Tangl Edit
A zsiráf sálja
 

- Mikor érünk már oda? – kérdezte izgatottan Esztike, anyukája karját cibálva.
- Látod ott azt a nagy kaput? Az a bejárat – felelte nyugodtan Anyu.
A kislány vihogva előreszaladt és csodálkozva szemlélte a kőből faragott állatos kaput. Egész héten erről álmodozott, hogy végre megnézhesse a sok-sok különleges állatot az állatkertben. Elképzelte, hogy lesznek ott nagy elefántok, hosszú ormánnyal, oroszlánok barna sörénnyel és zsiráfok hosszú nyakkal.
Végre Anyu is odaért a bejárathoz, gyorsan vett két belépőt, majd kézen fogva besétáltak a boltív alatt.
Nagyon sok látogató volt aznap az állatkertben, alig lehetett hozzáférni a ketrecekhez. Az egyik karámot egyáltalán nem is lehetett látni, rengeteg ember gyűlt köré.
 - Biztosan valami nagyon érdekes dolog van ott – gondolta magában Esztike, s elengedve Anyu kezét, odarohant.
Izgatottan furakodott be az emberek között a korláthoz. Egy szomorú zsiráfot pillantott meg. Egyedül kuporgott a karám közepén, és csendesen sírdogált.
- Mi a baj zsiráf? – kérdezte Esztike.
- Áh…elvesztettem a kedvenc sálamat…most mi lesz velem, ha jön a hideg tél? – kesergett a zsiráf.
- Ó, én segítek neked megtalálni a sáladat! Mondd el, hogy néz ki, és hol láttad utoljára!
A zsiráf csodálkozva bámult a kislányra, pislantott kettőt, majd vidáman felugrott és odabaktatott a kerítéshez.
- Komolyan segítenél nekem? Nem nehéz felismerni az én sálamat: piros színű és hét méter hosszú.
- Hűha…hogy tűnhet el nyom nélkül egy ilyen hosszú sál? – csodálkozott Esztike.
- Én sem értem. Elszundítottam, és mikor felébredtem már nem volt mellettem.
- Legelőször a szomszédokat fogom megkérdezni.
Esztike komoly arccal távozott a zsiráf karámjától, hogy megnézze, ki is lakik mellette.
A zsiráf jobb oldali szomszédja a majom volt. Jobban mondva a majom család. Egy fán ücsörögtek, és kedvesen kurkászták egymás fejét.
 - Elnézést a zavarásért – köszönt illedelmesen Esztike – A zsiráf hét méteres piros sálját keresem, nem tetszenek tudni, merre lehet?
A majmok kérdően néztek fel rá, majd a majompapa unottan megszólalt:
 - Minket aztán nem érdekel annak a betegeskedő hosszúnyakúnak egyetlen holmija sem. Mi nem vagyunk tolvajok. Talán inkább érdeklődj a magadfajta gyerekek közt, azok emelnek el folyton egy-egy dolgot tőlünk is! – fújtatott a majompapa, és sértődötten hátat fordított az értetlen kislánynak.
- Hát azért köszönöm… - motyogta Esztike és tovább indult.
A zsiráf bal oldali szomszédja a teve volt. Karámja előtt sok gyerek nyújtózkodott, tenyerében csemegét tartva, a teve azt sem tudta éppen kinek a finomságát egye meg.
    - Elnézést! – kiabálta Esztike. A teve rá sem hederített. Csak a csemegével foglalkozott. A kislány elrohant egy árushoz, és vett tőle egy zacskó eledelt. Visszaszaladt a tevéhez, és ő is ezzel kezdte el kínálni. Így is sokáig tartott, mire a teve odaért hozzá.
    - Elnézést! A zsiráf hét méteres piros sálját keresem, nem látta véletlenül? – hadarta el a kérdést Esztike.
    - Az a zsiráf annyira feledékeny, azt sem tudja megjegyezni, hogy mikor van etetés idő. Persze, hogy elveszíti a dolgait. Szerintem kérdezd meg a papagájt, ő mindent tud, minden pletykát tőle hallok – csámcsogta a teve, és odébbállt.
Esztike beszórta a maradék csemegét a karámba, és sietve elindult, hogy megkeresse a papagájt. Hamar meg is találta a ketrecét: egy halom gyerek állt körülötte hangosan nevetgélve. A papagáj borzolta vörös tollait, és újonnan megtanult vicceit mesélte a nézőinek.
- Ésss akorrrr azz orroszlán felllkiálltott: hörrrrrrrrr – utánozta a papagáj az oroszlán üvöltését, miközben bőszen csapdosott a szárnyaival.
- Elnézést! Nem tetszik tudni valamit a zsiráf hét méteres piros sáljáról? – kérdezte a kislány túlharsogva a kacagó gyerekeket.
- Ó, dehoggynemm! Teggnapp láttam, ahoggy egy kiss állat húzza maga uttán. De sötét volt, nemm láttam, ponntossan ki iss volt azz.
- Értem. És azt nem tetszett látni, hogy merre vitte ez a valaki?
- De! Abba az irrányba – mutatott jobbra a szárnyával.
- Köszönöm szépen! – hálálkodott Esztike, és már szaladt is az említett irányba.
