Volt egyszer egy
szegény ember, annak a szegény embernek felesége, egy fia s egy
vörös tehene. Egyszer csak meghal a szegény ember felesége, s alig
telt el egy hónap, kettő, azt mondja a gyermeknek a
szomszédasszony:
- Te legényke, mondd
meg az édesapádnak, hogy vegyen el engem feleségül, mert én téged
tejbe-vajba fürösztgetlek, s hasábfával kenegetlek.
Mondja a gyermek az
apjának, hogy mit üzent a szomszédasszony.
Gondolja magában a
szegény ember: én bizony el is veszem. Ő is szegény, én is, az
igaz, egy koldustarisznyából kettő lesz, de majd csak lesz
valahogy.
El is vette feleségül a
szomszédasszonyt, de az olyan mostohán bánt a gyermekkel, hogy
mindig verte, s még amellett enni sem igen adott neki. A
mostohának volt három leánya, de milyen három leánya! A
legidősebbnek volt egy szeme, a másodiknak kettő, a harmadiknak
három. Ezek meg mindig csúfolódtak a szegény gyermekkel.
Egyszer a legényke
elviszi a vörös tehenet éjjelre legeltetni, s mikor estefelé
elővette a tarisznyáját, hogy egyék belőle, hát kenyér helyett egy
nagy darab tégla volt benne!
Megszomorodik a
legényke, még a könnye is kicsordult. Ahogy ezt látja a vörös
tehén, odamegy a legénykéhez, s azt mondja neki:
- Ne búsulj, te
legényke, hanem mondjad: “Aludjál el, egy szem”, mert a mostohád
utánad küldte az egyszemű leányát, hogy lesse meg, mit csinálsz.
Azután csavard ki az egyik szarvamat, abban elég tejet találsz.
Bezzeg, hogy egyszeribe
mondta a legényke: “Aludjál el, egy szem”, s az egyszemű leány
elaludt. Azzal kicsavarta a vörös tehén egyik szarvát, s abból a
tejet mind kiitta.
Másnap, amikor
hazament, csak elcsudálkozott a gonosz mostoha, hogy a gyermek nem
halt éhen. Este megint elment legeltetni, s mikor falatozni akart,
megint csak téglát talált a tarisznyában. Odamegy a tehén, s azt
mondja a megszomorodott legénykének:
- Hallod-e, legényke,
most a kétszemű leány leskelődik utánad, hát csak mondjad:
“Aludjál el, két szem”, azután csavarintsd meg az egyik szarvamat,
s annyi tejet igyál, amennyi csak beléd fér.
Úgy is tesz a legényke.
Azt mondja: “Aludjál el, két szem”, s a kétszemű leány mindjárt el
is alszik, azután megcsavarintotta a tehén szarvát, s jóllakott
tejjel.
Mikor reggel hazament,
még jobban elcsudálkozott a gonosz mostoha, hogy a “macska-béka”
gyermek nem halt meg az éhségtől. Kérdi a leányát, mit látott, mit
csinált az a gyermek, de a kétszemű leány nem tudott mondani
semmit.
Harmadnap a háromszemű
leány ment a legényke után leskelődni: de a legényke nem tudta,
hogy ennek három szeme van, mert a harmadik a nyaka csigáján volt.
Ő hát, amikor enni akart, csak azt mondotta: “Aludjál el, két
szem.” A két szem el is aludt, de a harmadik ébren maradt, s a
leány jól látta, hogy a legényke a tehén szarvából iszik.
Mindjárt hazafutott, s
megmondta az anyjának, hogy mit látott.
Aj, megmérgelődik a
gonosz mostoha, hogy az ő eszén így túljártak! Ahogy a legényke
hazajött a tehénnel, rávette az urát, hogy üttesse meg azt a dög
állatot, mert egy csepp tejet sem ad. Meghallja ezt a legényke,
kifut a pajtába, s nagy sírva elmondja, hogy mit hallott.
- Ne búsulj semmit -
mondta a vörös tehén -, csak kérd meg az apádat, hogy te üthess le
engem. Mikor kezedben lesz a fejsze, üsd fejbe a gonosz mostohát,
azzal szökjél fel a hátamra, s úgy elviszlek, hogy soha utol nem
érnek ez árnyékvilágban.
Úgy is tett a legényke.
Az apja megengedte, hogy ő üthesse meg a tehenet, ő pedig hirtelen
fejbe ütötte a mostohát, a kötelet elvágta, felszökött a tehén
hátára, s azzal, uzsgyi neki, vesd el magad! - úgy elnyargalt vele
a vörös tehén, hogy meg sem állott a rézrétig.
