Rák-e vagy mász?
Volt egyszer egy papné. Ennél a papnénál
szolgált egy lány. A papné egyszer telirakta piszkos tányérral,
tállal, fazékkal, csuporral a kosarat, s elküldte a szolgálót,
hogy mosogassa el az edényt a pataknál.
Mosogat a szolgáló a patak vizében. Hát
ahogy mosogat, látja ám, hogy egy rák mász elő a vízből. Mivel
soha rákot nem látott volt, elbámészkodott rajta, s találgatni
kezdi, hogy miféle istenteremtése lehet.
Arra hajt egy huszár lóháton. A szolgáló
rámutat a rákra, s megkérdi a huszárt:
- Ugyan bizony, vitéz uram, mi az isten
csodája az ahajt?
Mire a huszár így válaszolt:
- Az ahajt, húgom, rák.
Megbátorodik erre a szolgáló, közelebb lép
a rákhoz, vizsgálgatni kezdi. Mikor már eleget vizsgálta,
megrázza a fejét:
- Nem rák az, hanem mász.
Megrázza a huszár is a fejét:
- Az bizony rák.
- Már hogy volna rák, mász
az! - csattant föl a szolgáló.
- Az bizony rák - mondta
harmadszor is a katona.
A szolgáló nagyot dobbantott, úgy elöntötte
a méreg. Kiabálni kezdett torkaszakadtából:
- Ugyan bizony, vitéz uram, miféle lélekkel
mondhatja ráknak, mikor én jól látom, hogy mász?
A huszár sem hagyta magát, kiabált ő is:
- Hát húgomasszony miféle lélekkel
mondhatja másznak, mikor én jól látom, hogy rák?
- Én sem vagyok sem vak, sem bolond
- perelt a szolgáló -, s tudom, hogy amit ahajt látok, mász,
nem pedig rák!
- Hát én talán vak vagyok, bolond
vagyok - kiáltott vissza a katona -, hát én talán nem tudom,
hogy ami ahajt mozog, nem mász, hanem rák!?
Elfogta a pulykaméreg a szolgálót, fogta a
kosár edényt, földhöz teremtette, hogy miszlikbe tört mindahány.
- No - mondja -, az isten engem éppígy
törjön össze, ha nem mász.
Ahogy ezt hallotta, leugrik a huszár a
lováról, kirántja a kardját, szétdarabolja a lovát apróra:
- No - mondja -, a hóhér éppígy daraboljon
szét engem, ha nem rák!
Azzal a huszár tovább folytatta az útját
gyalogszerrel. Hazament a szolgáló is. Mikor meglátja az üres
kosarat, megkérdi tőle a papné:
- Hát az edényt hol hagytad, lelkem?
A szolgáló elbeszélte, hogy mi történt
közte meg a huszár között a másszal meg a rákkal.
Ahogy hallgatta, pirosodni kezdett a papné feje, mint a cékla.
Reszketett a hangja, mikor megkérdezte:
- Hát ezért tettél nekem ekkora kárt?
Ezért, lelkem?
- Hát hogy hagyhattam volna annyiban -
felelt a szolgáló -, mikor jól láttam, hogy mász az, nem
egyéb, s az a gaz huszár mégis azt hajtogatta, hogy rák!
Körülnézett a papné, hogy a mérgét mivel
csapolhatná meg. A kemencében éppen égett a tűz. Kapja a
bundáját, bevágja a lángok közé.
- Így égessen el engem is a tűz - mondja -,
így égessen el, ha mind a ketten bolondok nem voltatok!
Nyílik az ajtó, a pap jön a templomból.
Vállán a palást. Ahogy belép, köhögni kezd, olyan sűrű a füst.
Megkérdezi:
- Ugyan bizony mi bűzlik itt?
Elbeszéli a papné, hogy mi történt a rák
meg a mász miatt. A pap hallgatja, hallgatja, aztán
egyszer csak lerántja a palástot a válláról, maga ráugrik, s
tiporni kezdi a küszöbön. Mikor ronggyá tiporta, így szól:
- Így tiporjon meg engem a falu bikája, ha
mind a hárman bolondok nem voltatok!
Odaérkezik a kántor. Volt egy borja,
elbogárzott a pap udvarára. Jött, hogy hazahajtsa. De mikor
látta, hogy a pap palástját tiporja, megkérdezte, mi történt.
Elbeszélt a pap mindent, ahogy kellett.
Hallgatja a kántor csendben, de aztán fölkap egy botot, s úgy
vágja fejbe a borjút az ajtó előtt, hogy menten fölfordul, ezt
mondja rá:
- A tüzes mennykő így üssön fejbe engem, ha
mind a négyen bolondok nem voltatok!
Épp arra jár egy vándorkereskedő. Kérdi, mi
bántja őket, hogy a szájuk be nem áll, hanem egyre kiabálnak.
Elbeszélik, meghallgatja. Aztán fölkapja a vásáros ládáját, s
úgy vágja bele a kútba, hogy egyszeribe elnyeli a víz a sok
selyemmel, bársonnyal együtt. Aztán kiabálni kezd:
- Nekem is ez legyen a sorom, én is így
fulladjak vízbe, ha mind az öten bolondok nem voltatok!
Ki sem mondta, amit mondott, befordul a
jegyző egy szénásszekérrel az udvarba. Tartozott a papnak
szénával, azt akarta megadni. De hogy hallja a zengedelmet,
megkérdi, mi bajuk. Elmondják, hallgatja. Aztán kiragad a tűzből
egy hasáb fát, bele a szénába. Lángra lobban a széna. Beleugrik
a jegyző, úgy kiáltja:
- Így égjek el, így hamvadjak el, ha mind a
hatan bolondok nem voltatok!
- No, ha bolondok voltunk, elhamvadunk mi
is! - kiáltották a többiek, s a tűzbe ugrottak. El is égtek mind
a heten. Ha bolondok nem lettek volna, nem égtek volna el.