Élt egyszer egy kakas egy
kis falu
közelében az
erdőben.
Amikor beesteledett, kukorékolni kezdett egyfajta hangon,
pirkadatkor
megint kukorékolásba fogott egy
másfajta
hangon, s amikor már egészen megvirradt, ismét más módon kukorékolt.
Egy napon arra járt a
tigris és
megkérdezte tőle:
- Miért hivalkodsz a hangoddal? Minden este és
reggel olyan lármát csapsz, mintha
halálodra
készülnél. Senkit sem hagysz nyugodtan
aludni.
Erre a kakas azt válaszolta a tigrisnek:
- Semmit sem értesz. Azért kukorékolok. hogy
mindig figyelmeztessem a falu alvó lakóit, hogy meddig kell
aludniuk, mikor kell felébredniük, munkához fogniuk, hogy a betevő
falatot
megkeressék.
- Ugyan már ne légy ilyen ostobán
nagyképű és
kérkedő! Mert mire jó a kukorékolás?
Hitvány egy
állat vagy, csak nyugtalanítod az
embereket,
megtöröd a csendet, a mély álomban alvók nvugalmát. Fülük,
fejük fáj már
a te idegesítő rikácsolásodtól. Most azonban nyomban szét is téplek!
- Tigris! Ne pusztíts el elhamarkodottan.
Légy nagylelkű
és engedj szabadon. Hagyd meg az
életemet,
hogy a falu
parasztjainak
hasznára lehessek. Ha nem kukorékolok többet, hogyan fogják
megtudni, hogy mikor kell
munkába
állniuk? Mert jól figyelj: amikor először kukorékolok, a falusiak
azt mondjak egymásnak: "Ideje lefeküdni. nemsokára leszáll az
este." Amikor
másodszor kukorékolok a parasztok felébrednek felélesztik a tüzet,
felteszik a
rizst párolni
és a reggeli étkezéshez készülődnek. Harmadik kukorékolásomra pedig
az emberek egyből tudják, hogy hamarosan
egészen
kivilágosodik, s ideje munkába menniük.
Az alvó falusiak amikor meghallották a kakas
hangját amely a virradat közeledtét jelezte, felébredtek, felkeltek.
Munkába igyekezve az erdő szélén megpillantották a tigrist, amint
éppen arra részült, hogy megragadja a számukra annyira
értékes
kakast. A parasztok egymáshoz futottak segítségért, összefogtak,
kihegyezett
botokkal körbefogták és
megölték a
tigrist.
