A legigazabb hazugság

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy boszorkány. Ő volt a legrosszabb jó boszorkány. A legnagyobb viskóban lakott a legöregebb fiatal erdőben. A háza sem fehér, sem sárga, sem lila, sem fekete nem volt. Tulajdonképpen a legfehérebb fekete és a legpirosabb rózsaszín ház volt az övé.
Egy napon, mégpedig a legnapfényesebb esős napon a háza felé tévedt két fiú. Egyiküké volt a legkékebb zöld szem a világon és a legszőkébb barna haj is. A másik volt a legbátrabb gyáva fiú. A boszorkány otthon volt, a fiúk látták amint az ablak mellett, a függöny mögül leselkedik rájuk.
- Hej, boszorka néni, adna nekünk egy kis vizet?
- A leggörbébb egyenes úton jöttünk idáig és bizony, nagyon megszomjaztunk az úton.
- Igyatok, hisz ott a forrás az orrotok előtt...
Ittak is. De mert ez a forrás volt a leghidegebb meleg forrás, amely legjobb rossz boszorkány háza alatt folyt végig, a fiúknak szamárfüle nőtt a víztől. Két pár, ennél rövidebb hosszú fület nem látott még a világ szeme, de mégiscsak szamárfülek voltak.
Új füleik láttán a fiúk kacagni kezdtek, majd sírni, végül elgondolkoztak azon, hogy mitévők legyenek.

- Nem mehetünk tovább így – mondták.
Több sem kellett a boszorkánynak, megszólította őket:
- Tudom, hogyan szabadítsalak meg benneteket az új fületektől. Cserébe viszont mesét kell mondanotok nekem.
- Természetesen. Nagyon sok mesét tudunk.
- Melyiket szeretnéd hallani?
- Azt szeretnééééém.... azt szeretném, ha elmondanátok a legigazabb hazugságot! Ezt meséljétek el, de úgy, hogy senki se jöjjön rá, hogy mi benne az igaz és mi hamis. Menni fog? Ha nem, az enyémek maradtok mindörökké!
A fiúk gondolkodóba estek. Ha nem sikerül kigondolniuk a legigazabb hazugságot, mindörökké a boszorkány rabszolgáivá válnak. S mintha ez nem lenne elég, – még a szamárfültől sem szabadulnak meg, egész életükben viselniük kell azt. Így hát tanakodtak egy keveset, majd a legrosszabb jó boszorkány ádáz pillantásától követve, mesélni kezdtek:
- Nnna jóóó, íme! A kecske, az oroszlán és a tehén szövetséget kötöttek. Összedobták a megtakarított pénzecskéjüket, mert azt tervezték, hogy egy fogadót nyitnak az erdő szélén. De a kecske..

- Hazugság! Ilyen nincs, az oroszlán rögvest elvenné a kecske és a tehén pénzét, sőt, örvendhetnének, ha ép bőrrel megúsznák a kalandot. Ez egy szemenszedett hazugság! Ennél jobbat nem tudtok?
A két fiú megint tanakodni kezdett, beszélgettek egy keveset, majd a második megszólalt:
- Volt egyszer egy rendkívül jó szakácsné. Egyik nap levágott és megsütött egy csirkét. A gazda épp vendégeket hívott ebédre aznap. De a csirke annyira csábító illatot árasztott, hogy menten összefutott tőle a nyál az ember szájában.

- Mindenképp meg kell kóstolnom ezt a csirkét, – mondta a szakácsné – hadd lássam elég sós-e.
És letörte az egyik szárnyát. Kicsit később, hogy észre ne vevődjön, letörte a másik szárnyat is. Kicsinként szépen megette az egész csirkét, majd a gazdához ment és így szólt: a csirkesült készen van, de a kések kicsorbultak, meg kellene fenni őket. A gazda nekifogott hát kést fenni. Eközben a szakácsné megvárta, míg a vendégek megérkeztek és így szólt hozzájuk:
- A gazdámnak elment a józan esze! Hallják hogyan feni a késeket? Meg akarja ölni magukat. Ezt hallva a vendégek hanyatt-homlok kiszaladtak a házból. Ezután a szakácsné visszament a gazdához és így szólt:
- Nocsak, milyen furcsa barátai vannak kendnek! Idejöttek, ellopták a csirkét és elfutottak mind!

- Ez egy igaz mese. Ismerem magát a szakácsnét. Fogalmatok sincs, hogyan kell mesét mondani. No, még egy esélyetek van, és azzal annyi! Tán csak nem fogok egésznap várni rátok. Ha most sem sikerül, hát bizony az enyémek vagytok mindörökre!
A két fiú, immár utoljára, tanácskozni kezdett. Végül, a boszorkány türelmetlenkedése hatására, mesélni kezdtek:
- Volt egyszer egy törpe, úgy hívták Kiki.
A boszorka hallgatott, mert, ő ugyan nem látott még törpét, de azért azt sem mondhatta, hogy hazugság.
- Ő volt a legóriásibb törpe.
A boszorka még mindig hallgatott, mert nem tudott nekik ellentmondani. Ki annak a megmondója, hogy milyen magas legyen egy törpe?
- A törpe legjobb barátja Mimi óriás volt. Ő volt a világ legtörpébb óriása. Jó barátok voltak. Egy napon elmentek, hogy meghódítsák a legcsúnyább szépség szívét. A legcsúnyább szépség a legbecsületesebb tolvaj lánya volt, akinek mindenalma volt. Ez az alma volt a legpirosabb zöldalma és énekelni is tudott. Minden este a legvidámabb szomorú dalokat énekelte. Ezek azok a dalok, melyek az ember lelkét édes keserűséggel töltik el. vagyona egy

A boszorka mocorgott egy kicsit, de nem szólt semmit. A fiú folytatta a mesét:
- Mikor a tolvaj házához értek, tanakodni kezdtek. Mindkettejüknek egyformán tetszett a lány. Most verekednünk kell? - kérdezték. Mert ez nem lenne jó, hisz barátok vagyunk. Kiki és Mimi – legendás barátság.
Ekkor mindkét fiú elhallgatott.
- És, és? Mi történt ezután?
- Elmondjuk, de tudd meg, hogy mi vagyunk Kiki és Mimi. Elmondjuk, ha kitalálod, melyikünk Kiki, és ki a Mimi.

A boszorka gondolkozott, és gondolkozott de sehogy sem tudta kitalálni az igazat. Nem volt más választása, meg kellett adnia magát. Be kellett tartania ígéretét, mely szerint a fiúkat megszabadítja a szamárfülektől. De megkérte őket, hogy mielőtt elmennek, mondják el neki a mese folytatását.
- Hát nagyon egyszerű. A legcsúnyább szépségnek volt egy lánytestvére. Ő volt a legszebb csúfság.
- Így mindketten – azaz mind a négyen – boldogan éltek.
- És, tovább?
- Tovább semmi. Megyünk a lagziba, jössz? Mert nem haragszunk mi rád.
De a legjobb rossz boszorkány nem ment el az esküvőre. Mert a mai napig sincs meggyőződve arról, hogy a Mimi és Kiki meséje igaz volt-e, vagy csupán egy rendkívül körmönfont, szemenszedett hazugság.