A NÉGY KIS EZERMESTER.

Erdõ szélén állt egy fatuskó, a tuskón egy házikó. Ebben a házikóban lakik Legyecske, a kis Béka, Sünike meg

Kakaska - Aranytaréj - Kakaska. Elmentek egyszer az erdõbe gombászni, virágot szedni, rõzsét gyûjteni, bogyót eszegetni.

Mentek, mentek az erdõben, és kiértek egy tisztásra. Körülnéztek, hát látják ám, hogy egy üres, gazdátlan szekér áll a tisztás közepén. Üres, gazdátlan szekér, annyi bizonyos, de azért nem akármilyen egy szekér ám az ! Minden kereke más és más: az egyik egy icike-picike kis kerék, a másik már nagyobbacska; a harmadik amolyan se nem kicsi, se nem nagy; a negyedik meg a legeslegnagyobb. A szekér réges-rég ott állhatott már, a gombák is elõbújtak alóla. Legyecske, a kis Béka, Sünike meg Kakaska csak álltak, álltak a szekér elõtt, bámulták, és tátott szájjal álmélkodtak. Egyszerre csak elõugrik egy nyúl a bokorból,  õ is nézi, kacarászik. - Tiéd ez a szekér ? - kérdik a Nyúltól. - Nem, ez a Medve szekere. Csinálta, csinálgatta egy ideig, de nem jutott a végire, hát kihajította. Azóta is itt áll.

- Hát akkor fogjuk meg, és vigyük haza ezt a szekeret! - mondta Sünike. - elkél majd a háztartásban.

- Úgy van, vigyük haza ! - helyeseltek a többiek. Nekiláttak hát mindnyájan, nyomták, lökték, taszigálták a szekeret, de az bizony nem mozdult. Húzták-vonták elõre-hátra. A szekér meg hol jobbra dõlt, hol balra. Hepehupás, rossz az út is, itt egy gödör, ott egy bucka. A Nyúl kacag, hahótázik, majd megpukkad nevettében: - Ki-hi-hi-hi-ne-he-he-hek is kell egy ilyen vacak, ha-ha-ha-ha- hasznavehetetlen szekér ! Mind a négyen elfáradtak, de sajnálták volna otthagyni - elkél majd a háztartásban.

Megint csak Sünike hozakodott elõ valamivel: - Hát akkor vigyük haza csak a kerekeket ! - Úgy van ! Gyerünk, igyekezzünk !

Leszerelték a szekérrõl a kerekeket, és hazagurították õket. Legyecske az icike-picike kis kereket, Sünike a nagyobbacskát, a kis Béka a se nem kicsi, se nem nagyot,. Kakaska pedig felpattant a legeslegnagyobb kerékre, szaporán rakosgatta a lábait, csattogtatta szárnyait, és azt kiabálta: - Kukurikúú ! A Nyúl nevette õket. - Micsoda csodabogarak, különféle kerekekkel karikáznak hazafelé ! Ezalatt a Legyecske, a kis Béka, Sünike meg Kakaska erõsen gondolkodóba estek: most aztán mihez kezdjenek velük ? - Én már tudom ! - szólalt meg Legyecske; azzal fogta az icike-picike kis kereket és egy irinyó-pirinyó kis rokkát csinált belõle. Sünike kitalálta: ha két kis botot erõsít a saját kerekéhez, talicska lesz belõle. - Én is kifundáltam ám valamit ! - brekegte a kis Béka, és a se nem kicsi, se nem nagy kereket a kútra szerelte, hogy könnyebben lehessen vizet húzni.

Kakaska pedig a legeslegnagyobb kereket a patak vizébe eresztette, sok-sok követ hordott oda mellé, és épített egy malmot.

Mindegyik keréknek hasznát vették a háztartásban. Legyecske fonalat fon a rokkán, a kis Béka vizet hord a kútról, öntözi a

kertet, Sünike gombát, bogyót, rõzsét szállít az erdõbõl talicskáján. Kakaska meg lisztet õröl a malomban. Egyszer aztán elment hozzájuk a Nyúl megnézni, hogy élnek, mit csinálnak. És úgy fogadták, mint egy kedves vendéget szokás. Legyecske kesztyût kötött neki,a kis Béka sárgarépával kínálta, Sünike - gombával és különféle bogyókkal, Kakaska meg töltött lepénnyel és túrós táskával. Elszégyellte magát a Nyúl. - Bocsássatok meg nekem - mondta. Kinevettelek benneteket, de most már látom, hogy akik ilyen ügyesek és leleményesek, mint ti vagytok, azoknak kis kerék, nagy kerék egyaránt hasznot hajthat.