A. TOLSZTOJ
|
|
Élt egyszer egy öregapó meg egy öreganyó. Volt egy lányuk, Aljonuska, meg egy fiuk, Ivanuska. Meghalt az apóka, az anyóka is utánament hamarosan. Egyszál-egyedül maradt Aljonuska meg Ivanuska. Útnak eredt Aljonuska, kézen fogta Ivanuskát, s nekivágtak a világnak, szerencsét próbálni. Mentek, mendegéltek, nagy mezőre értek. Megszomjazott Ivanuska: - Aljonuska húgocska, igen szomjazom! - Tűrjed, Ivanuska, amíg kúthoz érünk! Mennek, mendegélnek - perzsel a nap, messzi a kút, nagy a hőség, megizzadnak. Ökörnyomot vesznek észre, színig tele vízzel. - Aljonuska húgocska, iszom én belőle! - Ne igyál, ne igyál, Ivanuska bátyuska, kisborjúvá változol! Szót fogadott Ivanuska. Mentek, mendegéltek. Tűzi a nap őket, nincs kút a közelben, rekkenő a hőség, igen megizzadnak. Patanyomot látnak a földön, friss víz csillog benne. - Aljonuska húgocska, hadd iszom belőle! - Ne igyál, ne igyál, Ivanuska bátyuska, kiscsikóvá változol! Felsóhajtott Ivanuska. Folytatták az utat. Tűzi a nap őket, nincs kút a közelben, rekkenő a hőség, ugyan melegük van. Kecskenyomot látnak a fűben, színig tele vízzel. Azt mondja megint csak Ivanuska: - Aljonuska húgocska, bizony szomján halok, ha ebből nem ihatom! - Ne igyál, ne igyál, Ivanuska bátyuska, kiskecskévé változol! Nem fogadott szót Ivanuska, jót ivott a kecskenyomból. Jót ivott belőle - s kiskecskévé változott! Hívja, szólogatja Aljonuska húgocska, de Ivanuska helyett csak egy fehér szőrű kiskecske szökdel a nyomában. Sírva fakadt Aljonuska, leült egy boglya tövébe, ott sírt, ott kesergett, a kecskegida meg ott ugrabugrált körülötte. Arra ment egy kalmár: - Mi a bajod-bánatod, szép hajadon? Elpanaszolta neki Aljonuska minden baját-bánatát. - Mondanék én egyet: légy a feleségem. Aranyba-ezüstbe öltöztetlek, s velünk lakhat a kiskecske is, Ivanuskád bátyuskád. Gondolkodott, gondolkodott Aljonuska húgocska, s feleségül ment a kalmárhoz. Békén éltek, jól megfértek, velük élt a kiskecske is, egy asztalnál evett-ivott Aljonuska húgocskával. Egy nap a kalmár messzi útra indult. Alig tette ki a lábát, előtermett egy boszorkány. Megállt Aljonuska ablaka alatt, s onnan hívta, hívogatta, mézes szóval szólogatta, menjen vele fürdeni. Ki is csalta Aljonuskát a házból, s elvezette a folyóhoz. Ott a parton leteperte, követ kötött a nyakába, s a vízbe vetette, a mély vízbe, örvényesbe, hínárosba, iszaposba. Maga pedig nyomban átváltozott Aljonuska húgocskává, felöltözött a ruhájába, s ment a kalmár házába. Nem ismert rá senki. Hazatért a kalmár - maga is azt hitte, hogy Aljonuska az, a felesége. Csak a kiskecske tudott mindent. Búsan lógatta a fejét, se nem evett, se nem ivott. Reggeltől estig a folyóparton járkált, hívta, szólongatta húgocskáját, Aljonuskáját:
Aljonuska, kis húgocska, Meghallotta a boszorkány, mit mondogat a kiskecske a parton, s kérni kezdte kalmár urát, hadd vágja le a kiskecskét. Sajnálta a kalmár, fájt a szíve érte, megszerette a kis gidát. De a boszorkány nem hagyta békén, egyre csak azt fújta, hajtogatta, mit tehetett a kalmár - ráállott: - Hát vágd le, no!... Rakatott a boszorkány nagy tüzet, lobogót, ropogót, forraltatott vizet egy nagy üstben, zubogót, lobogót, fenette a nagykést, élesre fenette... Megtudta a kiskecske, mit forral ellene a boszorkány. Rimánkodni kezdett a kalmárnak, nevelő apjának:
Eressz el a víz partjára, Megengedte a kalmár: - Eredj, kiskecském! Elszaladt a kiskecske a folyó partjára, panaszosan így kiáltott:
Aljonuska, kis húgocska, Aljonuska a folyó mélyéből felkiáltott néki:
Nem mehetek, Ivanuska, Keresi a boszorkány a kiskecskét, sehol sem találja, szalajtja a szolgáját: - Kerítsd meg, kerítsd meg, vezesd ide hozzám! Megy a szolga a folyó partjára, ott futkos a fehér kecske, húgocskáját hívogatja, panaszosan szólogatja:
Aljonuska, kis húgocska, Aljonuska a folyóból, az örvényes mélyből felfelelte neki:
Nem mehetek, Ivanuska, Visszafutott a szolga a házba, ott elmondta a kalmárnak rendre, amit látott. Embereket hívtak, mentek a folyóra, selyemhálót bevetettek, kirántották Aljonuskát. A nagy, nehéz követ leoldották a nyakáról, forrásvízben megmerítették gyönge testét, pompás ruhába öltöztették. Életre kelt Aljonuska húgocska, szebb lett, mint valaha. A kiskecske meg örömében hármat bukfencezett, s visszaváltozott Ivanuska bátyuskává. Volt nagy öröm, vigalom! A gonosz boszorkányt meg ló farkához kötözték, és világgá kergették.
|