Belesett minden karámba, minden ketrecbe, de sehol sem látta a piros sál nyomát. Emitt fókák szunyókáltak, amott meg egy nagy csíkos kígyó feküdt az avarban. Hiába kérdezett meg bárkit a sálról, senki sem tudott semmit, vagy csak annyit, amennyit a papagáj is. Esztike nagyon elszomorodott, és pityeregve leült egy padra. Egyszer csak odalépett hozzá egy férfi:
- Te vagy Esztike? – kérdezte.
- I-igen…
- Anyukád már mindenhol keres téged, gyere, elviszlek hozzá.
A férfi kézen fogta az elkeseredett kislányt. Anyu a bejáratnál várta Esztikét. Mikor meglátta, nagyon megörült, megölelgette elveszettnek hitt kislányát:
    - Jaj, már azt hittem, a krokodilok ettek meg! Nehogy elcsavarogj máskor! – dorgálta kedvesen kislányát Anyu.
    - Bárcsak megtaláltam volna a zsiráf sálját! Most annyira szomorú lesz szegény – sírdogált tovább Esztike.
    - Ó, hát csak nem a szegény feledékeny zsiráfunknak akartál segíteni? – kérdezte nevetgélve az állatkerti gondozó – Az a sál már igazi legenda itt az állatkertben, soha senki sem látta vagy találta meg. Szerintem nem is létezik, csak a zsiráf találta ki, hogy van neki egy piros hét méteres sálja.
    - Én hiszek neki! – pattant fel mérgesen Esztike – És igenis meg fogom neki keresni! Gyorsabban fog menni, ha ti is segítetek – és már ráncigálta is Anyut abba az irányba, amit a papagáj mutatott neki.
    - Kislányom, nem gondolod, hogy az állatgondozókra kéne hagyni az ügyet?
    - Hiszen hallottad, eddig sem találták meg a sálat. De nekem már van egy nyomom! A papagáj megmutatta, hogy merre látta!
    - Na jó, ha ennyire lelkes vagy, keresgéljünk még egy kicsit – törődött bele Anyu.
Elindultak a papagáj mutatta irányba újra. Anyu is alaposan figyelte a ketreceket, karámokat, de ő sem látott semmit. Mikor már a harmadik eredménytelen kört rótták, megállította Esztikét.
- Várj kislányom, nem jó ez így. Senki sem tud semmit, és mi sem láttunk semmit. Nem lehet, hogy egy zárt részben van a sál elrejtve, amit kintről nem lehet látni?
- Nahát Anyu! Milyen jó ötlet! Kérjük meg a bácsit, hogy engedjen be minket a házba, ahonnan etetni szokták az állatokat – lelkesedett fel Esztike.
Az állatgondozó be is engedte őket a zárt helységekbe. Ott is mennyi látnivaló volt! Minden állatnak komfortos fekhely és etető volt berendezve, páran már azt figyelték, mikor kapnak végre vacsorát.
Ahogy lassan haladtak a ketrecek mellett, Esztike figyelmes lett egy kis piros bojtocskára. Egy ketrec mellett kandikált ki a szalmából.
- Nézzétek csak! Ott egy bojt! – kiabálta, és már rohant is, hogy megfogja.
Valóban egy sál vége volt az. Felkapta és húzni kezdte. A sál csak nem mozdult.
- Talán valahova be van ragadva – mondta a gondozó – A vége a külső karámban van, gyertek ki, nézzük meg.
Mindhárman kirohantak. Nagy meglepetésükre az óriáskígyó ketrecéhez vezettek a nyomok. Hiába kukucskáltak be a kígyóhoz, sehol sem látták a sál másik végét.
- Nem értem. Itt kellene lennie – morfondírozott a gondozó.
Ekkor hirtelen Esztike rájött a megoldásra. A csíkos kígyó igazából nem is csíkos kígyó. A sál van rátekeredve!
- Nézzétek! A sál rá van tekeredve a kígyóra! – kiáltott fel vidáman. – Elnézést, kedves kígyó! Szeretnénk visszakérni a zsiráf piros hét méteres sálját, mert meg fog fázni nélküle.
A kígyó álmosan felemelte a fejét és Esztikére sziszegett:
    - Szzzzz, de én eszt a szzzálat kölcsönkértem tőle! Csak lehet, hogy elfelejtette visszakérni, ssszzzz.
    - Mi most akkor visszakérnénk az ő nevében – felelte az állatgondozó, és már nyitotta is a ketrec ajtaját.
    - Álljon meg a menet! – sziszegte mérgesen a kígyó – Ha moszt eszt visszaadom, akkor én min fogok aludni? Kell nekem a hét méteresz szál, hosszú vagyok.
    - Adok neked cserébe egy kalapot – mondta Anyu, és levette fejéről a széleskarimájú virágos kalapot. – Összegömbölyödsz, és sokkal melegebb lesz ezen, mint a hosszú vékony sálon.
A kígyó nagyon megörült a virágos kalapnak, és örömmel visszaszolgáltatta a zsiráf sálját. Esztike boldogan futott a zsiráfhoz, magasan lobogtatva a piros sálat.
A hosszúnyakú annyira megörült, hogy sáljával a nyakában köröket ügetett a karámjában, mindenkinek mutogatva elveszett, majd előkerült piros csecsebecséjét.
Így történt, hogy Esztike és Anyu ezután ingyen mehetett az állatkertbe, és az állatok mindig örömmel várták őket, főleg a zsiráf és a kígyó.