Voltam egy országban, ahol csudálatos
dolgokat láttam.
Láttam egy tehenet a háztetőn feküdni,
közben elégedetten kérődzött.
Egy szúnyog röpködött körülötte, akkora
volt, mint egy ló.
Négy jó barát sétálgatott egymás mellett:
egy süket, egy vak, egy néma és egy béna.
Egyszerre a vak meglátott egy nyulat, a
néma odakiáltott a süketnek, hogy fogja meg, a béna utolérte
és agyonütötte egy fogpiszkálóval.
Kimentem a folyópartra.
A folyó tíz méter magasan folydogált.
Kint a parton mászott egy hal, miközben
egy szarvas repülve menekült előle.
A hal mégis megfogta, és pár pillanat
alatt megette vacsorára.
A folyóban egy nagy vaskalapács úszott,
az üllő kísérte.
Hideg téli nap volt, levetkőztem félmeztelenre, hogy ne legyen
melegem.
Elsétáltam a mezőre. A fákon a búza már
javában érett.
Éppen várták az aratókat, hogy
lekaszálják. Később bementem egy házba, kinyitottam az
ablakot, hogy a hazugság kiszálljon.
Tegyétek ti is ugyanazt!
|