Babszem Jankó

Hol volt, hol nem volt, ott, ahol a kurta farkú kismalac túr, még azon is túl, ahol a bolhát patkóba verik, hogy el ne botorkázzék, élt, éldegélt egy szegény ember meg a felesége. Annyi gyerekük volt, mint a rosta lika. Eggyel még annál is több.

A sok gyerek közül egy sem okozott annyi bajt, mint a legkisebb. Ezt a gyereket Babszem Jankónak hívták, mert olyan kicsi volt, mint egy babszem, vagy még annál is kisebb. Ruháját az okulárés szabónál kellett csináltatni, csizmáját az okulárés csizmadiánál. Kalapot nem kapott szegény, mert okulárés kalapos nem élt a faluban.

Édesapja csinált neki egy pöttömnyi ostort, azzal csapkodott, rittyentgetett, mikor az apjának segített a munkában. Egyszer az apja szántani ment, és Babszem Jankót is magával vitte. Szántottak volna, de kitört a vihar, mit tehettek mást, bemenekültek az erdőbe ekéstül, ökröstül. Az erdőben Babszem Jankó bebújt a keserűlapu alá, hogy az eső meg ne verje. Az eső nem is verte meg, de a Kajla ökör éppen arrafelé legelészett, bekapta a levelet, a levéllel együtt Jankót.

No - gondolta Jankó -, itt az eső nem ver, meleg is van, de hogy miképpen kerülök ki innen, azt magam sem tudom.

Odakint az erdőben az apja kereste, szólongatta Jankót, de hiába, mert csak nem került elő. Mit tehetett mást, nagy búsan hazahajtott az ökrökkel.

Mikor megindultak, Babszem Jankó döfködni kezdte az ökör gyomrát az ostornyéllel. Annyit-annyit döfködte, hogy a Kajla majd eltörte a jármot. Jankó ekkor kiabálni kezdett a Kajla hasában:

- Édesapám, édesapám, vágassa le Kajlát, mert ha nem, kifogy a Jankó fiából!

Meghallotta az apja a kiáltást, meg is értette egykettőre, hogy a fia hova került. Hívatta a mészárost, leütötték az ökröt, fölvágták. Épp arra járt egy tolvaj asszony, az elkapta az ökör belét, s elfutott vele. A szegény ember meg a mészáros hiába kereste Jankót az ökörben, nem találta meg.

A belet a tolvaj asszony kivitte a patakra megmosni. Volt a hurkán egy kis lik, Jankó kikukkantott rajta, s nagyot rikkantott:

- Asszonylábat látok!

Megrémült a tolvaj asszony a hangtól, s rémületében a belet a túlsó partra hajította, maga pedig futott, futott, hazáig meg sem állott.

Odaát a túlsó parton éhes farkas kódorgott. Meglátta a belet, nagy mohón fölfalta.

No - gondolta Jankó -, ökör hasából farkas hasába kerültem. De amíg kezemben az ostor, nem ijedek meg, még ha oroszlán nyel le, akkor sem.

Azzal döfölni kezdte a farkast belülről. Mit tehetett a farkas, rohant, ahogy az ina bírta. De aztán elfogta az éhség, s akkor lassított a futásán, s ólálkodni kezdett a csorda körül. De hiába ólálkodott, mert amikor már ugrani készült, hogy levágjon egy borjat, Babszem Jankó nagyot rikkantott:

- Itt a farkas, pásztor, hajtsd el a csordát!

Úgy gondolta Jankó, ha a farkas nem eszik, felfordul, ő meg ügyesen kimászik a torkán. Tudta ezt a farkas is, elment hát segítségért a medvéhez.

- Segíts rajtam, medve koma, ördög bújt a gyomromba!

Babszem Jankó majd szétrepedt büszkeségében, mikor hallotta, hogy a farkas ördögnek tiszteli. Hiszen még gyereknek is kicsi volt. De a medve nem tudott segíteni, így szólt a farkashoz:

- Nem vagyok én ördögűző, farkas koma. Hanem tudom én, ki legyen az orvosod. Menj el a háromlábú rókához, kinek a negyedik lába sem hiányzik, az kiűzi az ördögöt belőled. Én majd elkísérlek hozzá.

- Előbb hadd szuszogjak egyet - mondta a farkas.

Mialatt a medve meg a farkas tanácskozott meg pihent, emberi beszéd ütötte meg Jankó fülét. Két rabló beszélgetett. Elmondták, hogy a rablótanyán egy szekérderékra való aranyat gyűjtöttek össze. Aznap este hoznak még egy szekérderékkal, mert betörnek a királyi palotába.

