról. Ilyen édes, ilyen zamatos, ilyen illatos gyümölcsöt még nem ízlelt sohasem. Nosza! Nem kellett biztatni Misit. Úgy jóllakott a kitűnő datolyából, hogy a füle is kétfelé állt.

Hát ennél kitűnőbb tanyát aztán a világon nem talál! Az biztos!

Ezt meg kellett állapítania Misinek. A nagy levelek remek szállást biztosítanak. Odú? Mit kell itt odú? Amikor olyan meleg van, hogy szinte perzsel. Élelem elsőrendű!

Hátha ez a bizonyos örökké termő fa. Erről regélt neki Szajkó néni. Azám! De hát arról is volt szó, hogy a fán mókusrokonok élnek. Akármennyire kellemes otthona lenne is itt, mégiscsak egyedül van. Tehát meg kell keresnie azokat a mókusokat, akik itt élnek az örökké termő fákon. Ha ugyan ez az!

Misi Mókus máris döntött. Kipiheni magát a pálmafán, jól teleeszi a bendőjét. Aztán mégiscsak nyakába veszi a világot újra. És megy mindig arra, ahol melegebb van, ahogy Szajkó néni mondta.

Így is cselekedett. Ott töltötte a fán a napot. Ott pihent éjjel. Pirkadatkor-virradatkor, amikor a kikötő, a tájék fölött csönd honolt, Misi Mókus lesunyított a nagy fáról, és útnak indult.

Hát bizony ezen a vidéken kevés olyan vidékre talált, ahol fáról fára vándorolhatott mókusszokás szerint. Nagyokat kellett közben kutyagolnia is. Váltig fújhatta magában a csavargók dalát, amivel elindult Misi Mókus, hogy:

Teremtette faszekere,
Se feneke, se kereke.
Ne ülj bele, feldűlsz vele.
Sáron-vízen lábad viszen,
Rúgjad a port máris,
Így fut a szamár is.