A sovány ember kövér malaca

Volt egyszer, hol volt, hol nem volt, az Óperenciás-tengeren is túl, volt egyszer egy sovány ember. Ez a sovány ember olyan bánatosan sovány volt, alig nyomott három mázsát.

A sovány embernek volt egy kövér malaca. Hároméves volt a malac, s három kilót nyomott. A sovány ember azt szerette volna, ha a malaca meghízik. Ezért aztán minden hónapban megetette. Adott is neki rengeteg moslékot, egy egész literrel.

Hízott is a malac, szakadatlanul hízott. Minden etetés után három dekával nehezebb volt. A sovány ember ezt nagyon kevesellte. Bánatában még az ételt is megvonta magától. Mégis három kilót hízott minden evésnél.

A sovány embernek volt egy még nála is soványabb felesége. Olyan sovány volt szegény, alig négy mázsa lehetett, de lehet, hogy még annyi se. A sovány asszony alig evett. Reggelire nem ivott többet három liter tejeskávénál, kenyeret is csak kettőt aprított bele. Azt a három méter kolbászt, amit hozzá evett, ne is számítsuk, hiszen semmi az.

Sovány volt az ebédje is a sovány asszonynak. Három hordó levessel kezdte. Utána nagy nehezen elfogyasztott egy-két szopós borjút kirántva, hozzá három véka zsírban sült krumplit hagymával s öt üveg uborkát hozzá savanyúságnak.

Vacsorára még ennyit sem evett a sovány asszony. Nagy szomorúan belevert a serpenyőbe harminc tojást, azon elterített tizenöt jércét, s azt kisütötte szép csendesen. Ha már kisütötte, meg is ette, de közben szakadt a könnye, hogy ilyen keveset eszik. Aztán, hogy egy kicsit meg­vigasztalódjék, még elrágcsált huszonhárom dobostortát.

Haragudott is a sovány ember a sovány asszonyra, hogy csak piszkálja az ételt, nem eszik rendesen. Pörölt vele, hogy egyék többet, ne vonja meg a szájától a falatot. De a sovány asszony egyre azt hajtogatta, hogy többet ő nem bír enni.

Dühbe jött a sovány ember, s azt mondta:

- Ha te nem eszel, minek hizlalom a malacot? Inkább dögöljön meg!

Nyakon fogta a malacot, s dühében úgy földhöz teremtette, hogy a malac meg sem nyikkant, hanem százfelé ment. Ekkor már nagyon meghízott a malac. Lehetett három kiló harminc deka is. Most mégis százfelé ment.

Körülállta a malacot a sovány ember meg a sovány asszony, s tanakodott, hogy mitévők legyenek. Utóvégre azt határozták, hogy óriási disznótort csapnak. Ki is doboltatták, ki is trombitáltatták a faluban, hogy mindenkit szívesen látnak disznótorra.

Jöttek is az emberek, jöttek csőstül. Jöttek a szomszédból, jöttek messzibbről, jöttek szegények, jöttek gazdagok, jöttek koldusok, jöttek hercegek, királyok, kondások, pásztorok, fazekasok, mészárosok, bicskások, postások. Mindenki eljött.

Mikor már annyian összegyűltek, hogy többen be sem fértek volna a sovány ember házába, a sovány ember intett a szolgának, hogy hozhatja a malacot. Hozta is azon nyomban.

Ahogy behozta, a sovány asszony odalépett a malachoz, s egy harapással megette az egész malacot.

- Hát ezt miért csináltad? - kérdezte a sovány ember.

- Csak azért, mert megjött az étvágyam - felelt a sovány asszony.

Ha a sovány asszonynak nem jön meg az étvágya, mindenki jóllakhatott volna a malacból. Mivel azonban megjött az étvágya, senki sem lakott jól. Még a sovány ember sem. Azóta ő is megsoványodott, a felesége is megsoványodott. Úgy megsoványodtak, be sem férnek a házba.