Karácsonyi csoda

A falu végén, kis kopott házikóban élt Ferkó. Árva gyerek volt szegény, sem édesanyja, sem édesapja, csak a nagyapja nevelte őt, elég szűkös, szegényes körülmények között.
December volt, szép nagy hó esett, örvendezett is Ferkó, hogy de jó, szép fehér lesz a karácsony.

Szegénységében is boldog volt Ferkó, annyira bízott abban, hogy lesz nekik is karácsonyfájuk:
-Nagyapó , ugye nekünk is lesz szép illatos fenyőfánk? Amit majd szépen feldíszít az angyalka?!
A nagyapó csendben, fájdalmasan megszólalt: - Nem tudom, kis unokám. Lehet, az idén meg kell elégednünk a mások által hagyott fenyőgallyakkal, és hogy bár pár szem szaloncukor jusson rá. És a nagyapó elfordult, hogy a kis unokája ne lássa, amint a szeme sarkából leperegnek a könnycseppjei…

Véletlenül fültanúja volt a beszélgetésnek egy falubeli jószívű legény. És mivel a karácsony már a kertek alatt járt, hát azonnal cselekvésnek látott. Felkereste pár jó cimboráját, néhány kedves hajadont és elmesélte, mit hallott a kis árva házánál, hát tegyenek értük valamit. A fiatalság lelkesen fogadta az ötletet, és munkához láttak.
Másnap Nagyapó is korán kelt, karjára akasztotta a fejszéjét, maga után húzta a szánt és elindult az erdőbe, hogy ha törik, ha szakad, de a kis unokájának fát vág. Az erdőbe érve mustrálgatta a fákat : - ez túl magas, ez túl fiatal, ennek gyengécskék az ágai, ez meg túlságosan szép…sajnálta kivágni a szép fiatal fenyőfát. Végül nagy sóhajjal csak nekifohászkodott, kiválasztott egy egészen aprócska fát, odalépett melléje és a fejszéjét a magasba emelve már-már lesújtani készült. És lássatok csodát, a kis fa magától kidőlt. Megörvendett nagyapó, mégsem ő vágta ki a fácskát, hamar a szánkóra rakta, és boldogan húzta haza. Otthon cserépbe ültette a kis fácskát és úgy tette el a fásszínbe.
Végre eljött a várva várt nap, nagyapó a cserépbe ültetett fácskát bevitte a szobába, az ablak mellé állította és azt a pár szaloncukrot, amit úgy kért kölcsönbe még tegnap, felaggatta a fácska ágaira. Ferkó közben a konyhában öltözködött, ahova hamarosan a nagyapó is követte és ö is öltözködni kezdett:
- Meg kell adni a módját kis unokám, igaz ugyan, hogy újra és fényesre nem telik, de nekünk a kopott is épp olyan jó, ha tiszta, mint az új.

Amíg odabent öltözködtek, társalogtak és készültek, hogy a maguk szűkös, szegény módján megünnepeljék a karácsonyt, azalatt a falubeli fiatalok belopakodtak a házba, a kis fácskát kivitték vissza a fásszínbe és a helyébe egy gyönyörű szép nagy fát állítottak, szépen faragott fatalpakkal. Még ezüstösen csillogó szálak is kerültek rá, sok-sok szaloncukor és piros meg sárga színűre festett üveggömbök. Csendben, szótlanul végezte mindenki a rá kiszabott feladatát, nehogy a kis konyhában megneszeljenek valamit a háziak. És amikor a fa már csillogott és villogott alája kerültek a csomagok. Nem voltak abban egyebek, mint egy –egy rend új ruha, a Ferkónak meg fából faragott játékok. A jólelkű fiatalok kiosontak a házból és óvatosan az ablak mellől lesték tovább az eseményeket.

Amikor Ferkó és a nagyapja a szobába léptek, a szemük-szájuk elállt a csodálkozástól.
Szégyen ide, szégyen oda, de biza a nagyapó szája is tátva maradt a csoda láttán.
Az ablaknál leskelődő egyik legény intett, erre a távolból zeneszó csendült fel.
Ekkora örömöt még nem látott a világ, a kis árva Ferkó boldogan ugrott a nagyapja nyakába és kicsorduló könnyeivel küszködve úgy köszönte hálásan a gyönyörű szép karácsonyt:
- Köszönöm, köszönöm, köszönöm te drága Nagyapó. Te igazi varázsló vagy!
A nagyapó eleinte megszólalni sem tudott, de csak kinyögte:
- Boldog vagyok, mert te örülsz, de ….de a varázsló nem én vagyok!
És mintha érezte volna az ablak előtt leskelődőket, oda pillantott és hálásan elmosolyodott, majd ajka egy köszönöm szót formázott.

A fiatalok boldogan összeölelkezve mentek maguk is haza a saját karácsonyfájuk mellé, szívükben meleg érzelemmel, hogy nekik olyan falujuk van, amelyben minden házban szépen feldíszített karácsonyfa áll, és amely alatt ajándék is van.
A kis Ferkó meg ahogy kicsodálkozta, kiörvendezte magát, jó éjszakát kívánva a nagyapónak kis ágyába lefeküdve magával vitte vadonatúj játékocskáit. Boldog és megelégedett álomra hajtotta a fejét, hamarosan már álmodott is, szép szárnyas angyalkákkal, kis Jézuskával, a játékaival.
Álmában egyszer mosolyra húzódott kis szája, mintha csak azt mondaná….:-Köszönöm!

A kis fenyőfa meg a gondos ápolásnak hála, szép gyökeret eresztett a cserépben. Azt tavasszal a nagyapó elültette a ház mellé, e csodálatosan szép karácsony éjszakának az emlékére.

Igen, így is történt, így is történhetett volna, talán meg is fog történni…Ez volt egy igazi karácsony, mindannyian, akik ebben részt vettek, ennél szebb karácsonyt nem éltek meg…boldogok voltak, mert adhattak, elsősorban örömöt, boldogságot, és boldogok voltak, mert kaptak, jóleső melegséget a szívben.