Kovács András
 Karácsonyi álom

 
Deres ágaikkal dermedten álltak az út menti fák: némán őrizték a fagyos csendet. A dombokkal, erdőkkel körülölelt kis falucska kéményei vígan pöfékelték  szürke  füstjüket  a  metszően  tiszta  levegőbe.  A  pára kristályfüzérré változott, s egy láthatatlan kéz a legszegényebb házikó udvarán magasodó fenyőfa ágaira  fűzte. Egész nap fagyott. Déltájban aztán az ólmos felhőkből hullani kezdett a hó, és néhány óra elteltével már puha, fehér takaró borította az egész völgyet.
   Ahol a falucska véget ért, s a kavicsos út az erdő homályába veszett, ott állt az a kicsiny házikó, melyben a kis árva Jankó éldegélt jóságos nagyapjával:  Senkijük  sem  volt  egymáson  kívül  és  nagyon  szegények voltak.
   Szenteste napján a konyhában kályha duruzsolt, ök a barátságos melegben kis bölcsőt faragtak Jézuskával. Amikor elkészültek megszólalt Jankó:
   - Nagyapó, most már van Jézuskánk, de még nincsen karácsonyfánk, ami alá odatehetnénk.
   - Teringettét, igazad van. - kapott a fejéhez nagyapó- Nosza, öltözz hamar! Induljunk gyorsan az erdőbe mielőtt a nyakunkra esteledik. Jézus születése napján azért mégsem maradhatunk karácsonyfa nélkül. Biztosan
jut nekünk is egy kicsiny fácska.
  A hóesésben nekiindultak az erdőnek. Hamarosan úgy néztek ki, mint két hóember.
   - No, nézd csak - mutatott nagyapó egy kis fenyőfára mutatva-, hát ez meg hogy kerülhetett ide a sok tölgy közé ?
   - Ne hagyjuk itt! Vigyük haza, hisz majdnem olyan árva, mint én.
   Nagyapót meghatotta a kisfiú kérése. Bár a föld nagyon kemény volt, mégis ügyesen sikerült tövestűl kiemelni a fát.
   -Most már nekünk is lesz igazi karácsonyfánk! -lelkendezett Jankó.
   Alig léptek néhányat, amikor erőtlen, csipogó hangra figyeltek fel. Egy  kis  rnadár  próbált  szabadulni  a  galagonyabokor  tövises  ágainak szorításából. Fent, a fészek melegéből ijedten nézték társai.
   - Nagyapó, segítsünk neki!
   Lassan, óvatosan emelték ki szúrós fogságából a kis madarat. Alaposan elfáradt, kicsiny szíve már alig  kalimpált,  a  szárnyait  sem bírta megemelni.
   - Na, most mi legyen, Jankó ?  - tette fel a kérdést nagyapó - Ha itt hagyjuk megfagy a hideg havon, vagy róka viszi el...
   - Tudom  már -derült fel  Jankó-, felviszem a fészkébe, ott  majd vigyáznak rá. a többiek. Azzal -nagyapó helyeslő pillantásaitól kísérve- belsó zsebébe, közvetlenül a szíve fölé csúsztatta az elgyötört kis jószágot. Óvatosan kezdett fölfelé kapaszkodni. Mikor már csak egy karnyújtásnyira  volt a fészektől, megállt és gyöngéden belehelyezte a madarat.
  Vidáman indult lefele. Ám lába alatt váratlanul ág reccsent. Gyorsan egy vastagabb felé kapott, de már túl későn. Nem érte el..  A tüskés bokorba huppant. Nagyapó rémülten ugrott, hogy elkapja. Szerencsére nem történt komoly baj, csupán a ködmönke bánta, mert azt bizony a tövisek összevissza szabdalták.
   - Nem fáj semmid ? Nem ütötted meg magad ?
   - Nem. - felelte szipogva.
   - Akkor miért sírsz ? Mi a baj ?
   - Hát, csak ez..  - mutatott zokogva. szakadt kabátkájára- Rongyos ködmönkében hogy köszöntsem a kicsi Jézuskát ? Hogy menjek az éjféli szentmisére, hogy kerüljek a kicsiny Király színe elé ?
   -  Elég csúnyán elszakadt az igaz, de te sokkal rosszabbul is járhattál volna. Örülj, hogy ép bőrrel megúsztad. Különben is, igazi hősként viselkedtél, hisz megmentetted egy gyönge kismadár életét. Ezt az Égi Király is meg fogja érteni. Hidd el: őt nem a külsőd fogja érdekelni, hanem a szíved. A ködmön miatt pedig ne búsulj, majd én megfoltozom.
