Az öntözőkanna meséje

Egyszer volt, hol nem volt, de mégis volt egyszer egy öntözőkanna. Virágokat locsoltak vele mindennap. Egy csillagfényes éjszakán ez az öntözőkanna a rokonairól mesélt a virágoknak: a vályúról, amiből az állatok isznak, meg a korsóról, amiből az emberek oltják szomjukat.
A margarétának a legjobban ez az indiai népmese tetszett:
Egyszer volt, hol nem volt, valamikor régen rettenetes szárazság volt, annyira, hogy a folyók is kiapadtak. Nem volt egy cseppnyi víz sem, még a kutak mélyén sem. Fák és bokrok elszáradtak, és ezrével haltak szomjan az állatok. Élt ebben az országban egy kislány, akit Ushának hívtak. Usha édesanyja nagyon megbetegedett, lázas volt és vizet kért. Usha elrohant otthonról, hogy vizet szerezzen. Bejárta a városkát, de egyetlen cseppet sem talált. Így hát csalódottan hazafelé indult.
Ment, mendegélt, már alig húzta a lábát, kimerülten leült az út szélére, és a kimerültségtől álomba merült. És amikor újra magához tért, képzeljétek el a csodálkozását: egy korsót talált maga mellett, színültig tele friss forrásvízzel. Felugrott és táncra perdült boldogságában. És már-már ivott egy kortyot a vízből, amikor eszébe jutott beteg, szomjas édesanyja. Rászorította tenyerét a korsóra, és futva indult haza.
Nagy rohanásában nem vette észre, hogy egy kutya feküdt keresztben az út közepén, és véletlenül rátaposott a kutya farkára. A kutya felvonított fájdalmában, de amikor észrevette, hogy Usha kezében vízzel teli korsó van, megfeledkezett minden másról, és könyörögni kezdett egy korty vízért. Usha látta, milyen szomjas szegény állat, és adott egy kortyot a vízből. Abban a pillanatban a korsó ezüstté változott. Usha boldogan szaladt az ezüst korsóval, ezüst korsóban a friss vízzel az édesanyjához. Amikor édesanyja ágyához ért, odanyújtotta a kancsót. Édesanyja ahelyett, hogy ivott volna, így szólt:
– Kislányom, te is nagyon szomjas vagy, neked kell innod előbb!
És amint ezt kimondta, a korsó arannyá változott. Usha szájához emelte a korsót, amikor azt hallotta, hogy egy öreg koldus zörget az ajtón, és vízért könyörög. Usha gondolkodás nélkül odanyújtotta neki a vízzel teli aranykorsót. Alighogy ezt tette, hét gyémánt ragyogott fel a vízben. És mind a hét gyémántból gyöngyöző friss víz csobogott. A boldog koldus, Usha és édesanyja ivott a hűsítő forrásvízből, és nem szomjaztak többé.
A hét gyémánt pedig emelkedni kezdett, felszállt a vízből, és szállt és repült feljebb, egyre feljebb, amíg el nem érte az eget, ahol hét ragyogó csillaggá változott.

Kicsi olvasóm láttad-e már az égen a hét csillagot?