Mire ezt elmondták, a farkas kipihente magát. Még egyet szuszogott, aztán a medve vezetésével elindult az erdőbe, hogy a háromlábú rókát megkeresse.

Nem sokáig kellett keresniük, a medve tudta, hol lelheti. Mikor a róka megtudta, mi bántja a farkast, rászólt, hogy nyissa ki a száját. A farkas engedelmeskedett. Akkor a róka bekiáltott a szájába:

- Hókusz-pókusz, ördög-bördög, bújj ki, bújj ki farkaskoma hasából!

- Kibújok én! - mondta Jankó -, de annak megvan az ára. Először esküdjetek nekem örök hűséget. Meglátjátok, nem kell megbánnotok.

A farkas úgy könyörgött, hogy a végén a medve is, a róka is ráállott az esküre. Mikor megesküdtek, Jankó kiugrott a farkas száján, s ráparancsolt a három állatra, hogy vigyék a rablók tanyájához.

Épp idejében érkeztek oda. A rablók már indultak, hogy a király palotáját kirabolják. Jankó nagy gyorsan becsúszott a főrabló lájbizsebébe. Amíg a királyi palotához nem értek, meg sem moccant. Ott aztán, mialatt a rablók a lakattal bajmolódtak, kiszökött a lájbizsebből, s az ajtó alatt besúvadt a király hálószobájába. Költögette a királyt, de hiába költögette, csak horkolt a király, mint a réztrombita, mély volt az álma. Mit tehetett, Jankó a szakállát rángatta. De már erre a király abbahagyta a horkolást, s felijedt, hogy mi baj van.

- Csak annyi, felséges királyatyám - felelt Jankó -, hogy ha kegyelmednek drágák a kincsei, riassza fel az őrséget, különben kirabolják.

Kiugrott a király az ágyból, mintha nem száz, hanem húszéves volna, s feltrombitálta az őrséget. Az őrség elfogta a rablókat. A király látta, hogy Jankó igazat mondott. Megölelte, megcsókolta, adott neki enni-inni, aztán megkérdezte, mivel hálálhatja meg jócselekedetét. Jankó így válaszolt:

- Minek kérdi, felséges király atyám, mikor maga is tudja. Ilyenkor a fele királyságot meg a királylány kezét szokták adni a jól nevelt királyok.

Mire a király így felelt:

- Tudom, fiam, hogyne tudnám. Boldogult király apám iskoláztatott enni, ahogy kell. Csak hát a fele királyság meg a királylány keze embernek való jutalom, nem pedig babszemnek. Ha emberré nősz, megkapod a fele királyságot meg a lányomat, ha nem nősz meg, mással jutalmazlak.

Belátta Jankó, hogy a királynak igaza van. Nem való királynak egy akkorka ember, mint ő, hiszen az egér is elnyelheti, a kakas is fölcsípheti. Akkor pedig volt király, nincs király. Nagy búsan botorkált hát a palotából kifelé.

Odakünt várt reá a farkas, a medve meg a háromlábú róka. Kérdezték, mi bántja. Elmondta Jankó hűségesen.

- Ha csak ez a bajod - mondta a háromlábú róka -, ezen segíthetek. Nincs is másra szükségem hozzá, mint egy szekérderék aranyra. Azon veszek babnövesztő füvet. Főzök belőle sűrű főzetet, megiszod, s emberré gyarapszol három nap alatt.

Úgy is lett. Jankó a rókának, a farkasnak meg a medvének adta a rablók aranyát. A róka vett babnövesztő füvet, orvosságot főzött belőle. Jankó megitta, s mikor az utolsó kortyot is lenyelte, ő lett a legszebb legény hetedhét országban. Mindjárt ment is a királyi palotába, hogy a királyt szaván fogja.

Megörült a király, mert mindig ilyen vőre vágyott, amilyen most Jankó volt. De még jobban megörült a királykisasszony. Hogyne örült volna, hiszen minden héten megkérte egy nyavalyás herceg vagy egy hitvány gróf. Ilyen derék kérője sohasem akadt. Hívatta tüstént a papot, meg ne gondolhassa magát Jankó.

Esküvő után olyan lakodalmat csaptak, hogy Hencidától Boncidáig elhallatszott a vígasság zaja. Meghívta Jankó édesszüleit meg a testvéreit, nem tudta, hányat, hiszen annyian voltak, mint a rosta lika. De jutott nekik minden jóból. Hét cigánybanda húzta, hetvenhét ökröt vágtak le, és hétszázhetvenhét hordó bort ütöttek csapra. Ma is tart a vigalom, hacsak közben véget nem ért.