|
MIAU
A Kutyus a pamlag elõtt aludt a szõnyegen. Álmában egyszerre csak úgy hallotta, mintha valaki azt mondaná: - Miau ! Felkapta a fejét, körülnézett - sehol senki ! "Biztosan álmodtam az egészet" - gondolta, és kényelmesen visszafeküdt. De megint csak azt mondta valaki: - Miau ! Ki nyávogott ? A Kutyus felugrott, körülfutotta a szobát, benézett az ágy alá, az asztal alá - sehol senki ! Felmászott az ablakpárkányra is. Meglátta a Kakast, amint az ablak elõtt az udvaron sétálgatott. "Biztosan ez ébresztett fel" - gondolta a Kiskutya, és kifutott az udvarra a Kakashoz. - Te nyávogtál ? - kérdezte. - Én nem nyávogok, én beszélek - csapkodott a Kakas a szárnyával, és tüstént elkiáltotta magát: - Kukurikuuú ! - Mást nem tudsz beszélni ? - Nem, csak azt, hogy "kukurikú" - válaszolta a Kakas. A Kutyus a hátsó lábával megvakarta a fülét, és visszament. Alighogy a lépcsõhöz ért, ismét megszólalt valaki: - Miau ! "No, most megvagy"! - szólt magában a Kiskutya, és mind a négy lábával kaparni kezdte a földet a feljárat alatt. Jókora lyukat ásott, s a lyukból egy szürke egérke ugrott elõ. - Te nyávogtál ? - kérdezte tõle szigorúan a Kiskutya. - Cin, cin, cin - cincogta a Kisegér -, én nem, de ugyan ki nyávoghatott ? - Valaki azt mondta, hogy "miau". - Közel ? - nyugtalankodott az Egérke. - Hát itt, egészen közel - felelte a Kutyus. - Juj, de félek ! Cin, cin, cin, - cincogta az Egérke, és besurrant a feljáró alá. A Kutyus elgondolkozott. Most pedig a kutyaól mellõl hallatszott jó hangosan: - Miau ! A Kiskutya háromszor is körbefutotta az ólat, de senkit sem talált. Odabent azonban valaki mozgolódott. "Itt van hát - gondolta magában. - Mindjárt megfogom !" - és közelebb lopódzot az ólhoz. Láncát csörgetve, hatalmas, bozontos kutya ugrott eléje. - R-r-r-r ! - morgott a Kutya. - Én... én csak megakartam tudni... - R-r-r-r- ! - Ön nyávogott talán ? - suttogta a Kiskutya, és behúzta a farkát. - Én ?! Talán gúnyolódsz, ebadta ?! A Kutyus ugyancsak szedte a lábát, elfutott a kertbe, és egy bokor alá bújt. És itt, éppen a feje fölött, valaki megint azt mondta: - Miau ! Kikukucskált a bokor alól. Az orra elõtt egy virágon bolyhos méhecske ült. "Itt van hát, aki nyávogott !" - és be akarta kapni a Méhet. - Z-z-z-z ! - zümmögött sértõdötten a Méhecske, és belecsípett a Kutyusba. A Kutyus feljajdult, nekiiramodott, a Méh utána. - Züm, züm, megcsíplek ! Züm, züm, megcsíplek ! Futott a Kutyus a tóhoz - és beleugrott a vízbe ! Amikor újra kidugta a fejét, a méh már nem volt sehol. És ekkor hirtelen megint nyávogott valaki: - Miau ! - Te nyávogtál ? - kérdezte csuromvizesen a Halat, amelyik mellette úszott el. A Hal nem válaszolt semmit, csak a farkával csapkodott, és eltûnt a tó mélyén. - Kva-kva-kva ! - nevetett a Béka, aki egy vízililiom tetején ült. - Hát te nem tudod, hogy a halak nem beszélnek ? - Talán bizony te nyávogtál ? - kérdezte a Kutyus a Békát. - Kva-kva-kva ! - hahotázott a Béka. - Milyen buta vagy ! A békák csak brekegnek. És beugrott a vízbe... A Kiskutya csuromvizesen, feldagadt orral hazaballagott. Szomorkodva feküdt a pamlag elé a szõnyegre. Egyszerre csak újból hallotta: - Miau ! Felugrott - és íme, az ablakpárkányon ott kucorgott a Cirmos. - Miau - nyávogott a Kiscica. - Vau-vau-vau ! - ugatott a Kutyus, aztán eszébe jutott, hogyan morgott a bozontos Komondor, és õ is morogni kezdett: - R-r-r-r ! A Cica felhúzta a hátát, és fújt: - S-s-s-s ! Aztán prüszkölt: Fr-fr ! És kiugrott az ablakon. A Kiskutya pedig szépen visszament a szõnyegre, és lefeküdt aludni. Most már tudta, ki nyávogott.
|