Ezen a réten a rézbika
volt a gazda. Amint megérkeztek, a vörös tehén elkezdett
legelészni, a legénykének pedig azt mondotta, hogy másszon fel a
legmagasabb jegenyefára, s ha jő a rézbika, kiáltson neki.
Egyszer csak jő a
rézbika, hogy hét singnyire szakadt ki a száján a láng. Lekiált a
legényke:
- Jő a rézbika,
vigyázz, vörös tehén!
A vörös tehén behúzódik
az árokba, s a rézbika nem találja meg, de közben felpislant a
fára, észreveszi a legénykét, s mondja neki:
- No, te vörös tehén
fia, János! Mondd meg az anyádnak, hogy holnap megküzdünk
életre-halálra! Készüljön rá!
Megijedt szörnyen a
legényke, mondja a vörös tehénnek, hogy mit üzent a rézbika.
- Ne félj - vigasztalta
a tehén -, csak ma jól ehessem, ihassam, holnap megölöm.
Másnap reggel el is
jött a rézbika, bömbölt, hogy a föld is rengett belé.
- Állj ki, vörös tehén,
ha az én rétemre mertél jönni!
Ki is állott a vörös
tehén, neki a bikának, s egy öklelésibe úgy megdöfte, hogy
egyszeribe vége volt.
- No, fiam, most már
menjünk innét - mondta a tehén.
A legényke felült a
tehén hátára, s másnapra kelve megérkezett az ezüstrétre. Amint
odaértek, elkezdett legelészni a tehén, a legényke pedig
felmászott a legmagasabb jegenyefára, s onnét nézte, hogy jő-e az
ezüstbika, mert ez volt az ezüstrét gazdája.
Hát jött biz az
egyszeribe szörnyű bömböléssel, szakadt a láng a szájából vagy
tizennégy singre.
Kiáll a vörös tehén,
összecsapnak. Küzdenek három teljes óráig, egyik sem tudja
legyőzni a másikat. A fejük felett kárognak a varjak, s az
ezüstbika felkiáltott nekik:
- Hé, varjak, adjatok
egy csepp vizet, mert mindjárt dögöt adok.
Azt mondja a vörös
tehén:
- Hozzatok nekem, hé,
mert én kettőt adok!
A varjak a vörös
tehénnek hoztak vizet, mindjárt erősebb lett, s megölte az
ezüstbikát.
Az ezüstrétről indultak
az aranyrétre. Hét nap s hét éjjel mind mentek, s akkor értek
helybe.
A legényke megint csak
felmászott a legmagasabb jegenyefára, a tehén pedig legelészett a
réten. Egyszerre csak kiált a legényke.
- Vigyázz, vörös tehén,
jő az aranybika!
Jött is, de úgy, hogy
hetven singre szakadt a láng a szájából. A tehénnek még nem gyűlt
volt elég ereje, behúzódott egy árokba. Az aranybika bömbölt
szörnyűségesen, s felszólalt a jegenyefára:
- Hallod-e, te vörös
tehén fia, János! Mondd meg az anyádnak, hogy holnap jó hajnalban
megint eljövök, s akkor itt találjam, mert én küzdeni akarok vele
életre-halálra!
Másnap jó hajnalban el
is jött pontosan az aranybika, de most a vörös tehén sem bújt el
előle. Összecsapnak, türkölőznek, vagy hat óráig küzdölődnek, de
egyik sem tudta legyőzni a másikat.
Mikor már látták, hogy
így semmire sem mennek, az aranybika keresztülbucskázott a fején,
s lett belőle egy kerék, a vörös tehén nemkülönben, s abból is
lett egy kerék. A két kerék kiment két hegy tetejére, onnét
egyszerre megindultak, s összeütköztek, de egyik sem tudott ártani
a másiknak.
Azt mondja most az
aranybika:
- No, hallod-e, te
vörös tehén, még próbáljunk egyet. Én leszek kék láng, s te légy
vörös láng, s égessük egymást.
Úgy lett, amint az
aranybika mondta, égetik, égetik egymást, de csak nem tudnak
egymásnak ártani.
Amíg így kínlódnak,
elrepül felettük három varjú. Felkiált a kék láng:
- Hé, varjak, hozzatok
vizet, s öntsétek a vörös lángra, mert dögöt kaptok.
Azt kiáltja a vörös
láng:
- A kék lángra
öntsétek, mert én három dögöt adok.
A varjak hoznak vizet,
s kioltják a kék lángot. Most már a vörös tehén egészen szabadon
legelészhetett a három réten, János pedig, mikor akkorára
cseperedett: ott, az aranyrét túlsó felén, ni, lakott egy király -
annak elvette a leányát, s ma is él, ha meg nem halt.
|