  Mire hazaértek, bizony már egészen rájuk esteledett. A fácskát egy nagy virágcserépbe állítva a szoba közepén, egy asztalra tették.  lgaz, nem voltak csillogó díszek -csupán néhány színes papírba csomagolt dió, egy-két piros alma és három szál gyertya-, mégis nagyon szép karácsonyfa lett a kis fenyőből. Alatta pedig ott mosolygott a fából faragott kicsi Jézus. Karácsonyi dalokat énekeltek, s közben nagyapó megfoltozta a kis ködmönt. Az idő gyorsan elröppent. Lassan indultak az éjféli misére.    Lábuk alatt megcsikordult a hó, a harangok pedig csengtek-bongtak, visszhangzott belé az egész völgy. A templom fényei hívogató melegséggel áradtak a fagyos éjszakába. Száz és száz torokból szállt ég felé a Glória...
   Egy darabig Jankó ís énekelt, ám a szentbeszéd alatt elszenderedett. Álmában angyalok jöttek érte, karjaikba vették és egyenesen a betlehemi barlangistállóba röpítették. Az egyszerű, szegényes istálló láttán Jankó nagyon elcsodálkozott:
   - Ó, te kicsiny Gyermek, Isten szegénykéje! Gyalulatlan deszka jászol lett a bölcsőd ? Finom selyem helyett durva szalma a takaród ? Hisz te éppen olyan szegény vagy mint én. Nekem sincs semmim. Apátlanul, anyátlanul,  jóságos nagyapómmal élek. Rajta kívül senkim sincs e földkerekén.  De  azért  ajándékot én is adok neked: rád terítem ködmönkémet,  hogy  ebben  a  hideg  istállóban meg ne fázz. Nem szép az igaz, tudod. leestem a fáról.. Meglátod, jó  meleg lesz. - azzal foltozott ködmönkéjével betakarta a Kisdedet. Ebben a. pillanatban vette észre a délutáni kismadarat, amint ott repdesett a jászol felett. Szívét boldog melegség járta át.
   - Jézuska madara - mondta Szent József mosolyogva -, neked köszönheti az életét.
   A Boldogságos Istenanya szelíden megsimogatta a kisfiú fejét, és így szólt hozzá:
   -  Te adtad a legszebb ajándékot a fiamnak. Ne félj, kicsi Jankó, jóságodért elnyered jutalmad. Aki ilyen nagy ajándékot tud adni, annak a szíve nagyon gazdag. Vigyázz szíved gazdagságára, mert most már te is kincset hordozol: az Égi Király kincsét.
   Jankó, ahogy ott térdelt a barlangistálló hideg kövén, hirtelen nagyon  könnyűnek érezte magát. Legszívesebben szívére ölelte volna az egész világot. De sajnos az álom itt véget ért.
- Te aztán jól elbóbiskoltál. Végig aludtad a szentmisét. - köszöntötte szelíd korholással ölében ébredező unokáját nagyapó.
   ~ De én a Jézuskánál voltam, csak most nagyon fázom. -válaszolt boldog álmossággal Jankó.
   -  Mindjárt hazaérünk. A meleg szobában jó lesz beszívni a fenyö illatát.
  Nagyapó, én akkor lennék  a legboldogabb, ha abból a nagyon szép álomból legalább egy icipici a mi szegény otthonunkban is valóra válna.
  Nagyapó elszomorodott, most fájt neki a nagy szegénység, hisz semmivel sem tudta megajándékozni szegény kis árva unokáját. Szótlanul lépdeltek a havas utcán.
  Amint hazatérve beléptek a házba, alig akartak hinni a szemüknek: a fácska csodaszép díszekben ragyogott. A kopottas szoba meghitt karácsonyi fényben tündökölt. A fa alatt pedig egy vadonatúj ködmönke várta gazdáját. Még egy zacskó pipadohányt is találtak nagyapó nem kis örömére. Az asztalon finom kalács illatozott...
   - Itt jártak az angyalok! -ujjongott örömében Jankó- Hiszen megmondta a jóságos  Szűzanya:  "Elnyered jutalmad." Ó, nagyapó, ilyen boldog még sohasem voltam!
   Szegény nagyapó még mindig nem akart hinni a szemének. Egyre csak azt ismételgette:
   - Ugye, mindig mondtam, hogy a karácsonyi Kisded a szegények barátja..
   Megindult szívvel énekelte, most már nagyapó és unokája is: "Mennyből az angyal lejött hozzátok..."    Közben kint békésen hullt a hó, fent, az  égből mosolyogva néztek a földre az angyalok..