Az átkozott pipöretyúk

Volt a világon egy bögyös pipöretyúk. Más dolga nem akadt, a kerítés alatt kapargatott naphosszat, addig-addig, míg a kerítés megdőlt bánatában. Arra szállt a varjú, s elcsodálkozott:

- Ugyan bizony mi baj ért, máskor ha erre jártam, talpon álltál, most meg a földön heversz.

- Ne is kérdezd, te varjú - felelt a kerítés -, volt a világon egy átkozott pipöretyúk, más dolga nem akadt, a tövemben kapargatott, mígnem megdőltem bánatomban.

Ezen a varjú úgy elszörnyülködött, hogy a farkát mind egy szálig kitépte, s ilyen megcsúfolt állapotban a fűzfára szállott megpihenni. Megszólalt a fűzfa:

- Hallod-e, te varjú, máskor farkastul szállottal rám. Mi történt veled?

- Ne is kérdezd, te fűzfa - felelt a varjú -, volt a világon egy átkozott pipöretyúk, a kerítés alatt kapargatott, a kerítés megdőlt bánatában, én kitéptem a farkam bánatomban.

Elszörnyülködött a fűzfa, s ahány lombos ágat hordott, mind levetette. Arra ment a kecske két gidájával, s megtudakolta:

- Hová lett az ágad, fűzfa? Máskor, ha erre jártam, hűsölhettem árnyékodban.

- Ne is kérdezd, te kecske - válaszolt a fűzfa -, volt a világon egy átkozott pipöretyúk, a kerítés alatt kapargatott, a kerítés megdőlt bánatában, a varjú kitépte a farkát bánatában, én levetettem lombos ágam bánatomban.

Úgy elszörnyülködött a kecske, hogy menten világgá kergette két gidáját, s a patakhoz ment, hogy a haragját csillapítsa.

- Hallod-e, te kecske - szólalt meg a patak -, máskor két gidáddal jöttél inni, hova lett a két kicsi gida?

- Ne is kérdezd, te patak - felelt a kecske -, volt a világon egy átkozott pipöretyúk, a kerítés alatt kapargatott, a kerítés megdőlt bánatában, a varjú kitépte farkát bánatában, a fűzfa levetette ágát bánatában, én világgá űztem két kicsi gidámat bánatomban.

Mit tehetett a patak, ecetté savanyodott nagy szörnyülködésében. Lement egy nagylány a vízhez, korsó a kezében, s nem ízlett neki a patak savanyú vize.

- Hallod-e, te patak - mondta -, máskor tiszta voltál, máskor édes voltál, mitől savanyodtál ilyen ecetessé?

- Ne is kérdezd, te nagylány - válaszolt a patak -, volt a világon egy átkozott pipöretyúk, a kerítés alatt kapargatott, a kerítés megdőlt bánatában, a varjú kitépte a farkát bánatában, a fűzfa levetette ágát bánatában, a kecske világgá űzte két kicsi gidáját bánatában, én ecetté savanyodtam bánatomban.

Földhöz teremtette a nagylány a korsót szörnyülködésében. Odahaza az anyja így fogadta:

- Ó, te nagylány, miért nem hoztál vizet a patakról, ahogy eddig minden este?

- Ne is kérdezze, édesanyám - felelt a nagylány -, volt a világon egy átkozott pipöretyúk, a kerítés alatt kapargatott, a kerítés megdőlt bánatában, a varjú kitépte farkát bánatában, a fűzfa levetette ágát bánatában, a kecske világgá űzte két kicsi gidáját bánatában, a patak ecetté savanyodott bánatában, én földhöz teremtettem a korsót bánatomban.

Éppen kenyeret készített az asszony, nagy szörnyülködésében kapta a tésztát, s a falhoz csapta. Hazajött a gazda, kereste a kenyeret, nem találta.

- Ó, asszony - mondta -, máskor, hogyha megtértem, mindig volt itthon meleg cipó. Ma miért nem sütöttél?

