Volt egyszer egy kislány. Anasztázia, aki nagyon szeretett a lompos padláson játszani.

            Egyszer rátalált egy öreg dobozkára. Amikor kinyitotta, talált benne egy csodálatos arany fülbevalót, amit valami titokzatosan csillogó zöld kő ékesített. Anasztázia azonnal a szobájába szaladt, és a tükör előtt felpróbálta. Igen ám, de amint a fülébe tette, lassan felemelkedett a földről, a ruhája átváltozott fényes, zöld selyemruhára, a haja pedig szőke lett.

 A szobája palotává vált, s ő körbe repülhette az egész szobát. Egy ideig nem merte elmondani senkinek, hogy tud repülni. Egy alkalommal viszont, amikor elment bevásárolni, ott látott egy ugyanolyan fülbevalót, mint az övé. Azt azonnal megvásárolta, mert azt hitte, hogy az is titokzatos. De amikor kipróbálta, mégsem történt semmi. Hát újra elment a boltba, hogy visszavigye. Amikor az eladónak elmesélte mi történt, az eladó irigy lett rá a fülbevalója miatt, ezért azt állította, hogy a kislány boszorkány, amit szét is kürtölt az egész városnak.

Anasztázia ezek után, amint szokta is, átment a szomszédba játszani. Onnan viszont elzavarták, szó szerint, így:

-         Menj el, te repülő boszorkány!

Szegényke, csalódottan hazaballagott. Rájött, hogy csakis az eladónő mondhatta el, ezért felvette a fülbevalóját, és oda repült a boltba az eladónőhöz.

Megkérdezte:

-         Te mondtad azt, hogy boszorkány vagyok?

-         Igen! - válaszolta az eladó.

-         De én nem is vagyok boszorkány! - védte magát Anasztázia.

Az eladónő elszégyellte magát, és bocsánatot kért a kislánytól. Ezután összehasonlították Anasztázia fülbevalóját a boltival, és rájöttek, hogy a bolti ékszer nem aranyból készült. Ezután az eladó elmondta az egész városnak, hogy Anasztázia nem is boszorkány, hanem egy aranyos kislány, és kiderült minden.

Azóta sok ilyen fülbevalót készítettek, és most már csapatosan repülnek, még a boltosok is. És még repülőt sem használnak!

Ha titok ki nem derült volna, az én mesém is tovább tartott volna!