Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy kandúr, egy rigó és egy aranyos tarajos kiskakas. Az erdőben laktak egy kunyhóban. A kandúr és a rigó eljárt fát vágni, a kiskakast pedig otthon hagyták. Így történt ez minden reggel.
Amikor a jó barátok elmentek, szigorúan a lelkére kötötték:
- Messzire megyünk, te maradj itthon, tarts rendet a házban, de meg se nyikkanj, ha jön a róka, az ablakon se nézz ki!
Amint megtudta a róka, hogy a kandúr és a rigó nincsenek otthon, odaszaladt a kunyhóhoz, leült az ablak alá és elkezdett énekelni:

Kiskakas, te kiskakas,
szép aranyos, tarajas,
kényes, fényes szárnyú,
bársonyos szakállú.
Ábrázatod megmutasd, 
adok Neked rézgarast!

A kiskakas kidugta a fejét az ablakon. A róka a karmai közé kapta s vitte a rókalyukba.
A kiskakas kiabálni kezdett:

Visz a róka, jaj nekem, 
hét határra fut velem.
Hegyen át, réten át, 
erdőn, völgyön éren át!
Rigó, kandúr! Segítsetek!

A kandúr és a rigó meghallotta a hívást, üldözőbe vették a rókát, s visszaszerezték tőle a kiskakast.
Nemsokára a kandúr és a rigó ismét az erdőbe mentek fát vágni. Mielőtt elindultak, megint a lelkére kötötték a kiskakasnak:
- Jól vigyázz most magadra! Ne hallgass a rókára, ne nézz ki az ablakon, mert ma messzebb megyünk, nem halljuk meg, ha kiabálsz.
Elment a kandúr és a rigó messzire az erdőbe fát vágni. A róka meg csak erre várt. Ott termett, és elkezdett énekelni:

Kiskakas, te kiskakas,
Szép aranyos, tarajas,
kényes, fényes szárnyú,
bársonyos szakállú.
Ábrázatod megmutasd, 
adok Neked rézgarast!

Lapult kakaska, hallgat. A róka újra kezdi:

Gyerekek jöttek sereggel,
búzát szórtak marokkal,
fölkapkodták a tyúkok,
kakaskának mi jutott?

Erre már a kiskakas is kidugja a fejét az ablakon.

-Az ám, kakaskának mi jutott?

A róka megragadta, és már vitte is a karmai közt a rókalyukba. Lármázott a kakas:

Visz a róka, jaj nekem, 
hét határra fut velem.
Hegyen át, réten át, 
erdőn, völgyön éren át!
Rigó, kandúr! Segítsetek!

A kandúr és a rigó meghallotta a hívást, és máris indultak a rókalyukhoz. A kandúr futott, a rigó repült. Utolérték a rókát, s visszaszerezték tőle a kiskakast.
- Még ez egyszer kiszabadítottunk - mondták neki -, de legközelebb igazán vigyázz!
Telt múlt az idő, a kandúr és a rigó ismét az erdőbe mentek fát vágni. Mielőtt elindultak, igen szigorúan a lelkére kötötték a kiskakasnak:
- De most aztán kakaska, jól vigyázz most magadra! Ne hallgass a rókára, ne nézz ki az ablakon, mert most még messzebb megyünk, s nem halljuk meg, ha kiabálsz.
Elment a kandúr és a rigó még messzebb az erdőbe fát vágni. A róka meg ott termett, leült az ablak alá, s elkezdett énekelni:

Kiskakas, te kiskakas,
szép aranyos, tarajas,
kényes, fényes szárnyú,
bársonyos szakállú.
Ábrázatod megmutasd, 
adok Neked rézgarast!

A kiskakas nem moccan, hallgat. A róka ismét rázendít:

Gyerekek jöttek sereggel,
búzát szórtak marokkal,
fölkapkodták a tyúkok,
kakaskának mi jutott?

Lapult a kakaska. A róka meg fújja:

Emberek jöttek sereggel,
gyöngyöt szórtak marokkal. 
Fölkapkodták a tyúkok,
kakaskának mi jutott?

A kiskakas ezt már nem hagyta szó nélkül, nem hallgatott a jó szóra, is kidugta a fejét az ablakon és elkukorékolta magát:

-Az ám, kakaskának mi jutott?

A róka myakon csípte a kiskakast, és már vitte is a karmai közt a sötét erdőn túlra, a sebes folyón túlra, a magas hegyen túlra a rókalyukba.
Kiabálhatott a kaakaska, ahogy a torkán kifért, hívhatta a kandúrt meg a rigót, azok bizony nem halották. Amikor aztán hazaértek, látják ám, hogy a kiskakas nincs sehol.
A kandúr és a rigó a róka nyomába eredt. Futott a kandúr, repült a rigó, követték a róka csapását a rókalyukig. Ott a kandúr kapta a citeráját, és pengette-zengette:

Csendülj, pendülj citerám,
szólj arany húrocskám!
Benn fekszik e róka koma
meleg puha vackán?

Hallgatja a róka, hallgatja, s ekkép gondolkozik:
"Csak megnézem már, ki citerázik ilyen szépen s ki dalol ilyen édesen."
Kapta magát, s kibújt a rókalyukból. A kandúr és a rigó csak erre vártak, megragadták, ütötték-verték, ahol érték, amíg csak el nem hordta az irháját.
Akkor fogták a kakast, beültették egy vesszőkosárba, s hazavitték.
Azóta is boldogan élnek, ha meg nem haltak.