- Ne is kérdezd, én édes uram - felelt az asszony -, volt a világon egy átkozott pipöretyúk, a kerítés alatt kapargatott, a kerítés megdőlt bánatában, a varjú kitépte a farkát bánatában, a fűzfa levetette ágát bánatában, a kecske világgá űzte két kicsi gidáját bánatában, a patak ecetté savanyodott bánatában, a nagylány földhöz teremtette a korsót bánatában, én falhoz csaptam a tésztát bánatomban.

Vette az ember a bicskáját, s lemetszette a fél bajszát, hogy valamivel enyhítse nagy szörnyülködését. Azzal kiment az istállóba. A béres nagyot nézett, mikor meglátta.

- Máskor, ha kend kijött az istállóba, gazduram - mondta -, megvolt a bajusza mindkét szára. Ugyan bizony hova lett az egyik?

- Ne is kérdezd, te béres - felelt a gazda -, volt a világon egy átkozott pipöretyúk, a kerítés alatt kapargatott, a kerítés megdőlt bánatában, a varjú kitépte farkát bánatában, a fűzfa levetette ágát bánatában, a kecske világgá űzte két kicsi gidáját bánatában, a patak ecetté savanyodott bánatában, a nagylány földhöz teremtette a korsót bánatában, az asszony falhoz csapta a tésztát bánatában, én lemetszettem a fél bajszom bánatomban.

Mindezen a béres olyannyira elszörnyülködött, hogy csak akkor nyugodott meg valamelyest, mikor a gazdája hat ökrét levágta.

A szomszéd hallotta a rettentő nagy lármát. Gondolta, megnézi, minő különleges esemény ment végbe a komájánál. A tornácon találta mind a négyüket, a gazdát, a feleségét, a nagylányát meg a bérest. Megkérdezte, mi történt:

- Ne is faggasson kend bennünket - felelt a béres -, volt a világon egy átkozott pipöretyúk, a kerítés alatt kapargatott, a kerítés megdőlt bánatában, a varjú kitépte a farkát bánatában, a fűzfa levetette ágát bánatában, a kecske világgá űzte két kicsi gidáját bánatában, a patak ecetté savanyodott bánatában, a nagylány földhöz teremtette a korsót bánatában, az asszony falhoz csapta a tésztát bánatában, a gazda lemetszette a fél bajszát bánatában, én levágtam a hat ökröt bánatomban.

Elszörnyülködött a szomszéd, ahogy ilyenkor illendő, aztán így szólt:

- Én most világgá megyek, s szentül megfogadom, hogy haza nem térek, míg négy akkora bolondra nem lelek, mint amekkorák kendtek.

Már indult is, hogy ne sok időt vesztegessen. Ment hét évig, s talált is bolondot nem egyet, de csak amolyan apró bolondokat, kiknek hasznát nem vehette. Megint ment hét évig, a bolondok szépen növekedtek körülötte, de még mindig nem akadt kedvére való. Már-már búnak eresztette a fejét, hogy ekkora vállalkozásba fogott. Ekkor valami furcsa zörgés ütötte meg a fülét.

A hang iránt nézett, s egy embert látott, ki az istálló végiben egyágú vasvillával hányta föl a diót a padlásra.

- Mit csinál kend? - tudakolta.

- Láthatja kend - válaszolt amaz -, a diómat akarom fedél alá rakni. Hét álló esztendeje dolgozom, de nem sokra megyek.

- Nem úgy kell azt - mondta a bolondkereső.

- Ha megtanít kend a módjára - mondta a villázó gazda -, háromszáz forint üti a markát.

A szomszéd körülnézett, vett egy lapátot, a diót fölhányta a padlásra, a jutalmat zsebre vágta, s tovább folytatta útját. Nem sokáig kellett talpalnia, megint belebotlott egy bolondba.

Ez a bolond nem egyebet művelt, mint hogy két lova mögé egy oldal szalonnát kötött, s azt hurcolta ide s tova a frissen szántott földön.

- Mi végből cselekszik így kend? - tudakolta a szomszéd.

- Hét esztendeje zsírozom ilyenformán a földemet, de hiába, mégsem zsíros.

- Nem úgy kell azt - mondta a bolondkereső.

A földjét zsírozó paraszt háromszáz forint jutalmat ígért neki, hogyha a zsírozás helyes módjára megtanítja. A szomszéd befogta a két lovat a szekér elé, a szekeret megrakta trágyával, a trágyát szétszórta a szántón.

- Így kell zsírozni a földet - mondta, s a háromszáz forint jutalmat zsebre vágta.

A harmadik bolondra egy újonnan épült ház mellett bukkant. Az ember azzal foglalatoskodott, hogy egy zsákkal a házba szaladt, az ajtót becsapta maga mögött, aztán kijött, s elölről kezdte.

- Mit viszen kend abban a zsákban a házba? - tudakolta a bolondkereső.

- Világosságot felelt amaz -, hét esztendeje építettem ezt a házat. Azóta hordom bele a világosságot, de még csak nem is derül odabenn a hollószín feketeség.

- Nem úgy kell azt - legyintett a bolondkereső -, adjon kend háromszáz forintot, s megtöltöm a házat világossággal.

A világosságzsákoló megígérte a háromszáz forintot. A szomszéd vett egy fejszét, ablakot vágott a falba, s a szoba csakugyan megtelt világossággal.

- No - mondta a gazda -, ez megér háromszáz forintot.

A szomszéd tovább rótta bolondkereső útját, s nemsokára meglátott egy sereg embert. Az a sereg ember éppen azon iparkodott, hogy egy tarka tehenet fölhúzzon a templom tornyára.

- Mi végből húzzák kendtek azt a tehenet a magasba, mint ahova való? - kérdezte a bolondkereső.

- Hogyne húznánk - felelték amazok -, mikor a gazdája a végrendeletében a templomra hagyta.

- Nem úgy kell azt - legyintett a bolondkereső -, hanem adják el a tehenet, az árából pedig gyújtsanak gyertyát az oltárra.

A tehénhúzók megörültek a hasznos tanácsnak, s mindjárt fizettek érte háromszáz forint jutalmat.

A szomszéd pedig jókedvűen megindult hazafelé. Örvendezett, mert pénze volt, s bolondot is talált, éppen négyet, ahogy kellett. Ment, ment, s meg sem pihent, míg a komája házához nem ért. Ahogy az udvarra befordult, a szeme mindjárt megakadt az átkozott pipöretyúkon. A pipöretyúk nem mást művelt, mint hogy a ház tövében kapargatott. Megijedt a szomszéd, mert tudta, hogy ebből még nagy baj lehet.

Az átkozott pipöretyúk kapargat, a ház megdől bánatában, arra száll egy gólya, eldobja a csőrét bánatában, meglátja a béka csőr nélkül a gólyát, s zöldből kékké válik bánatában, meglátja a tó a kék békát, s tóból pusztasággá szárad bánatában, meglátja az ég a tó helyén a pusztát, s kékből feketévé komorul bánatában. Ezen segíteni kell idejében, gondolta a szomszéd. Nyakon fogta az átkozott pipöretyúkot, levágta, megsütötte, megette. S bizony jól tette. Mert alig nyelte le az utolsó falatot, hát a kerítés fölegyenesedett örömében, a varjúnak farka serkent örömében, a fűzfa lombos ágat hajtott örömében, a kecske megkereste két kicsi gidáját örömében, a patak megédesedett örömében, a nagylány korsója éppé vált örömében, a falhoz csapott tészta kenyérré sült örömében, a gazda fél bajsza kisarjadt örömében, s a levágott hat ökör talpra szökkent örömében.

Lett akkora öröm, hogy ma is örülnek mindannyian, ha azóta meg nem haltak.